Orbán: a bajban is együttműködik a V4

Online nemzetközi konferenciát tartanak Orbán Viktor részvételével

Online nemzetközi konferenciát tartanak Európa cenzúrázatlanul címmel július 8-án 10 órakor, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök - jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke hétfőn az InfoRádióban.
Talpra állás Trianon után - Miklós Péter a Magyarságkutató Intézet konferenciáján

Talpra állás Trianon után – Miklós Péter a Magyarságkutató Intézet konferenciáján

Talpra állás Trianon után címmel rendezett konferenciát a Magyarságkutató Intézet, amelyen előadást tartott Miklós Péter hódmezővásárhelyi múzeumigazgató is, aki a történelmi keresztény egyházaknak a Horthy-korszakban betöltött szerepét ismertette.

Eredményesen zárult a lányok sportolását elősegítő, részben szegedi projekt

Eredményesen zárult a lányok sportolását elősegítő, részben szegedi projekt

Kétéves közös munkát követően véget ért a Szegedi Tisza Squash SE, Szentes önkormányzata, valamint két szerb intézmény együttműködésében létrejött, Aktív Lányok elnevezésű projekt. Ennek célja a lányok sporttevékenységének és testmozgásának támogatása volt, utolsó mozzanata pedig a járványhelyzethez alkalmazkodva egy videókonferencia lett.
A sportélet krémje gyűlt össze a Szent István iskolában 4

A sportélet krémje gyűlt össze a Szent István iskolában

Az országban összesen 55 sportiskola működik, melyek közül az egyik Hódmezővásárhelyen található. Ide látogatott el hétfő délután többek között Vadkerti Attila, Kudella Panna és Kovács Pál. A sportkonferencián bemutatták az „Így lettünk bajnokok” című könyvet is.
Népi hagyományvilág a huszadik századi irodalomban

Népi hagyományvilág a huszadik századi irodalomban

Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret címmel rendezett konferenciát a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a közgyűjteménnyel együttműködésben a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A konferenciát nyitó előadásában Bene Zoltán író, a Szeged folyóirat főszerkesztője Tömörkény István Valér a földbe megy című novellája kapcsán elmondta: a modern városlakók nem látják át a társadalomra ható valódi okokat és azok okozatait, míg a falu embere nem menekülhetett a gond, a gondolkodás
Programajánló: Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret - konferencia az Emlékpontban

Programajánló: Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret – konferencia az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpont ad otthont a Németh László Társaság és a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány szervezésében megvalósuló, december 11-én, szerdán, délután 15 órakor tartandó a Hagyomány, népi írók, nemzeti önismeret című konferenciának.
A kerámiaipar kihívásai és lehetőségei a XXI. század következő évtizedeiben

A kerámiaipar kihívásai és lehetőségei a XXI. század következő évtizedeiben

Hódmezővásárhelyen rendezett konferenciát a Magyar Kerámiaszövetség, melynek célja az innováció terén fellelhető újdonságok bemutatása volt. Az Imerys Tűzállógyártó Kft. telephelyén megtartott eseményre Európa több országából is érkeztek szakemberek
A szomszédos országok magyarjait is megérintette 1956

A szomszédos országok magyarjait is megérintette 1956

Az 1956-os forradalom hatása a szomszéd országokban élő magyarságra címmel rendezett tudományos tanácskozást a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amelyen szakemberek a magyarok által is lakott Délvidék, Erdély, Felvidék és Kárpátalja a magyar forradalommal összefüggő történéseit vették górcső alá.
Egy szegedi csapat is képviselteti magát a World Robot Olimpiad dániai megmérettetésén 1

Palkovics: 2020 végére akár százezren szerezhetnek alapismereteket a Mesterséges Intelligánciáról Magyarországon

A Mesterséges Intelligencia (MI) koalíció akcióterve részeként új kutatóközpont- és adatvagyon-ügynökség jön létre - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Balatonfüreden kedden az Infotér konferencia kapcsán szervezett sajtótájékoztatón.
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében

Magyarország érdeke a szabadkereskedelem

Magyarország érdekének nevezte a nyitott világkereskedelmet, a szabadkereskedelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konferencián, kedden Budapesten.
Magyarország internetlefedettségben a világ élvonalában van

