Buszmutyi: Márki-Zay a Fideszre mutogat, pedig Joványra kellene!

Tovább gyűrűzik a Jovány-botrány: megint hazudik a Márki-Zay-média

A kormányhivatal rögzítette: az összes Jovány-busz engedélyének bevonását annak a potenciális veszélyhelyzetnek a megszüntetése indokolta, amelyet az idézett elő, hogy Hódmezővásárhelyen olyan buszokkal szállítottak embereket, amelyeknek erre való alkalmasságát senki nem vizsgálta.
A Volán és a Jovány buszok is járnak Vásárhelyen! 2

Lepattintotta a bíróság a Jovány Busz Kft.-t

Ismét elhasalt és felsült a Jovány Busz Kft., melynek a kormányhivatal közigazgatási bírsága elleni keresetét, valamint az azonnali jogvédelem iránti kérelmét formai és eljárásjogi hiányosságok miatt volt kénytelen visszadobni a Szegedi Törvényszék. Úgy tűnik, a vásárhelyi cég továbbra sem boldogul a törvényi előírásokkal...
Lázár János: a vásárhelyieknek a tram-train az évszázad üzlete! 21

Szegeden is nagyon várják már a Tram-traint

Jegykiadó automatákat helyeznek majd el Szegeden és Vásárhelyen is, magát a jegyvásárlást elsősorban elektronikusan valósíthatják meg, de maradnak a papír-alapú lehetőségek is - közölte Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója a Rádió7 Közös nevezőjében.  A műsorból a Vásárhely24 készített írásos összefoglalót.

Még az idén bemutatkozhat a tram-train a leendő utasainak

Ha jó helyre állnak az autósok a kereszteződésekben, hamarabb vált a lámpa

Kanda Imre főmérnök és Mucsi László projekttanácsadó volt a Rádió 7 szerda délelőtti Közös Nevező című műsorának vendége. A műsorban elhangzott, hogy a kereszteződéseknél a felfestett STOP vonalhoz álljanak meg az autósok, hiszen akkor érzékeli őket a kamera, és akkor fog váltani a lámpa.
A Volánbusz tovább szolgáltat Hódmezővásárhelyen

A Volánbusz továbbra is szerződésszerűen teljesít Hódmezővásárhelyen

A Volánbusz továbbra is biztosítja a hódmezővásárhelyi autóbuszos közszolgáltatást, a 2018-ban létrejött és jelenleg is fennálló közszolgáltatási szerződésének megfelelően, mivel a megyei jogú város önkormányzatával fennálló megállapodás felmondására vagy kétoldalú módosítására nem került sor – írja közleményében a Volánbusz, amit alább változtatás nélkül közlünk.
A Rádió 7 vendége lesz hétfőn 10 órától Lázár János

Lázár: a tram-train oldja meg a vásárhelyi tömegközlekedési cirkuszt

A vasútvillamos csak akkor áll forgalomba, ha száz százalékban tudja garantálni az utasok biztonságát, és minden szükséges előírásnak megfelel – hangsúlyozta Lázár János szerdán a Rádió 7 Közös Nevezőjében. A térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: nem érti, hogy a vásárhelyi városvezetés miért lépte át könnyelműen az emberek biztonságos utaztatásának követelményét a Volán legyőzése érdekében. A politikus a műsorban azt is bejelentette, hogy a napokban megkezdődik a tram-train próbaüzeme Vásárhelyen!
Shakespeare is megirigyelné – valami bűzlik a vásárhelyi buszpályázat körül... 2

Kormányhivatal: Nem kérte a menetrend szerinti személyszállításhoz szükséges engedélyt a Jovány Busz Kft.

