Remek vízilabdás utánpótlás eredmény Mezőtúrról

Idén is lesz vízilabda tábor a vásárhelyi strandon

Idén is lesz vízilabda tábor a vásárhelyi strandon, a HVSC által szervezett játékos foglalkozásnak köszönhetően a helyi gyermekek nemcsak az ország legeredményesebb csapatsportjával ismerkedhetnek meg, de egy remek hangulatú hetet is eltölthetnek a Török Sándor Strandfürdőben. 

Újra lesz Kiskukták tábora a Corvinban 

Újra lesz Kiskukták tábora a Corvinban 

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Technikum és Szakképző Iskola ismét megrendezi Kiskukta táborát június 21.-25. között. A táborról érdemes tudnivalókat és programokat Oláh Attila, az intézmény igazgatója foglalta össze: 
Digitális ballagást tartanak a Cseresnyésben

Nyári táborokat szervez a Cseresnyés

A Hódmezővásárhelyi SZC Cseresnyés Kollégium a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásának köszönhetően rendkívül kedvező áron hirdeti meg nyári táborait két turnusban: június 28. - július 2. és július 5.-9. között. A Kollégiumban működő Digitális Közösségi Alkotóműhely két tematikával várja a 12-14 éves korosztály érdeklődőit.
Tizenhárom nyári táborba várják a gyerekeket 1

Tizenhárom nyári táborba várják a gyerekeket

Hódmezővásárhelyen, Makón, Szentesen és Csongrádon is szervez nyári táborokat az általános iskolások számára a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A diákok összesen 46 szakma rejtelmeibe nyerhetnek betekintést, a kamara által most féláron.
A szivárvány színeiben „pompáztak” a Klauzál diákjai 14

A szivárvány színeiben „pompáztak” a Klauzál diákjai

A Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola 30 tanulója, akik a képzőművészet terén tehetségesek, november 2-től 6-ig a "Szivárvány Alkotótábor" résztvevői voltak a mártélyi erdei iskolában a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.
Egyházzenei áhitat a református ótemplomban 1

Ifitáborba várják a fiatalokat a reformátusok

Az idén is megrendezi a Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség ifjúsági köre az Ótemplomi Ifitábort. A július utolsó napján kezdődő, négy napos táborba 12 éven felüli diákokat várnak a Szathmáry Kollégiumba, ahol a napi áhítat és bibliaolvasás mellett izgalmas programok, honfoglaló, sportos vetélkedők, kvízjátékok, kincskeresés és még sok más várja a fiatalokat.
A héten fejeződnek be a kamara pályaorientációs táborai 2

A héten fejeződnek be a kamara pályaorientációs táborai

A héten fejeződnek be a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Jövő? Menő! Pályaorientációs Táborai. A gazdasági önkormányzat az elmúlt három hétben három településen szervezett programokat felső tagozatos általános iskolásoknak, tizenöt fős csoportokban.
30 nyári tábort kínál idén a BFMK 2

30 nyári tábort kínál idén a BFMK

Idén nyáron több mint 700 gyerek jelentkezett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ táboraiba. A képzett pedagógusok próbálták a lehető legtöbb programot szabadtérre megszervezni, illetve több kirándulásra is meginvitálták a táborozókat. A részletekről Varga Anikó, a BFMK vezetője és Kecskemétiné Varga Beáta közösségfejlesztő számolt be kedd délelőtt.
HFC U13: Mindenki ki volt éhezve a közös edzésekre

Július 6-án indulnak a HFC nyári táborai

Hosszú évek óta sikerrel rendezi meg a Hódmezővásárhelyi Futball Club nyári táborait, amely hagyomány a 2020-as évben is folytatódik. Idén is négy turnussal, sok-sok focival és szórakoztató programokkal várjuk a gyerekeket.
Dübörög az ÁGOTA Tábor 19

Komoly segítség a szülőknek a nyári tábor

Komoly segítség a szülőknek, hogy június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az előírások betartásával, mert a koronavírus-járvány miatt sokan kivették a szabadságukat - közölte reprezentatív kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) vasárnap az MTI-vel.
Ágota tábor 32

Táborfigyelő: elindult a jelentkezési dömping

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár szerdán bejelentette, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani - mondta a taborfigyelo.hu ügyvezetője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Élményekben gazdag tábor határon át

A nyári szünetben lehet ottalvós táborokat szervezni

Június 16-tól szervezhetők napközis és ottalvós nyári táborok az érvényes járványügyi előírások betartásával - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Dübörög az ÁGOTA Tábor 20

Napközis tábort már lehet tartani, az ottalvósra még várni kell

A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még legalább egy hónapot várni kell - mondta a taborfigyelo.hu vezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Rocktörténeti tábort rendeznek Szegeden

Rocktörténeti tábort rendeznek Szegeden

Rocktörténeti tábor kezdődik szerdán Szegeden, a találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Woodstock fesztiválról is - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Alapozó edzőtáborban vettek részt a héten a Hód-Fitness Se Versenyzői

Alapozó edzőtáborban vettek részt a héten a Hód-Fitness Se Versenyzői

Elkezdődött a felkészülés a közelgő versenyidőszakra a Hód-Fitness SE háza táján is. A klub 55 fiatal tehetsége a héten egy alapozó edzőtáborban vett részt, ahol napi több órányi edzéssel készültek az előttük álló versenyekre, kiemelten az októberi Európa-bajnokságra.
Élményekben gazdag tábor határon át

Élményekben gazdag tábor határon át

Az idei évben közös tábort szervez a zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. A tábor az Interreg-IPA CBC Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Programhoz kapcsolódó „Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi” (HUSRB/1602/32/0218) c. pályázat keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.
Ismét rockzenétől lesz hangos Szeged - Kamionplatós gerillakoncertek és SzegedRocks Tábor

Ismét rockzenétől lesz hangos Szeged – Kamionplatós gerillakoncertek és SzegedRocks Tábor

A 2018-ban az országos és nemzetközi sikert arató, több száz zenész részvételével megrendezett SzegedRocks2018 után idén ismét ellepik Szegedet a rockzenét szerető zenészek - ismertette lapunkkal Révész Zsolt, a CityRocks kommunikációs vezetője.