Magyarország internetlefedettségben a világ élvonalában van

Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G-s stratégiája – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián kedden Budapesten.
A népesedési kihívásokra adott válaszaink határozzák meg a jövőnket

A népesedési kihívásokra adott válaszaink határozzák meg a jövőnket

A népesedési kihívásokra adott válaszaink határozzák meg a jövőnket mind kulturális, mind gazdasági, mind társadalmi szempontból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin, a III. Budapesti Demográfiai Csúcsot megnyitó köszöntőjében csütörtökön a Várkert Bazárban.
Egyre nagyobb veszélyben vannak a keresztények Afrikában is

Menczer: a kereszténydemokrácia külső és belső támadás alatt áll

Nemzetközi konferenciát rendeznek keresztény újságíróknak Budapesten szeptember 4. és 6. között - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Doktoranduszok mutatták be kutatásaik eredményét az Emlékpontban

Doktoranduszok mutatták be kutatásaik eredményét az Emlékpontban

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban negyedik alkalommal került megrendezésre Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig címmel a PhD hallgatók és doktorjelöltek országos konferenciája. A tanácskozás tizenhat előadója az ország számos egyetemén készül a magasabb tudományos fokozat megszerzésére.
Az Emlékpont konferenciáján az egyházak és az állambiztonság viszonyát vizsgálták a Kádár-korszakban 8

Az Emlékpont konferenciáján az egyházak és az állambiztonság viszonyát vizsgálták a Kádár-korszakban

Az egyházak, közöttük is a keresztény történelmi egyházak voltak azok a társadalmi struktúrák, amelyek leginkább „szúrták” a szocialista rendszer szemét. A hódmezővásárhelyi Emlékpont konferenciája az egyházak és az állambiztonság viszonyát vizsgálta a Kádár-korszak évtizedeiben.
Történelmi konferenciával emlékeznek Trianonra Hódmezővásárhelyen

Történelmi konferenciával emlékeznek Trianonra Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen június 4-én, kedden 11 órakor veszi kezdetét az a történelmi konferencia, amelyet a Trianonra való megemlékezés alkalmából rendeznek meg a közgyűjteményben, ismertette lapunkkal Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs.
Korszakok, helyszínek és hatások Tornyai életében 4

Korszakok, helyszínek és hatások Tornyai életében

Tornyai János (1869-1936), festőművész életművét járták körül születésének 150. évfordulója alkalmából a Tornyai János Múzeumban csütörtökön megrendezett tudományos tanácskozás előadói, ahol a névadó szeptember közepéig látható gyűjteményes kiállításának katalógusát is bemutatták.
Tornyai-konferencia a vásárhelyi múzeumban 1

Tornyai-konferencia a vásárhelyi múzeumban

Tornyai János (1869-1936) festőművész születésének 150. évfordulója alkalmából a nevét viselő hódmezővásárhelyi múzeum tudományos tanácskozást rendez május 16-án 10 órai kezdettel. A nap folyamán elhangzó előadások Tornyai és az alföldi művészet kapcsolatát, valamint a huszadik századi magyar festészet kimagasló alakjának életművét járják körül.
Kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

Kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre

Csaknem 400 tudóst, kiemelkedő fizikusokat várnak júliusban Szegedre a 7. Attosecond Science and Technology elnevezésű konferenciára - mondta az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Trócsányi a Közép-Európáról szóló konferencián: Leckéztetés helyett egyenrangú partnerek Európájára van szükség

Trócsányi a Közép-Európáról szóló konferencián: Leckéztetés helyett egyenrangú partnerek Európájára van szükség

A Nézőpont Intézet konferenciát rendezett Közép-Európa Európája címmel, ahol lengyel, cseh és magyar értelmiségiek, elemzők beszéltek Közép-Európa jelenlegi helyzetéről, politikai lehetőségéről és európai befolyásáról - írja a PestiSrácok.hu.
1

Megrendezték a II. KEPCon Európai Pásztorkutyás Konferenciát és Szabadegyetemet Szegeden

A PDF Állat- és Környezetvédelmi Alapítvány 2019.05.04-én folytatta sikeres programsorozatát. A II. KEPCon – Európai Pásztorkutyás Konferencia és Szabadegyetem a magyar szakemberek megszólaltatásával hívta fel a figyelmet pásztorkutyáink fontosságára.