Minden alaptalan politikai vádat visszautasít a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal a Jovány Busz Kft. tevékenységi engedélyének felfüggesztése kapcsán. A honosításkor elvégzett szemle után a jármű bár részt vehet a közúti közlekedésben, azonban még nem jogosít menetrend szerinti személyszállításra, azt külön kell kérni. Ez utóbbi nem történt meg, a Jovány Busz nem kérte a Lengyelországból behozott buszainak a közforgalmú menetrend szerinti személyszállításra való alkalmasság megállapításához szükséges műszaki vizsgálatát – írja közleményében a Kormányhivatal.
The roncsderbi must go on – avagy miért nem kaptak engedélyt Jovány Gyula buszai?

Buszmutyi: Márki-Zay már megint bolondot csinálna a vásárhelyi közösségből

A balliberális polgármester napok óta hazudozik „kedvenc” vállalkozója érdekében, miközben annak szolgáltatását engedély nélküli buszokkal végzett személyszállítás miatt függesztette fel a kormányhivatal. Hiába próbálja magyarázni a megmagyarázhatatlant: két autóbusz is a megfelelő hatósági engedély nélkül végzett menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást Vásárhelyen. Ezzel a szabálysértéssel pedig sok sok vásárhelyi gyerek iskolába járását is veszélybe sodorta. Megérte?!
The roncsderbi must go on – avagy miért nem kaptak engedélyt Jovány Gyula buszai?

A BKV-s kölcsönbuszokról is hazudott Márki-Zay

Márki-Zay Péter a BKV-nak is köszönetet mondott, amiért Mercedes Citaro járművekkel segített a helyi óránkénti buszjáratok elindításában. A BKV azonban egy darab buszt sem adtak Vásárhelynek. Öveket becsatolni, a show folytatódik tovább!
Újra megindul a vasúti forgalom Szeged és Hódmezővásárhely között 2

Újra megindul a vasúti forgalom Szeged és Hódmezővásárhely között

A Szeged - Hódmezővásárhelyi Népkert vonalszakasz nagyvasúti tervezési és kivitelezési munkái befejező fázisba léptek, így hétfőn újra megindulhat a forgalom a két település között - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-t.
Február 22-től ismét vonatok közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között

Február 22-től ismét vonatok közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között

A tram-train beruházáshoz kapcsolódóan hamarosan befejeződik a vonatközlekedést érintő felújítás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti pályaszakaszon, ezért február 22-től ismét teljes útvonalon közlekedhetnek a vonatok a Szeged­–Békéscsaba vonalon. Akkortól már nem kell pótlóbuszokra szállni Szeged és Hódmezővásárhely között.
Shakespeare is megirigyelné – valami bűzlik a vásárhelyi buszpályázat körül... 2

Shakespeare is megirigyelné – valami bűzlik a vásárhelyi buszpályázat körül…

Már megint az a fránya ügyeskedés: nagyon tudhat valamit az a vállalkozó, aki hat nappal a „döntés” után máris előáll négy, külföldről beszerzett, ráadásul már a város színeivel, címerével fellogózott busszal... Irigyeljük!
Szijjártó: Azerbajdzsán tízezer maszkot adott Magyarországnak

BKK: hétfőtől csak maszkban vagy az arcot eltakaró kendőben, sálban lehet utazni a fővárosban

A fővárosi közösségi közlekedésben jövő hétfőtől életbe lépő új utazási feltétel betartását elősegítendő Budapest tíz forgalmas csomópontján 60 ezer egészségügyi maszkot osztanak szét ingyenesen a következő napokban - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A tömegközlekedés és az utak felújítása foglalkoztatta a lakókat Cseri Tamás fórumain

A tömegközlekedés és az utak felújítása foglalkoztatta a lakókat Cseri Tamás fórumain

Teljesen újra kell szervezni a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen, hiszen a tram train megépülése után megváltoznak az igények is. A legfőbb cél, hogy elektromos buszjáratokat indítsanak, amik segítik az eljutást a villanyvasúthoz. Többek közt ez is kiderült Cseri Tamás utcafórumain szombat délután.