Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai 1

Erdélyben barangolnak a Kertvárosi diákjai

A Határtalanul  HAT-19-01-0031 számú pályázat keretén belül a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola 45 hetedikes diákja Erdélybe látogat 5 napra tanulmányi kirándulásra.

Kis fizikusok mérték össze tudásukat a Kertvárosi iskolában 2

Több fontos fejlesztést is hozott ez az év a vásárhelyi Kertvárosi iskolában

Új tabletekkel bővült a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, de az intézmény udvarát is felújították. Juhászné Wolf Edit, az iskola igazgatója az elmúlt időszakot értékelve a Rádió 7-nek elmondta, hogy nemcsak infrastrukturális fejlesztések történtek a tanév első félévében, hanem továbbképzésen is részt vehettek az intézmény pedagógusai.
Országos versenyeken bizonyítottak a Kertvárosi diákjai

Országos versenyeken bizonyítottak a Kertvárosi diákjai

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola tanulói két országos pályázaton szerepeltek kiemelkedően és hoztak el II.-III.-IV. helyezéseket, díjakat. Budapesten volt az eredményhirdetés, ahol Áder János köztársasági elnök adta át a díjakat a gyerekeknek. Nagy megtiszteltetés volt ez számukra.
A Kertvárosi Iskola apróságai ünnepi műsorral készültek 7

A Kertvárosi Iskola apróságai ünnepi műsorral készültek március 15. alkalmából

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai fantasztikus ünnepi műsorral emlékeztek meg az 1848. március 15-én történtekre. A kicsik versekkel, dalokkal és táncos koreográfiákkal készültek, így idézték fel a történelmi eseményeket.
Németországban képviselték a magyarokat a kertvárosi iskolások 4

Leírhatatlan élmény volt Ulmban vásárhelyinek lenni

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola kórusa a Németh László Gimnázium, Általános Iskola kórusával közösen megtisztelő meghívásnak tett eleget július 11-15-ig. Az Ulmban megrendezett 11. Nemzetközi Dunafesztivál keretén belül kaptunk lehetőséget képviselni Magyarországot, Hódmezővásárhelyt több Duna menti országgal együtt.

Egy egész kórus emlékezett Kodályra

Közös énekléssel indult a csütörtök reggel, a hódmezővásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában. Ezen a napon emlékeztek meg Kodály Zoltán zeneszerzőről dalokon és érdekességek felolvasásán keresztül.

Karácsonyi hangulat a Nyugdíjas Lakóparkban

Idén is teltházas érdeklődés fogadta a karácsonyi műsort hétfőn a hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban. Az ünnepi hangulatról ismét a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola kisdiákjai gondoskodtak. Az előadás végén finom ételekkel, italokkal is megvendégelték a megjelenteket.