Óriásplakátokon szembesítik a polgármestert azzal, hogy semmit sem fejlődött a város

Óriásplakátokon szembesítik a polgármestert azzal, hogy nem fejlődik a város

Kedden sajtótájékoztatót tartott Ádók János, a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület elnöke, aki kifejtette, hogy óriásplakátokon szeretnék szembesíteni Hódmezővásárhely polgármesterét azzal, hogy a város az elmúlt két évben semmit sem fejlődött, helyette a bukott baloldali politikusok gyűjtőhelyévé vált.
Sportolói díjakat adtak át Vásárhelyen (fotókkal) 17

Sportolók kaptak díjat Vásárhelyen (fotókkal)

Négy vásárhelyi fiatal sportolót és egy sportvezetőt tüntetett ki a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület és a Rádió 7 pénteken. Azoknak adományoztak díjat, akik 2019-ben kimagasló teljesítményt nyújtottak és öregbítették a város hírnevét.
A vásárhelyiek kétharmada szerint Nagy Ernőnek le kellene mondania

Ádók János: a vásárhelyiek kétharmada szerint Nagy Ernőnek le kellene mondania

A Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület telefonos közvélemény-kutatást végzett, ami szerint a vásárhelyiek 67,3 százaléka nem tartja méltónak Nagy Ernőt a képviselői mandátumának megtartására.

Ők a legjobbak legjobbjai - Nyolc sportolót és két sportvezetőt tüntettek ki Vásárhelyen 25

Ők a legjobbak legjobbjai – Nyolc sportolót és két sportvezetőt tüntettek ki Vásárhelyen

Hagyományteremtő szándékkal díjazta ma délelőtt a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület azokat a sportolókat és sportvezetőket, akik a legtöbbet tettek a helyi sportéletért a tavalyi esztendőben.
Civil összefogás a vásárhelyi sportolókért

Civil összefogás a vásárhelyi sportolókért

Nyolc vásárhelyi sportoló és két sportvezető elismerésére kerül sor február 22-én. A Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület kezdeményezésére létrehozott díjat a hódmezővásárhelyi cégek és civilek összefogásának köszönhetően magas pénzjutalom egészíti ki. A sportolók és sportvezetők elismerésének fő támogatója idén a megújult Rádió 7-et működtető Dél-Alföldi Média Centrum Kft.
Óriásplakátokon szembesítik a polgármestert a saját szavaival

Óriásplakátokon szembesítik a polgármestert a saját szavaival

A város több pontján óriásplakátok jelentek meg, amelyek egy-egy Márki-Zay Péter polgármestertől származó idézetet és egy fotót tartalmaznak. A plakátokat a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület jegyzi, a kihelyezés okairól Ádók Jánost, az egyesület elnökét kérdezte a Vásárhely24.