Ízléstelen szójátékot csinált Márki-Zay a fideszes képviselő halálából

„Akkor hova fut, ha csődbe viszi az országot?” – ízekre szedik a vásárhelyiek „Pesti Pétert”

Nem volt még olyan vezetője Vásárhelynek, aki pesti állandó lakosként akarta irányítani a helyi közösség ügyeit, nem meglepő, hogy a kommentelők sebesen osztogatják a sallereket a trükköző politikusnak...
Márki-Zay mesterterve: bebörtönözné a kormánytagokat

„Trükkök százai” – Márki-Zay sumákol és sunnyog a budapesti lakcímével

Felelős politikushoz, városvezetőhöz méltatlan módon trükközik, visszaél a joggal, gyáván menekül Márki-Zay Péter! Kiderült, miért létesített budapesti állandó lakcímet a lassan tucatnyi jogsértés miatt elmarasztalt balliberális politikus – a jelek szerint arra bazíroz, hogy a fővárosi bíróságok majd politikai alapon döntenek az ügyeiben.
Perújítást kért az M5-ös autópályán történt emberölés elkövetője

Perújítást kért az M5-ös autópályán történt emberölés elkövetője

Perújítást kért az a német állampolgár, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben. Az ügyészség az indítvány elutasítását javasolja - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Újabb perben mondták ki Márki-Zay Péter bűnösségét cím

Márki-Zay Péter, a fekete öves rágalmazó

Szomorú és szégyenteljes szenzáció: Vásárhely történetében nem volt még egy olyan polgármester, akit ennyiszer ítéltek el a bíróságok rágalmazásért, hazudozásért, mások lejáratásért, jóhírnevének megsértéséért.
A Nyugat-Balkánon már oltanak, de Boszniában még nem tudják, hogy mikor érkezik a vakcina

Titkosították az unió és a vakcinagyártók közötti szerződéseket

Miközben akadoznak az unióba érkező vakcinaszállítmányok, titkosították ezeket a szerződéseket, így nem ismerhetjük meg az árazásra és a szállításukra vonatkozó részleteket. Annyi biztos, hogy a mellékhatások miatt a gyártókat csak korlátozott felelősség terheli – hívta fel a figyelmet ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádióban. Ebben a témában szavazhatnak is olvasóink ezen a héten.
Az Alkotmánybíróság is elhajtotta Márki-Zay Pétert

Jogerősen pert nyert a Promenad Szabó Jánossal szemben!

A balliberális polgármester, Márki-Zay Péter ismert támogatója rágalmazás, becsületsértés miatt támadott bennünket jogi úton, de az első- és a másodfokú bíróság is lepattintotta. Szabó János felsült, és hogy a klasszikust idézzük: nem kicsit, nagyon! Az ítélet pedig immáron jogerős.
Úzvölgyi temetőgyalázás: több százan tüntettek a román provokáció miatt Kolozsváron

Végleges a döntés az úzvölgyi katonatementő ügyében, Dormánfalva veszített

A marosvásárhelyi ítélőtábla megfellebbezhetetlenül kimondta: törvényes a csíkszentmártoni önkormányzatnak az a határozata, amellyel a község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat.
Felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól a bíróság, de csalás miatt elítélte

Felmentette Kovács Bélát a kémkedés vádja alól a bíróság, de csalás miatt elítélte

Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év - három évre - felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta az elsőrendű vádlottat.
Nőtt a Fidesz, csökkent az ellenzék támogatottsága

Fidesz: nem lehet több pénzszerző pert indítani szegregáció ürügyén

Gyöngyöspata volt az első és az utolsó hely az országban, ahol sikerre lehetett vinni egy "pénzszerző akciót" a szegregáció ürügyén - mondta Horváth László miniszterelnöki megbízott kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Cseri Tamás: most nem öt, hanem tíz-tizenötről évről döntünk 1

Cseri: az igazságról megint sikeresen elterelte követői figyelmét Márki-Zay

Úgy gondoltam, ismét érdemes néhány gondolatot leírnom a tegnapi bírósági ítéletről és annak Márki általi kommunikációjáról, hiszen az igazságról megint sikeresen elterelte követői figyelmét – írja közösségi oldalán Cseri Tamás, önkormányzati képviselő.
Origó: titoktartási nyilatkozatot írt alá a Pesti úti idősotthon korábbi orvosa

