Cseri Tamás: a városnak 5 milliárd forintba került Márki-Zay politikai karrierje 5

Cseri Tamás: a városnak 5 milliárd forintba került Márki-Zay politikai karrierje

A polgármester ismét megmutatta, mennyire alkalmatlan a város vezetésére, és azt is, hogy fontosabbak neki az ATV-ben adott riportok, mint a település fejlesztése – jelentette ki Cseri Tamás annak kapcsán, hogy meghiúsul Vásárhelyen az új könyvtár és tudásközpont építése.
Az első két hónapot 67,3 milliárd forint többlettel zárta az államháztartás

Kósa Lajos: jövőre 17 százalékkal több forrást biztosít az önkormányzatoknak a költségvetés

Az ideihez képest jövőre 17 százalékkal - 118 milliárd forinttal - több forrást biztosít az önkormányzatoknak a központi költségvetés - közölte a Fidesz alelnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Fizetőssé teszik a kórház parkolóját Márki-Zayék 8

Fizetőssé teszik a kórház parkolóját Márki-Zayék

A Márki-Zay Péter vezette vásárhelyi közgyűlési többség szerdán megszavazta: a jövőben fizetni kell annak, aki használni szeretné a kórház mögötti parkolót. Emellett ismét hosszas vita alakult ki a Szőnyi iskola kapcsán, és egymilliárd forintos likvidhitel felvételének lehetőségéről is döntöttek.
Kültéri fitneszpark, új út és temetőparkoló is épül Székkutason

Kültéri fitneszpark, új út és temetőparkoló is épül Székkutason

Hamarosan újabb fejlesztések indulnak a településen, ahol kültéri fitneszpark és temetőparkoló épül, illetve útfelújítás és belvízelvezetés is lesz – hangzott el Székkutas keddi képviselő-testületi ülésén. A községben emellett melegkonyhás étkező nyílik, illetve 89 gyermek iskolakezdési támogatást kap az önkormányzattól.
Össze-vissza beszél Márki-Zay a Bessenyei-botrányról

Márki-Zay szerint az ideális miniszterelnök-jelölt: Márki-Zay

A balliberális Népszava újságírója ugyanakkor úgy véli, a vásárhelyi polgármester szereptévesztésbe került. A Jobbik elnökhelyettese pedig azt mondja, többszörösen fordítva ül fel a lóra, aki most a miniszterelnök-jelöltségről beszél. De vajon mit szól mindehhez az ellenzék ura, Gyurcsány Ferenc?
Márki-Zay ismét bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek

Márki-Zay ismét bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek

Továbbra sem elsősorban Vásárhely ügyeivel foglalkozik a balliberális polgármester, akit jól láthatóan elsősorban az országos politika, a nagypolitikai karrierje foglalkoztat. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette: elindul az ellenzék miniszterelnök-jelölti előválasztásán. Mert – gyújtott rá régi nótájára – annyian vetik bele a bizalmukat, hogy nem mondhat nemet...
Márki-Zay: óriási szolgálatot tesz, aki segít egy korrupt városházi munkatárs lefülelésében

Márki-Zay: óriási szolgálatot tesz, aki segít egy korrupt városházi munkatárs lefülelésében

A korábban „diktafonozásáról” hírhedtté vált polgármester az országos sajtóban fogalmazott meg olyan sejtetéseket, melyek alapján úgy tűnik, nem feltétlenül bízik saját közvetlen, hivatali kollégáiban. Sem. „Korrupt városházi munkatárs(ak)” miatt aggódik ugyanis...
Megihlette a spiclitörvény a vásárhelyi internetezőket

Megihlette a spiclitörvény a vásárhelyi internetezőket

Több mém is készült a nagy port kavaró vásárhelyi spiclitörvényről, ami által úgy tűnik, Hódmezővásárhely polgármestere újraépítené az ’50-es évek besúgóhálózatát. Mostantól ugyanis városunkban (köz)pénz járhat annak, aki feljelenti szomszédját, haragosát.
Közgyűlés: odaadták a Lisztet, spiclitörvényt fogadott el Márki-Zay többsége 4

