Rák elleni küzdelem világnapja - Rizikószűrések, tanácsadás a kormányhivatalban 2

20 éves a Rák elleni küzdelem világnapja

A rák elleni küzdelem világnapja alkalmából február 4-én, kedden, 9 és 12 óra között a betegség megelőzését és korai felismerését szolgáló tájékoztatással várják Szegeden az ügyfeleket és az ott dolgozókat a Csongrád Megyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületének aulájában.
Egy igazi harcos távozott - Meghalt Tóth Róbert, kajakos

Egy igazi harcos távozott – Meghalt Tóth Róbert, kajakos

- Az utolsó percig emberfeletti küzdelem volt, az utolsó leheletedig bivalyerős maradtál – így búcsúzott szerelme közösség oldalán Tóth Róberttől: a ritka betegséggel küzdő kajakos vasárnap halt meg Amerikában. Egy igazi harcos távozott.

Csongrád megyei összefogás a prosztatarák ellen 2

Csongrád megyei összefogás a prosztatarák ellen

Csongrád megye minden településéről várják a résztvevőket Szegedre, ahol a prosztatadaganat által érintett betegeknek meghirdetett, azonban mások számára is hasznos 10 Ezer Lépés Program Csongrád megyei állomása részeként ismeretterjesztő előadásokat, gyógytorna foglalkozást és figyelemfelhívó sétát szerveznek.
Nemzeti rákellenes programot indít a kormány 3

Nemzeti rákellenes programot indít a kormány

A felvilágosítás és a megelőzés a leghatékonyabb eszköz a daganatos betegségek visszaszorítására, ezért a következő 3 év a prevencióról szól majd -tette közzé az origo.hu.

Egyre több a rák a Balatonban

A Csodálatos Balaton Facebook-oldal töltötte fel a valahol Fonyód körül elkapott képet, amelyen megtermett rákok láthatók. Mint írják az utóbbi időben egyre kevesebb az angolna a tóban, emiatt újra több a rák.

Egyre több rákbeteg él közöttünk

Az orvostudomány fejlődésének is köszönhető, hogy egyre több rákbeteg él közöttünk – hívja fel a figyelmet egy látszólagos ellentmondásra a daganatos betegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület a február 4-i Rákellenes Világnapra időzítve.

Miért nincs áttörés a gyógyításban?

A hasnyálmirigyráknak a daganatok közül a legrosszabb a túlélési rátája: szinte mindig megkésett a diagnózis, s műthetetlen stádiumban nincs hosszú túlélést biztosítani képes gyógyszer sem. „Adj egy percet ma, ments meg egy életet holnap!” –  szól a hasnyálmirigyrák elleni európai összefogás jelmondata. 

Kerékpáros menet a rák ellen – Galériával

Sárgába borult szombat délelőtt Algyőn a faluház mögötti terület. Itt gyülekeztek ugyanis az Algyői Nőegylet szervezte kerékpártúra résztvevői. Az emlőrák elleni harc rózsaszín szalagját idén sárgával keretezték.