Perrel néz szembe a Pesti úti idősotthon fenntartója

Pert indítanak a Pesti úti idősotthon ellen az egyik elhunyt lakó hozzátartozói. A családtagok azt szeretnék, ha bíróság mondaná ki: ami az idős nővel történt a fővárosi fenntartású intézményben, az tűrhetetlen és nem ismétlődhet meg másokkal. Állításuk szerint az otthonban nem volt orvos, még az alapvető higiéniai feltételeket sem tudták biztosítani. Karácsony Gergely korábban többször is azt mondta, hogy mindent az előírások szerint csináltak. A Pesti úti idősotthonban már negyvenkilencre nőtt a koronavírus miatt elhunytak száma – hangzott el az M1 Híradójában.
Márki-Zay szintet lépett: fenyegetést küldött az ügyében ítélő bírónak (videók)

Igazság – Márki-Zay: 5-0!

Hány pert kell még elveszítenie, hány papírt kell még szereznie arról, hogy szavahihetetlen, hányszor kell még minden kétséget kizáróan bebizonyosodnia, hogy valótlanságokkal rágalmaz, míg kitelik a böcsülete?
Cseri Tamás: a jövő felélése elkezdődött

A Kúriához fordult az önkormányzat Cseri Tamás elleni ügyében

Első fokon pert vesztett a Márki-Zay Péter vezette önkormányzat  Cseri Tamás ellen, akit szeretnének megfosztani képviselői mandátumától. Az önkormányzat a válság közepette sem adja fel, gőzerővel dolgoznak azon, hogy elhallgattassák az ellenzéki képviselőt. Cseri Tamás Facebookon reagált az önkormányzat lépésére.
Márki-Zay Lakatos Péter bíró ítéletéről: „nincs olyan hülye ebben az országban...”

Márki-Zay Lakatos Péter bíró ítéletéről: „nincs olyan hülye ebben az országban…”

Képtelen úrrá lenni a sértettségén: újabb elveszített perét kétszer is durván kommentálta a vásárhelyi polgármester, aki pénteken és vasárnap is személyeskedve szállt bele Lakatos Péterbe, a Szegedi Törvényszék bírájába. Az ötödik elmarasztaló ítélet után széles skálán mozgatja a jelzőket: a „hülyétől” a „legostobábbon” keresztül a „nem normálisig” futotta a „tiszteletkört”.
Valótlan állítás, jó hírnév megsértése - újabb pert vesztett Márki-Zay!

Valótlan állítás, jó hírnév megsértése – újabb pert vesztett Márki-Zay!

A vásárhelyi polgármester ezúttal Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja és Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője ellen bukott. Mindkettőjüknek 400-400 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie és a perköltséget is neki kell állnia. Márki-Zay Péter még a nyáron egy Facebook-bejegyzésében állított valótlant az olasz szemétügy kapcsán Juhász Tünde kormánymegbízottról és Holubán Csilláról, a Szegedi Járási Hivatal vezetőjéről. Többek között azt írta posztjában: "HOLUBÁN CSILLA vagy a hivatalt vezető JUHÁSZ TÜNDE
Pert nyert a Promenad.hu Márki-Zay Péter ellen

Pert nyert a Promenad.hu Márki-Zay Péter ellen

A Kúria teljes egészében portálunknak adott igazat a sajtóperben, melyet annak kapcsán indított ellenünk a polgármester, hogy tudósítottunk egy sajtótájékoztatójáról. Jelentjük: hiába akart és akar elhallgattatni bennünket, nem fog menni! A Baka András elnök vezette kúriai tanács ítéletében alaposan helyretette a Szegedi Törvényszéket és a Szegedi Ítélőtáblát is.
Végrehajtást indít Havasi Katalin Márki-Zay Péter ellen! 4

Havasi Katalin: Márki-Zay Péternek a törvénysértés sem volt drága a hatalomért

Törvényt sértett, megbüntették, majd újra törvényt sért: Márki-Zay Péterre nem vonatkoznak a jogszabályok. A polgármesternek a hatalom megszerzéséért a törvénysértés sem volt drága. Havasi Katalin most végrehajtási eljárást kezdeményez a politikus ellen.
Csecsemőhalál

Egyértelműen a K-vitamin hiánya okozta az oltáskritikus szülők kisbabájának halálát

Szándékos emberölés vádjával állnak a bíróság előtt az oltáskritikus, alternatív gyógyászatban hívő szülők. A bizonyítási eljárás eddig számos döbbenetes fordulattal kavarta fel a közvéleményt. Most kiderült: a kisfiú agyvérzése már napokkal a kórházba kerülése előtt megkezdődhetett – írja a 24.hu.