Fejet hajtott a Mi Hazánk a vásárhelyi tömeggyilkosság áldozatai előtt

Balog Norbert közleménye

Balogh Norbert, a Mi Hazánk Mozgalom hódmezővásárhelyi elnöke közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amit változtatás nélkül közlunk.

Választási csalással vádolja a Jobbikot a Mi Hazánk

Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legerősebb a Mi Hazánk

Tizenhárom megyében vették nyilvántartásba a Mi Hazánk Mozgalom megyei listáját, a párt 34 polgármesterjelöltje és 1047 képviselőjelöltje gyűjtötte össze az októberi önkormányzati választásokon való induláshoz szükséges számú ajánlást - jelentette be a párt elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hetente 2-5 szállítmány olasz szemét érkezik Vásárhelyre!

Ez történt a héten Márki-Zay szemétbotrányában

Továbbra is forr a levegő a Vásárhelyen több hete tartó szemétbalhé körül. Kiderült, hogy hetente 2-5 olasz szállítmány már érkezik a városba, és a Mi Hazánk szerint ezeket éjszaka hozzák a település határába, hogy az itt élők minél kevesebbet érzékeljenek az egészből. Cseri Tamás fideszes képviselő attól tart, hogy idő előtt megtelik a szemétlerakó és újat kell építeni, míg Grezsa István önálló polgármesterjelölt szerint a polgármester és a kormányhivatal is hibázott az ügyben.
A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen 1

A Mi Hazánk szerint is meg kell védeni Vásárhelyt az olasz szemét ellen

Más országok hulladékát ne hozzák a város határába – jelentette ki Balog Norbert ma délután a vásárhelyi szeméttelepnél. A Mi Hazánk helyi elnöke sajtótájékoztatón emlékeztetett: az előző városvezetésnek mindig sikerült megakadályozni, hogy külföldi szemetet szállítsanak a településre, most viszont Márki-Zay Péter egyáltalán nem tiltakozik a több ezer tonna idegen hulladék ellen.
Megalakult a Mi Hazánk Mozgalom Vásárhelyen: egy harmadik utat kínálnak a városban élőknek

Balog Norbert: más ország szemete ne kerüljön Vásárhelyre!

A Mi Hazánk vásárhelyi szervezete is elfogadhatatlannak tartja, hogy 12 ezer tonna olasz szemét érkezzen a város melletti lerakóhelyre. Balog Norbert, a párt elnöke szerint a rendkívül nagy mennyiségű hulladékról mindenképpen tájékoztatni kellett volna a lakosságot.
Mi Hazánk Mozgalom: várjuk Magyarországra a nagy román hazafiakat!

Mi Hazánk Mozgalom: várjuk Magyarországra a nagy román hazafiakat!

A párt a szegedi román nagykövetség előtt tiltakozott az Úz völgyi temetőnél történt erdélyi magyarok elleni támadás miatt. A Mi Hazánk Mozgalom megyei elnöke arra szólította fel a román állampolgárokat, ha ennyire nem szeretik a magyarságot, akkor nyugodtan elkerülhetik az országot.
Választási csalással vádolja a Jobbikot a Mi Hazánk

Megalakult a Mi Hazánk zöldkabinetje

Megalakult a Mi Hazánk Mozgalom környezet-, természet- és állatvédelmi kabinetje - jelentette be Fülöp Erik, a párthoz tartozó független országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón.
Csongrád megyére gyúr a Mi Hazánk Mozgalom 2

Csongrád megyére gyúr a Mi Hazánk Mozgalom

A párt elnökhelyettese a Magyar Időknek adott interjújában kiemelte az egyik legkomolyabb bázisuk az országban Csongrád megye. Szerinte Sneider Tamás felesége náci karlendítésének legnagyobb tanulsága az, hogy a balliberális ellenzéket ez sem zavarja, és már nem kerülhet elő olyan ügy, ami éket verhetne közéjük: a trágár, destruktív Orbán-gyűlöletük mindent felülír. Ezzel szemben ők konstruktív ellenzéket szeretnének építeni, amely a jó kormányzati intézkedéseket támogatja, a rosszak ellen értelmes módon tiltakozik. A politikus leszögezte, Gyurcsány Ferenccel és szövetségeseivel nem lehet kormányt alakítani, és elmondta azt is, miért nem írta alá az ellenzéki képviselőnők Nagy Blankának írt levelét.
A Mi Hazánkban Mozgalomban politizál tovább három volt jobbikos képviselő

A Mi Hazánkban Mozgalomban politizál tovább három volt jobbikos képviselő

A Mi Hazánk Mozgalom színeiben politizál ezentúl három korábbi jobbikos, most független országgyűlési képviselő. Volner János, Apáti István és Fülöp Erik szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: mindhárman kérték felvételüket a nemrég alakult pártba.
Toroczkai László

Toroczkai László: Nem érdekel, milyen bélyeget akarnak ránk sütni

Unortodox, tabudöntögető, potens erőt hozna létre a jelenlegi életképtelen ellenzéki pártokkal szemben a párttá alakuló Mi Hazánk mozgalom vezetője. Toroczkai László ásotthalmi polgármester szerint a Jobbik alkalmatlanná vált a nemzeti ügy képviseletére, és óriási az igény egy olyan ellenzéki formációra, mely a nemzeti sorskérdéseket soha nem áldozza fel semmiféle politikai taktikázás oltárán. A Promenad.hu és a Blogstar.hu interjújában Márki-Zay Péterről, Kiss Attiláról és a Mi Hazánk hódmezővásárhelyi-makói építkezéséről is szó