Alapjogokért Központ: Van egy összeomló ellenzék, s annak romjain mászik fel Gyurcsány Ferenc

Kitört a DK-MSZP-háború: Gyurcsányék szerint Karácsony a hibás

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a májusi európai parlamenti választás után elérkezettnek látta az időt az MSZP bekebelezésére, amelynek keretében felrúgta a korábban megkötött ellenzéki megállapodást. A bukott miniszterelnök ezzel régi és nagyon mély sebeket tépett fel, valóságos háború indult meg a két párt között. Jelenleg ott tart a pozícióharc, hogy az MSZP és a DK politikusai egymásnak üzengetnek a nyilvánosság előtt: Arató Gergely megsértődött Kunhalmi Ágnesen, Bauer Tamás saját pártját kritizálja, Gréczy Zsolt pedig Karácsonyozik - írja az origo.hu.
Karácsony is megbukott! Újabb nehéz szó: dolgozószobájából 1

Már megint veszekednek: Karácsony újragondolná az ellenzéki összefogást

Egyben kell tartani az MSZP-Párbeszéd pártszövetséget és tovább kell dolgozni – így értékelte a párbeszédes Karácsony Gergely a szocialisták és a Párbeszéd vasárnapi kudarcát. Azt is hozzátette a zuglói polgármester, hogy a politikában „az ember néha fönt van, néha pedig lent”. Elemzők szerint Karácsony Gergely régen volt fönt: tavaly az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt, ám vezetésével éppen csak bejutott a Parlamentbe a két párt közös listája, a mostani EP-választáson pedig a rendszerváltás óta nem látott mélységbe zuhant az MSZP – hangzott el az M1 Híradójában.
Ez már kabaré: újabb helyesírási baki az ellenzéknél 1

Ez már kabaré: újabb helyesírási baki az ellenzéknél

Az utóbbi hónapokban többször is meggyűlt a bajuk az ellenzéki képviselőknek és szimpatizánsaiknak a magyar helyesírással, tegnap épp Bangóné Borbély Ildikónak sikerült tanúbizonyságot tennie, immáron másodjára hiányos nyelvtani tudásáról. Ám egy nap sem telt el, és Szél Bernadett is súlyos hibát követett el, amit a Facebookon posztolt is -tette közzé az origo.hu.

Márki-Zay Péter és Kiss Attila

Heti megfejtés: gyalázatos törvénytelenséget menteget a Jobbik

Az új vásárhelyi rádióműsorban elhangzott: a vonatkozó törvény szerint egyértelmű, biztos és megalapozott Kiss Attila megyei képviselő összeférhetetlensége és méltatlansága, ezért felháborító és vérlázító, hogy pártja, a Jobbik igyekszik mentegetni az ügyet.
Roma vezető: nácikkal nincs közösködés 2

Roma vezető: nácikkal nincs közösködés

Ha három almát és három rohadt körtét összeadunk, nem hat alma lesz az eredmény, viszont a rohadt megrohasztja a többit is — ezzel a hasonlattal reagált lapunknak Csóka János Pál, a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke és az MSZP nemzetiségi tagozatának alelnöke a Jobbikkal való összefogás tervére -tette közzé a Magyar Nemzet.
Egyre erősebb az antiszemitizmus a baloldalon

Egyre erősebb az antiszemitizmus a baloldalon

Az elmúlt három évben az MSZP szavazótáborában közel húsz százalékkal növekedett az antiszemita nézeteket vallók aránya – tudatta a Magyar hírlappal a Tett és Védelem Alapítvány - írja a Magyar Hírlap.
Egyre kínosabb balos pávatánc a Jobbikkal

Egyre kínosabb balos pávatánc a Jobbikkal

Nem tartja nácizmusnak a zsidók listázásának felvetését Karácsony Gergely. A baloldal ma már nem a Jobbiktól való elhatárolódást várja el a Fidesztől, hanem még jobban összefogna a párttal. -tette közzé a Magyar Hírlap.
Összeomlott a baloldali előválasztás

Összeomlott a baloldali előválasztás

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat -tette közzé az origo.hu.
Automatikus vázlat 215

Teljes érdektelenségbe fulladt az ellenzéki előválasztás, pánik a baloldalon

"Nincs ilyen alternatíva. Köszönöm" - ezekkel a szavakkal intézte el Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője tegnapi sajtótájékoztatóján azt az újságírói kérdést, mi lesz akkor, ha Puzsér Róbert nyeri a kétfordulós előválasztást. Újabb frontális támadást kapott a humorista, újabb balliberális párt kérdőjelezte meg a - Puzsér részvételével tartandó - második kör szükségességét, miközben az első forduló teljes érdektelenségbe fulladt. Gyurcsányék attól tartanak, hogy olyan kevés a szavazó, hogy valójában bárki nyerhet az ellenzéki castingon -írja az origo.hu

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt lett

A Párbeszéd Magyarországért tisztújító taggyűlése újra társelnökké választotta Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, akit az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének is megválasztottak vasárnap Budapesten.