Új baloldali mozgalmat indít Szanyi Tibor

Szakad az MSZP: már a héten megalakul Szanyi Tibor új mozgalma

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amelyet a politikus "a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként" jellemez, és amely állítása szerint nem kíván párttá válni - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

"Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, azt tudom, hogy ez ma két párt. Két jelentősen különböző párt." - hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője meglehetősen sejtelmesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet, Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc, pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett - írja az origo.hu.
Alapjogokért Központ: Van egy összeomló ellenzék, s annak romjain mászik fel Gyurcsány Ferenc

Kitört a DK-MSZP-háború: Gyurcsányék szerint Karácsony a hibás

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a májusi európai parlamenti választás után elérkezettnek látta az időt az MSZP bekebelezésére, amelynek keretében felrúgta a korábban megkötött ellenzéki megállapodást. A bukott miniszterelnök ezzel régi és nagyon mély sebeket tépett fel, valóságos háború indult meg a két párt között. Jelenleg ott tart a pozícióharc, hogy az MSZP és a DK politikusai egymásnak üzengetnek a nyilvánosság előtt: Arató Gergely megsértődött Kunhalmi Ágnesen, Bauer Tamás saját pártját kritizálja, Gréczy Zsolt pedig Karácsonyozik - írja az origo.hu.

Gőzerővel készülnek az európai politikai erők a májusi választásra

Gőzerővel készülnek az európai politikai erők a májusi választásra

Jelenleg a politikai mozgolódás az együttműködési lehetőségek kereséséről szól. Orbán Viktor miniszterelnök is sorra találkozik szövetségeseivel, legutóbb Heincz-Christian Stracbhe osztrák alkancellárt fogadta Magyarországon. Szakértők szerint az európai parlamenti választások nagyban meghatározzák Európa jövőjét, több területet illetően - tette közzé a hirado.hu.
Gyengeségből fakad a teljes ellenzéki összefogás kívánalma

Nem veszik túl komolyan az EP-választást az ellenzéki pártok

Szaporodnak a kérdőjelek a nagy budapesti ellenzéki együttműködés körül, például bizonytalanná vált a főpolgármester-jelölti előválasztás sorsa. Így előfordulhat, hogy az oly vágyott egy az egyben ellenzéki elv megy a kukába, és Tarlós Istvánnak, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert személyében, két kihívója is lesz az októberi megméretésen -írja a hirado.hu.
Gyengeségből fakad a teljes ellenzéki összefogás kívánalma

Már most egymással háborúzik az ellenzék

Szombaton közös polgármesterjelöltekben állapodott meg az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum. Egy nem is apró szépséghibája van a mai bejelentésnek: a teljes ellenzék nevében nyilatkozók nem egyeztettek a Jobbik és az LMP képviselőivel, akik emiatt illegitimnek tartják a bejelentést. Ismét elszabadultak az indulatok, az ellenzéki blokkok egymásnak estek, újra a pozícióharcé lett a terep. Összellenzéki együttműködés helyett itt az összellenzéki veszekedés -írja az origo.hu.
Itt a bizonyíték: Gyurcsány irányítja a teljes ellenzéket 2

Itt a bizonyíték: Gyurcsány irányítja a teljes ellenzéket

Majd írok kib.szott jó könyveket a modern baloldalról - rémisztgetett mindenkit Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédben, és úgy tűnik, elérkezett az idő, hogy beváltsa fenyegetését. Igaz, könyvet már nem, csak egy tízoldalas dolgozatot sikerült összehozni, ebből azonban kiderült, hogy továbbra is a bukott miniszterelnök irányítja az ellenzéket, a kormányellenes pártok kivétel nélkül hozzá igazítják stratégiáikat. Korábban lehetetlennek tűnt: 2019-ben is a bukott miniszterelnök diktálja a tempót az ellenzéknél. A programszerűségből amúgy csak az derül ki, amit eddig is tudtunk Gyurcsányról. Úgy érzi, neki mindent szabad, rá nem vonatkoznak a törvények, a sajtó feladata pedig az, hogy harcoljon azért, hogy ő újra "hazudhasson reggel, éjjel, meg este" -írja az origo.hu
Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik 1

Stabil, nagy fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP társadalmi támogatottságát a decemberi politikai események nem befolyásolták, a kormánypártok népszerűsége a részvételüket biztosra ígérő szimpatizánsok között továbbra is stabilan ötven százalék között van –derült ki a Nézőpont Intézet januári, kivételesen nagy, ötezer fős mintára készült személyes kutatásából. Az új év vesztesének a Jobbik bizonyult, ugyanis a felmérés szerint 250 ezer szavazó pártolt el a bomladozó ellenzéki párt táborából -írja az origo.hu
ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását.
Egy hét múlva lesz az országgyűlési választás

Egy hét múlva lesz az országgyűlési választás

Több mint nyolcmillió választópolgár szavazhat az országgyűlési képviselők választásán. A választók voksaikat a tízezret meghaladó hazai szavazókörben és 118 külképviseleten személyesen adhatják le, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők pedig levélben szavazhatnak.