Hajómodellek versenyeznek Orosházán

A nemzetközi modell motorcsónak szövetség úgy döntött, hogy 2017-ben ismét Gyopárosfürdőn tartják meg a rádiótávirányítású robbanómotoros motorcsónakok Európa Bajnokságát.

Gálával az erőszak ellen – Galériával!

Zenével, tánccal is fel lehet lépni az erőszak ellen - erre jó példa volt szerdán a makói Hagymaházban rendezett gála. A Szignum szervezésében hét nemzet diákjai, tanárai mutatkoztak be. A program célja az iskolán belüli verbális és nem verbális bántalmazások felszámolása volt.

Nemzetek az erőszak ellen – Galériával!

Az iskolai bántalmazások megelőzése és legyőzése mellett is kampányoltak a makói Szignum hétfői rendezvényén. Az Erasmus Plusz projektnek köszönhetően Nagy-Britanniából, Finn-, Német- és Törökországból, valamint Portugáliából, Szlovákiából is érkeztek vendégek a Maros-parti városba.

Nemzetközi úszóversennyel várják a tavaszt

Tavaszváró úszóversennyel vette kezdetét az idény Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső sportuszodában. A Nemzetközi úszóversenyre közel négyezer nevezés érkezett, ami több mint nyolcszáz gyermeket érint. A verseny nem csak magyar úszókból állt, a határhoz közeli országok legjobbjai is képviseltették magukat.