Kipukkadt a Momentum lufija

Alkotmányjogász: törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot

Törvényben kellene előírni a politikusok számára a nemzeti minimumot, amelyhez magyar állampolgárok által megválasztott magyar politikusokként alkalmazkodniuk kell a nemzetközi politikai fórumokon - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány jogi szakértője vasárnap az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában.
Meg kell fizetni a gazdák kárát, amit a védett varjak okoznak - erről már törvény rendelkezik

Meg kell fizetni a gazdák kárát, amit a védett varjak okoznak – erről már törvény rendelkezik

Januárban bekerült a természetvédelmi törvénybe egy új passzus, ami a védett állatok által okozott károk megtérítéséről rendelkezik. Ez jó hír a székkutasi gazdáknak is, akik a vetési varjakkal "küzdenek" - írja a Délmagyar.hu.

Lázár János

Kivezetné a hagyományos dohánytermékeket Lázár János (videó)

A kormány asztalára tette Lázár János azt a törvényjavaslatot, ami hozzájárulna ahhoz, hogy Magyarország füstmentes országgá váljon. A nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztos folyamatosan kivezetné a hagyományos dohánytermékeket a forgalomból, illetve szigorítaná a rágyújtás lehetőségeit is.
A nagyszülők álma válhat valóra a családvédelmi akciótervvel

A nagyszülők álma válhat valóra a családvédelmi akciótervvel

Várhatóan 2020-tól, ha a szülők úgy döntenek, átadhatják a gyed-jogosultságot a nagyszülőnek. Ez olyan nagymamákra és nagypapákra vonatkozik, ahol a nagyszülő aktív dolgozó, tehát nem nyugdíjas. Kiemelkedően fontos családösszetartó erővel rendelkezik, ugyanis Magyarország kormánya mindent megteszek a családok boldogulásának érdekében.
Törvényt hoztak Romániában az Erdély és a keleti országrész közti autópálya-összeköttetés megteremtéséről

Törvényt hoztak Romániában az Erdély és a keleti országrész közti autópálya-összeköttetés megteremtéséről

Csaknem egyhangúlag megszavazta szerdán a román képviselőház azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely arra kötelezi a bukaresti kormányt, hogy négy évben belül megteremtse az autópálya-összeköttetést az Erdély és a keleti országrész (Moldva) között a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) útvonalon.
A műanyag zacskók betiltását tervezik hazánkban

A műanyag zacskók betiltását tervezik hazánkban

Várhatóan szeptember végén hozzák nyilvánosságra azt a jogszabálytervezetet, amelytől a forgalmazott műanyag zacskók jelentős csökkenését várja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM); a szaktárca hosszú távon a műanyag zacskók forgalmazásának teljes tiltását tervezi.

Befellegzett a milliós porszívóknak

Akár nullára is csökkenhet az árubemutatókkal kapcsolatos csalások száma. Legalábbis erre törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), és a számok alapján úgy tűnik, az erőfeszítések meg is hozzák az eredményeket, hiszen két év alatt az árubemutatókkal kapcsolatos panaszok nagyjából a harmadukra estek vissza.

Egyelőre nem módosul az állatvédelmi törvény

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezte az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítására beadott javaslat visszavonását átdolgozásra - közölte a szaktárca csütörtökön az MTI-vel.

Napirenden a választási törvény módosítása

Még a tavaszi ülésszakban benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítását, amelyről előtte ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormánypárt - tájékoztatta a Magyar Időket Gulyás Gergely.

Rendzavarás ítélethirdetés közben

A Szegedi Járásbíróság a mai napon fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben hirdetett ítéletet, amelynek során – az I.r. vádlottal szemben kiszabott 4 év fegyház fokozatú szabadságvesztés hallatára – a vádlottak és a nagyszámú hallgatóság körében kiabálás tört ki, amely hangoskodás egyre fokozódott, amikor a bírói tanács elnöke kihirdette, hogy a II.r. vádlottat 8 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte. 

Jönnek az „egyenruhás” cigaretták

Augusztus 20-tól hatályos a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra. A már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Igazságügyi alkalmazotti értekezlet

Igazságügyi alkalmazotti értekezletet tartott a Szegedi Törvényszék, amelynek témája az összbírói értekezlethez hasonlóan a Szegedi Törvényszék 2015. évi munkájának ismertetése volt.