2020-ra minden tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez

Jóval több tankönyvet és olcsóbban rendeltek az iskolák

Félmillióval több tankönyvet rendeltek az iskolák a szeptemberi tanévkezdésre, az erre fordított költségek 700 millió forinttal csökkentek tavalyhoz képest - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Új tetőt kap a vásárhelyi Nádor utcai iskola

Új tetőt kap a vásárhelyi Nádor utcai iskola

Új tetőt kap a vásárhelyi Nádor utcai iskola. A Vásárhely24 azt írta, hogy a nyári szünetet kihasználva komoly munkálatok vették kezdetét a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Nádor Utcai Tagintézményénél.
Véget ér a tanév és kezdődik a vakáció pénteken

Véget ér a tanév és kezdődik a vakáció pénteken

Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és elkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban.
A Tarjáni Iskolába látogatott el az Országos Állatvédelmi Alapítvány

A Tarjáni Iskolába látogatott el az Országos Állatvédelmi Alapítvány

A Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába látogatott el az Országos Állatvédelmi Alapítvány. A szervezet a múlt héten az ötödik osztályosokhoz, most hétfőn pedig a 6. b. osztályhoz szólt a felelős állattartás jegyében.
Kézzel foghatóan ismerhették meg hazájukat a Honismereti vetélkedőn a Kertvárosi iskola diákjai 14

Hazájuk értékeivel ismerkedtek meg a Kertvárosi iskola diákjai (galéria, eredmények)

Tizenegyedik éve szervezi meg az Édes Hazám, hon- és népismereti vetélkedőt a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola. A cél az volt, hogy a fiatalok kézzel foghatóan érezzék át a hazaszeretet. Erdélyből is érkeztek gyerekek a megmérettetésre, valamint Szenti Tibor néprajzkutató fotókiállítását is megtekinthették az érdeklődők. 
A székkutasi iskola egy kincs Csongrád megye szívében, oktatni benne maga a boldogság 3

A székkutasi iskola egy kincs Csongrád megye szívében, oktatni benne maga a boldogság

Kovács Lászlóné Marika több, mint harminc éve tanítja és neveli a székkutasi általános iskola diákjait. Fáradhatatlan munkájáért a „Székkutas Díszpolgára” címet március 15-én, ünnepélyes kereteket között vette át a művelődési házban Szél István polgármestertől.
1

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola Akkreditált kiváló Tehetség címet nyerte el

Az intézmény mai napon kapta az értesítést, hogy a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tehetségpont a 2018/19 évi akkreditációs folyamatban való részvétele eredményeként az Akkreditált kiváló Tehetségpont címet nyerte el.
Sehogy nem állnak az iskolafelújítások Vásárhelyen: elmaradhat a 650 milliós beruházás 1

Kecskeméti Rita: sehogy nem állnak az iskolafelújítások Vásárhelyen, elmarad a 650 milliós beruházás

Hiába nyert a város pályázatot, egy kapavágás sem történt a Klauzál, a Nádor és a Szent István utcai iskolák felújítása kapcsán – hívta fel a figyelmet Kecskeméti Rita önkormányzati képviselő.  
Hozzáadott értékben az ország 5. legjobb iskolája a vásárhelyi Corvin iskola

Hozzáadott értékben az ország 5. legjobb iskolája a vásárhelyi Corvin iskola

A T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt az idén is összeállította azt a listát, amellyel a szülőknek kíván segítséget nyújtani, tanácsot adni, hogy melyik középiskolát válasszák gyermeküknek, mitől jó egy iskola. Az eredmény a Nők Lapja 2019/4. számának „Iskolaválasztó” mellékletében jelent meg.
Egyre több diáknak van elege a kormány ellen uszító balliberális tanárokból 1

Egyre több diáknak van elege a kormány ellen uszító balliberális tanárokból

A 24 nevű álhírgyár a kormány állítólagos „gyűlöletpropagandájáról” szóló, kizárólag hazugságokból álló, lejárató jellegű cikkét osztotta ki nyelvtanórán az egyik fővárosi szakképző iskola balliberális tanára, hogy elemezzék azt a diákok. Az esetről, ami szerdán történt, az egyik 11. osztályos tanuló számolt be a PestiSrácok-nak, jelezve, hogy zavarja őt és több osztálytársát is a tanárnő rendszeres tanórai pártpolitizálása -írja az origo.hu.
Németh László Gimnázium

Közel 1 milliárd forintból újul meg a Németh László Gimnázium és Általános Iskola

A grandiózus beruházásnak köszönhetően új kulturális központ, multifunkciós sportterem kerül kialakításra. Az épületszárnyat a 21. század igényeinek megfelelő felszereltséggel látják el. Ennek köszönhetően a diákok a tanórákon kívüli sportfoglalkozásaikat az intézményben, egy rendkívül modern és látványos környezetben tölthetik – mondta Árva László a Rádió 7 műsorában.
Remekeltek a corvinosok a Gasztro Kupán! 5

Remekeltek a corvinosok a Gasztro Kupán!

A hétvégén, december 8-án rendezte meg a Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Illéssy Sándor Szakgimnázium és Szakközépiskola Tagintézménye a VII.Illésy Gasztro Kupát, amely egy rangos országos ételművészeti verseny cukrászok, szakácsok, pincérek és eladók számára.