Életmentő fejlesztés jön

Nagy lépés afelé, hogy kevesebben haljanak meg az utakon – vagy inkább a Nagy Testvér beköltözése az autók utasterébe? Szemlélet kérdése, ki hogyan tekint az európai uniós jogszabály alapján áprilistól bevezetendő eCall-rendszer elé.

Ötszáz új tábla Makón

Makó közlekedési rendjének felülvizsgálata javában zajlik. A belvárossal kapcsolatos konzultáció már lezárult. A külső részekkel kapcsolatban pedig folyamatosan kérdezik meg a lakosokat, és a jövő évben kezdődik meg ezen területrészek kivitelezése. A Rádió 7 szerdai Napraforgójában Hadik György és Toldi János önkormányzati képviselők voltak a vendégek, akik erről és még számos más téma kapcsán fejtették ki véleményüket. 

Makó közlekedése a terítéken

Egy díj nem csupán egy plakettet vagy emléklapot jelenthet, hanem akár programot is. Miután Makó megkapta a Közlekedésbiztonsági díjat emellé járt az is, hogy fórumot szervezhettek e témában, valamint látványos bemutatót a gyerekeknek. Mindezekre pénteken kerülhetett sor.

Odapörköltek még egy utolsót az áprilisnak!

Nevetve, benzingőzösen és sportosan intett búcsút Vásárhely vasárnap a legszeszélyesebb hónapnak. Megrendezték ugyanis a Közlekedésbiztonsági és Családi Napot a Kossuth téren, illetve az Ady és Szőnyi utcákon.