Életfogytiglanra ítélte az Iszlám Állam katonáját a Fővárosi Törvényszék

Életfogytiglanra ítélte az Iszlám Állam katonáját a Fővárosi Törvényszék

Életfogytiglanra ítélte emberiesség elleni, emberölésekkel megvalósított bűntett miatt Hassan F. szír férfit, az Iszlám Állam egykori katonáját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön első fokon. A vádlott leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra.
Washington légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen

Washington légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen

Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen - jelentette helyi idő szerint csütörtök este az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.

Hasszán F.-et emberiesség elleni bűncselekménnyel is gyanúsítják

A német hatóságok 9 iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg a 2016-os berlini merénylet óta

A német biztonsági szervek kilenc iszlamista indíttatású terrortámadást akadályoztak meg a legutóbbi nagyszabású merénylet, a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron elkövetett tömeges gázolás óta, ebből kettőt az idén novemberben - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adatai alapján.
Nehéz azonosítani az Iszlám Államban harcoló dzsihadistákat

Migrációkutató: Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában

Folytatódik az iszlám térnyerés Nyugat-Európában, a legszerényebb becslések szerint is megháromszorozódik Európában az iszlám hátterű népesség 2050-ig – erről beszélt Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Nehéz azonosítani az Iszlám Államban harcoló dzsihadistákat

Száznál is több feltételezett hazatérő dzsihadista ellen folytatnak eljárást Németországban

A magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terroszervezet száznál is több feltételezett hazatérő követője ellen folytatnak eljárást Németországban egy csütörtökön ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
Levadászták az Iszlám Állam vezetőjét

Donald Trump hivatalosan bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének a megölését

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.
Levadászták az Iszlám Állam vezetőjét

Levadászták az Iszlám Állam vezetőjét

Az Egyesült Államok akciót hajtott végre szombaton Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet bujkáló vezetője ellen – adta hírül egy amerikai tisztségviselő névtelenséget kérve.
Még évekig folytathatja a küzdelmet az Iszlám Állam

Szakértők szerint a hazatérő dzsihadisták a keresztény országokat fenyegethetik

Hamarosan tömegesen térhetnek vissza a Balkánra az Iszlám Állam harcosai szerbiai sajtóhírek szerint. A dzsihadisták állítólag azt tervezik, hogy csoportokat alakítanak Bosznia-Hercegovinában és Albániában, így közösen léphetnek fel a környező keresztény országok ellen. Az M1 Híradójának nyilatkozó szerb biztonságpolitikai szakértő szerint a hazatérő dzsihadisták veszélyesek, hiszen harcedzettek, ráadásul a radikális iszlámot követik – írja a hirado.hu.
Két évig kapott migránskártyájára havi 500 eurót az ISIS-hóhér

Eltűnt a német hatóságok elől az Iszlám Állam terrorszervezet 160 Németországból érkezett híve

Semmilyen adattal nem rendelkeznek a német biztonsági szervek a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet 160 olyan követőjéről, akik Németországból utaztak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap egy kormányzati kimutatás alapján.
Szakértő: sokat változott a nők helyzete az Iszlám Államban

Szakértő: sokat változott a nők helyzete az Iszlám Államban

Sokat változott a nők helyzete az Iszlám Államban (IÁ) 2015 és 2019 között, ma már harci feladatokra is használják őket - mondta Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértő vasárnap az M1 aktuális csatorna Szemtől-szembe című műsorában.
Iszlamista terrorista vezért fogtak Hollandiában

Egyre több feltételezett dzsihadista harcost tartóztatnak le Nyugat-Európában

Egymás után jelennek meg a hírek a nyugat-európai sajtóban, hogy a rendvédelmi szervek egyre több feltételezett dzsihadista harcost, vagy épp szimpatizánsaikat és támogatóikat tartóztatnak le. Németországban a napokban emelnek vádat két, az Iszlám Államot támogató nő ellen, de lekapcsoltak egy évek óta menedékkérőként Hollandiában élő iszlamista parancsnokot is - tette közzé a hirado.hu.
Még évekig folytathatja a küzdelmet az Iszlám Állam

Még évekig folytathatja a küzdelmet az Iszlám Állam

Újra hallatott magáról Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője, akiről már többször is azt állították, hogy meghalt. Hosszú videójában többek közt méltatta a Srí Lanka-i merényletet, és bosszúra szólította fel híveit az Irakban és Szíriában elhunyt testvéreikért.
terrorizmus

Szakértő: egy ország sem veheti félvállról a terrorizmust

A Srí Lanka-i merényletek legfőbb tanulsága, hogy egy ország sem veheti félvállról a terrorizmust, illetve az Iszlám Állam fenyegetését - jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Hassan F.

Meghosszabbították Haszan F. letartóztatását

Három hónappal meghosszabbították a Magyarországon elfogott, terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Haszan F. letartóztatását - tájékoztatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-t.
Újabb terrortámadások lehetnek Srí Lankán

Újabb terrortámadások lehetnek Srí Lankán

Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután több szélsőséges továbbra is szökésben van. A hatóságok külföldi szálat is felfedeztek. Azt még ellenőrzik, hogy valóban az Iszlám Állam követte-e el a merényleteket, de a terrorszervezet egy fényképet tett közzé a merényletek irányítójáról. 
Nagyon súlyos fertőzéseket hurcolhatnak be a migránsok

Útmutatók kaptak az iszlamisták, hogyan vehetnek fegyvert illegálisan a hitetlenek gyilkolásához

A Telegramon egy, az Iszlám Államot éltető csatorna a muszlim felhasználókat tájékoztatta arról, hogy a Nyugat ellen tervezett terrortámadásokhoz hogyan tudnak fegyvereket vásárolni a dark weben – olvasható a 888.hu-n.