Lázár János a fenntartható fejlesztésekre kérte Földeákot

Lázár János fenntartható fejlesztésekre kérte Földeákot

Új művelődési házat, szociális bérlakásokat is építene, illetve felújítaná az önkormányzati intézményeket és a község „főútját” a földeáki képviselő-testület, derült ki a ma esti, személyeskedéssel tarkított ülésen bemutatott 2024-ig tartó gazdaságfejlesztési programból. A tervek megvalósulása a pályázati lehetőségektől függ. Lázár János azt kérte: fenntartható fejlesztésekben gondolkodjanak – írja a Makó Híradó.

Egymilliárd forintos hitelkeretről döntött a vásárhelyi közgyűlés

Egymilliárd forintos hitelkeretről döntött a vásárhelyi közgyűlés

A döntés értelmében az önkormányzat szerződést köt arra, hogy jövőre egymilliárd forintos hitelt vehessen fel. A városháza dísztermében arról is szó esett, hogy távozik a városi könyvtár igazgatója, valamint arról is, hogy részönkormányzati választást tartanak Szikáncson.
Folyamatosan érkeznek a milliók Székkutasra – jelentős fejlesztések előtt áll a község 4

Folyamatosan érkeznek a milliók Székkutasra – jelentős fejlesztések előtt áll a község

Új kültéri fitneszpark építéséről, játszótérfejlesztésről, temetői parkoló és trianoni emlékhely kialakításáról is döntött a székkutasi képviselőtestület hétfőn. A településen ezen kívül ismét lesz tűzifaosztás, valamint a rászorulók karácsonyi csomagot kapnak.
Székkutasi testületi ülés 2

Harmincmillió forintból fejlesztik a székkutasi Sportcentrumot

Fontos kérdésekben döntöttek ma Székkutason: a helyi iskolások 5 ezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak az önkormányzattól, míg a Sportcentrumot 25-30 millió forintból fejlesztik a településen. A község vezetése a tanyatulajdonosoknak is segít.
Nem szavazta meg a vásárhelyi közgyűlés, hogy hitelt vegyen fel a város 4

Nem szavazta meg a közgyűlés fideszes többsége, hogy hitelt vegyen fel a város

112 millió forintot csoportosított át városüzemeltetési feladatokra, például fűnyírásra, szúnyoggyérítésre és kátyúzásra a vásárhelyi képviselő-testület a pénteki közgyűlésén. A városvezetés ezen túl 500 millió forint hitelt szeretett volna felvenni, ezt azonban a Fidesz-frakció nem támogatta, mivel nincs megnevezve, hogy konkrétan mire kellene a pénz.
Százmilliót adhat városüzemeltetésre a vásárhelyi közgyűlés 1

Százmilliót csoportosíthat át városüzemeltetésre a vásárhelyi közgyűlés

A Fidesz-frakció szeretné, ha októberig, az új közgyűlés felállásáig is jól működne a város – jelentette ki Cseri Tamás önkormányzati képviselő, hozzátéve, azt azonban nem támogatják, hogy a település vezetése hitelt vegyen fel.
Közgyűlés Vásárhelyen: pénz van, mégsincsenek fejlesztések a városban 6

Közgyűlés Vásárhelyen: „pénz van, még sincs fejlesztés a városban”

Közel négymilliárd forinttal több volt tavaly a város bevétele, mint a kiadása. Ennek ellenére sem a kórház kórtermeinek felújítása, sem a Járható Vásárhely Program nem indult el – hangzott el a mai rendkívüli közgyűlésen. Márki-Zay Péter szerint a pénzmaradványt nem lehet felhasználni, míg a Fidesz-frakció úgy véli, a polgármester bosszút áll a vásárhelyieken.
Közgyűlés Vásárhelyen - élő! 56

Közel 10 órán át tartott a vásárhelyi közgyűlés, de kevés dologban sikerült megegyezni

Maratoni, már-már szinte véget nem érő közgyűlést tartott ma a vásárhelyi képviselő-testület. Talán az eddigi leghevesebb és legszemélyeskedőbb vitákra került sor, például az illegális bevándorlás, a szikáncsi Közösségi Ház épülete, a Belső Ellenőrzés eredményei és Nagy Ernő szocialista képviselő lakásbotránya kapcsán. Megegyezés kevés ügyben született. 
1

A közbiztonság, az óvodai beiratkozás valamint az állatvédelem is napirendre került Székkutason

Rendes testületi ülést tartott a mai napon a székkutasi képviselő-testület a Murgács Kálmán Művelődési Házban. Döntés született többek között az óvodai beiratkozás dátumáról, valamint a Hódmezővásárhelyi Állatvédő Egyesület további támogatásáról. Emellett a közbiztonság kiváló helyzetét is értékelték. 
Közgyűlés Vásárhelyen – 8 órától élő! 4

Közgyűlés Vásárhelyen: ez most testületi ülés, vagy Márki-Zay új mozgalmának nagygyűlése?

Ezt a kérdést Kószó Péter fideszes képviselő tette fel a polgármesternek a mai vásárhelyi közgyűlésen, ugyanis a helyi témák mellett ismét sokat foglalkoztak országos ügyekkel. A nőnapi ülésen a hölgyeknek virágot osztottak, a Fidesz-frakció pedig egy nyakkendővel kedveskedett a városvezetőnek, amivel képviselheti a települést vidéken és külföldön. 
Rendkívüli közgyűlés Vásárhelyen - 13 órától élő! 5

Elfogadták a költségvetést Vásárhelyen: egymilliárdot kap a kórház, indul a Járható Vásárhely Program

Márki-Zay Péter polgármester, Kis Andrea alpolgármester és Molnár Lászlóné jobbikos képviselő nem támogatta a költségvetést a keddi rendkívüli közgyűlésen, Nagy Ernő szocialista képviselő tartózkodott. Az ülésen az is elhangzott: az előző városvezetés idején volt olyan év, amikor kétmilliárd forintot tudtak működési költségből fejlesztésre fordítani, így megdőlt a polgármester állítása a korábbi évek költségvetéseivel kapcsolatban.