Egyre több részlet derül ki a falusi csok-ról

Gyopáros: a Magyar falu program soha nem látott segítséget nyújt a kistelepüléseknek

A Magyar falu programmal a kormány soha nem látott mértékben támogatja a kistelepülések felemelkedését, javítva ezzel népességmegtartó erejüket és versenyképességüket - jelentette ki a program idei lehetőségeit ismertető pénteki tájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Heves megyei Ivádon.
Kormánybiztos: bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás

A falusi kisboltok megmentését is támogatja a Magyar falu program

Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu program keretében - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban.
Gyopáros Alpár: aki dolgozik, fejlődik - Vásárhellyel viszont sokat kell küzdeni

Gyopáros Alpár: Márki-Zay a Modern Városok Program ellenlábasa

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint Hódmezővásárhely jelenlegi vezetése nem tudja kiaknázni a Modern Városok Programban rejlő lehetőségeket, csak csépeli és szapulja a programot, ahelyett hogy végre együttműködne. A labda Vásárhely oldalán pattog – üzente.

Gyopáros Alpár: aki dolgozik, fejlődik - Vásárhellyel viszont sokat kell küzdeni

Gyopáros Alpár: aki dolgozik, fejlődik – Vásárhellyel viszont sokat kell küzdeni

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint vannak olyan települési vezetők, akik olyan változtatásokat szeretnének a Modern Városok Programban, amelyek szöges ellentétben állnak az aláírt megállapodásokkal. Példaként említette, hogy Hódmezővásárhellyel igen sok a baj.
Hagymázas Soros-terv az iskolai erőszak ellen

Gyopáros Alpár: milliárdokat fordít a kormány iskolák fejlesztésére a Magyar falu programon keresztül

Iskolák felújítására ötmilliárd, iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére két és fél milliárd forintot fordít a kormány a Magyar falu programon keresztül - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-vel.
Gyopáros Alpár: 2018-tól 2022 elejéig 2500 kilométer mellékúthálózat újulhat meg

Gyopáros Alpár: 2018-tól 2022 elejéig 2500 kilométer mellékúthálózat újulhat meg

A Magyar Falu Program keretében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, 2018-tól 2022 elejéig az országos mellékúthálózat 2500 kilométeren újul meg 230 milliárd forint kormányzati támogatásból - mondta a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, Alcsútdobozon.
Idén 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar Falu programra

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu programban

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására.
81 orvosi praxisközösség nyert egészségmegőrző támogatást

Gyopáros Alpár: 750 település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg a Magyar falu program forrásaiból

Hétszázötven település rendelője, illetve orvosi eszközei újulnak meg négymilliárd forint értékben a Magyar falu program idei forrásaiból - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán a Heves megyei Nagykökényesen.
Egyre több részlet derül ki a falusi csok-ról

Gyopáros Alpár: sikeres a Magyar falu program

Tavalyhoz képest nagyjából ugyanannyi, több mint 11 ezer pályázat érkezhet be idén az önkormányzatoktól a Magyar falu program pályázati rendszerébe - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zajtán csütörtökön.
Gyopáros Alpár: az óvodai felújítás javítja a település lakóinak életminőségét

Gyopáros Alpár: az óvodai felújítás javítja a település lakóinak életminőségét

Az óvodák és bölcsődék felújítása jelentősen hozzájárul a településeken lakók jobb életminőségéhez - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém megyei Nagyvázsonyban.
Idén 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar Falu programra

Miniszterelnökség: újabb 12 milliárd a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretében

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egyre több részlet derül ki a falusi csok-ról

Gyopáros: csaknem 8 milliárdos támogatási igény érkezett a falusi csokra

Eddig csaknem 1500 kérelem érkezett a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok), mintegy 8 milliárd forint értékben - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Gyopáros Alpár

Gyopáros: a települési igényekhez igazodik a Magyar falu program

Az érintett települések igényeihez igazodik a Magyar falu program, amit mutat, hogy a csaknem 2900 ötezer lakos alatti település 92 százaléka már pályázott valamilyen fejlesztésre, és 55 százalékuk már nyert is - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Pásztón.
150 milliárddal indul a Magyar Falu Program

Eredményes a Magyar Falu Program

Töretlen az érdeklődés a Magyar Falu Program iránt, népszerűségét jelzi, hogy már a potenciális pályázók, vagyis az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések 96 százaléka regisztrált a programra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
150 milliárddal indul a Magyar Falu Program

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a Magyar falu programban

Újabb négy pályázati felhívás jelent meg a kormany.hu oldalon a Magyar falu programban 16 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron megyei Bősárkányban.
150 milliárddal indul a Magyar Falu Program

Megjelent a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredménye

A Miniszterelnökség közzétette a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton, a XX. Mesztegnyői Rétesfesztivál és falunapon tartott sajtótájékoztatóján.
150 milliárddal indul a Magyar Falu Program

A falvakban otthonteremtők valamennyien jogosultak lesznek az 5 millió forintos áfa-visszatérítésre

A falvakban otthonteremtők valamennyien jogosultak lesznek az 5 millió forintos áfa-visszatérítésre jövő év elejétől - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa pénteken az MTI-nek.
Ma elrajtol a Magyar falu program

Ma elrajtol a Magyar falu program

A szerdán meghirdetett, közösségi terek hasznosításáról szóló két pályázattal elkezdődött a Magyar falu program. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos lapunknak elmondta: az ötezer fő alatti településeknek meghirdetett projekt célja az, hogy megállítsa, sőt ahol lehet, visszafordítsa a falvakból történő elvándorlást, javítsa a lakhatást, a munkába járás körülmé­nyeit, segítse a munkahelyteremtést és a helyi intézményi ellátottságot -tette közzé a Magyar Nemzet.
Gyopáros Alpár

Ezért áll Vásárhelyen a Modern Városok Program: Márki-Zay csak a balhét keresi!

Hódmezővásárhellyel azért nehéz együttműködni, mert hiányzik a városmenedzsmenti gondolkodás: a polgármester nem azt nézi, hogyan kellene előrehaladni, hanem hogy miként lehet balhézni – nyilatkozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár

Gyopáros Alpár: tíz éven belül visszafordítható a falvak népességfogyása

A Magyar Falu Program összefonódva a Modern Városok Program fejlesztéseivel a 2018-2022 közötti kormányzati ciklus zászlóshajója lehet. Csak az idei évben 150 milliárd forint központi költségvetési forrás jut az 5000 fő alatti településekre, 2200-2400 nyertes projekt révén szinte minden falura jut majd legalább egy fejlesztés – árulta el Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Blogstar-interjú.
150 milliárddal indul a Magyar Falu Program

Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében - hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.