Közgyűlés: odaadták a Lisztet, spiclitörvényt fogadott el Márki-Zay többsége

Testületi ülést tartanak Hódmezővásárhelyen csütörtökön. A képviselők több napirendet is megtárgyaltak, amik során a Liszt épületét 15 évre egyházi használatba adták és úgynevezett spiclitörvényt fogadtak el.
Spiclitörvénnyel építi vissza az 50-es évek besúgóhálózatát Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen

Spiclitörvénnyel építi vissza az 50-es évek besúgóhálózatát Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen

Spiclitörvényt fogadott el csütörtökön a vásárhelyi közgyűlés ülésén a Márki-Zay Péter vezette többség. A Fidesz képviselői nemmel szavaztak, és a párt egy közleményt adott ki az új rendelettel kapcsolatban. 
Márki-Zay megtalálta a mártélyi iskolaügy lényegét: választás 2022!!!

Márki-Zay megtalálta a mártélyi iskolaügy lényegét: választás 2022!!!

Vásárhely balliberális polgármestere látványos pálfordulást hajtott végre a mártélyi iskola kapcsán, és ő az, aki politikai kérdést csinálna egy egyértelműen szakmai ügyből. Ez pedig semmiképpen sem használ Mártélynak, a mártélyi közösségnek.
Márki-Zay

Márki-Zay tovább támadja Lázár János feleségét

Vásárhely polgármestere ismét átlépett egy morális határt: tudatosan és szándékosan politikai vitába akarja vonni Lázár János nem közszereplő feleségét és családját. Az országgyűlési képviselő hosszú idő óta még csak válaszra sem méltatja a gyűlöletkampányt folytató polgármestert, aki most kínjában a családot vette célba. Van még lejjebb, polgármester úr?
Városháza_Polgármesteri_Hivatal

HírTV: Újabb leépítések Hódmezővásárhelyen

Mint ahogy azt elsőként megírtuk: továbbra is elbocsátásokkal riogat Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere. Márki-Zay Péter a helyi televízió egyik műsorában azt mondta: egy személyben döntött arról, hogy további leépítések jönnek a városi cégeknél és intézményeknél – számolt be a HírTV.
Vásárhelyi kórház

Folytatja a kórház elleni gyűlöletkampányt a vásárhelyi polgármester

Nem a lóláb lóg ki, hanem maga a ló: Márki-Zay Péter korábbi ígérete ellenére nem adja oda a vásárhelyi kórháznak a felajánlott 250 ezer forintot. Jól látható, hogy a politikus számára nem az egészségügyi intézmény és a vásárhelyi betegek támogatása a fontos, hanem a harc, a hergelés és a megosztás.
Lakat kerülhet a mártélyi iskolára 1

Másra kenné az iskolabezárás ügyét a mártélyi önkormányzat

Az ellenzéki médiában indított támadást Balázs József, a leköszönt tankerületi vezető ellen a mártélyi önkormányzat. Putz Anita balliberális polgármester utólagosan magyarázkodik és keni az iskolaügyet, holott eddig nem mutatott fel túl sokat annak érdekében, hogy a településen élő gyerekeknek ne kelljen máshova járniuk.
Városháza_Polgármesteri_Hivatal

Márki-Zay nem tartja aggasztónak, hogy több százan utcára kerülhetnek

Ezt a balliberális HVG írja a hódmezővásárhelyi lakásbotrány kapcsán. Érvényes lakásbérleti szerződés híján 104 családot lakoltathat ki a város. A hírek szerint az érintettek többsége abban a városrészben lakik, ahol zömében hátrányos helyzetű családok élnek. Az ügyben megkerestük a helyi cigány nemzetiségi önkormányzatot is, ők azonban egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre.