Görögország júliustól megnyílik a turisták előtt, Dánia még nem tervezi határai megnyitását

Görögország júliustól megnyílik a turisták előtt, Dánia még nem tervezi határai megnyitását

Görögország július elsején megnyílik a turisták előtt. Ugyancsak szerdai közlés szerint Dánia még csak nem is tervezi, hogy feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárát az idegenforgalom számára.
Ötszáz migránst hozna Európába két NGO-hajó

Menedékkérőt ezreit szállítják a görög szárazföldre

Több ezer idős és beteg menedékkérőt szállítanak a hatóságok a Görögországhoz tartozó szigeteken lévő túlzsúfolt menekülttáborokból az ország szárazföldi részébe az új típusú koronavírus-járvány veszélye miatt – jelentette be a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium csütörtökön.

Migránsok tízezrei lépték át az Európai Unió határait

Migránsok tízezrei lépték át az Európai Unió határait

A hét végén többször is könnygázt vetett be a görög rendőrség a görög–török határnál, ahol több száz migráns kövekkel dobálta meg őket, hogy kikényszerítsék a határ megnyitását – jelentették a helyszínen tartózkodó szemtanúkra hivatkozva hírügynökségek.
Könnygázzal oszlatták a migránsokat a török–görög határon

Könnygázzal oszlatták a migránsokat a török–görög határon

Kritikus és kaotikus a helyzet a török–görög határnál, ahol reggel óta több száz bevándorló gyűlt össze. Azok után indultak el az Európai Unió felé, hogy tegnap késő este a török kormánypárt bejelentette: a szíriai háború fejleményei miatt már „nem tudják feltartóztatni a menekülőket”.
Egyre több migránst fognak el a magyar rendőrök

Migránsok százait szállította át szárazföldi részére Görögország

Menedékkérők százait szállította át hétfőn az égei-tengeri szigetekről Görögország szárazföldi részére, hogy így próbáljon meg enyhíteni a táborokra és a helyi lakosságra nehezedő nyomáson, miután megnőtt az újonnan érkezők száma.
Migránsok csaptak össze Boszniában, a rendőrökre is rátámadtak

Megteltek a befogadótáborok Görögországban, az emberek egyre türelmetlenebbek

Fokozódik a migrációs helyzet Görögországban. Szeptemberben tízezernél is több bevándorló érkezett az égei-tengeri szigetekre. Az elmúlt három évben nem volt erre példa. A befogadótáborok megteltek, az emberek pedig egyre türelmetlenebbek, kedden több százan tüntettek az egyik legzsúfoltabb szigeten, Leszboszon. Törökországban négy–öt millióan várakoznak indulásra készen, a nyomás egyre inkább érződik a balkáni útvonalon is – közölte az M1 Híradója.
Migránsok

Ismét özönlenek a migránsok Görögországba

Továbbra is özönlenek a bevándorlók Görögországba, a rendőrség szerint 424 migráns érkezett péntek reggel és szombat dél között az égei-tengeri görög szigetekre - számolt be az ERT görög állami rádióadó. A múlt hónapban nyolcezer migráns kelt át a görög-török határon. Tetézi a problémát, hogy Törökország nem kap elég pénzt az Európai Uniótól a migránsok ellátására.
Migránsok csaptak össze Boszniában, a rendőrökre is rátámadtak

Az illegális bevándorlók összecsaptak a rendőrökkel egy görög migránstáborban

Könnygázzal oszlatta szét a görög rendőrség a Leszbosz szigetén található móriai migránstáborban azt a tüntetést, amely során az ott tartózkodó, kísérő nélkül érkező – saját bevallásuk alapján – kiskorúak tiltakoztak a rossznak vélt életkörülményeik ellen, és követelték elszállításukat.
Agresszivitás jellemezte a görögországi migránstáborban történteket

Hatalmas károkat okoz a görög idegenforgalomnak az illegális bevándorlás

Kevesebb turista, növekvő bűnözés – hatalmas károkat okoz a görög idegenforgalomnak az illegális bevándorlás – derült ki a Migrációkutató Intézet terepkutatásából. Az országra 2015-ben több mint egymillió menekült zúdult, s bár a nyomás az évek során enyhült, a helyiek mégis a közbiztonság és a közszolgáltatások drámai romlásáról beszélnek - tette közzé a hirado.hu.
Helyszíni felvételek a baloldal szerint nem létező agresszív migránskaraván balhéjáról

Felvételen: gyújtogatott a görögországi migránskaraván egy része

Eddig nem ismert felvétel került nyilvánosságra a görögországi migránskaraván egyes tagjairól, akik néhány héttel ezelőtt úgy próbálták utat törni a rendőrök között, hogy felgyújtották körülöttük a kiszáradt füvet, aljnövényzetet - tette közzé a 888.hu.
Agresszivitás jellemezte a görögországi migránstáborban történteket

Bármikor újrakezdődhet a migránskaraván szerveződése Szalonikiben

Muci Attila, az M1 tudósítója azt mondta, az elmúlt napok eseményei alapján „csak tüneti kezelés volt” a migránstábor lakóinak szombati visszaszállítása az őrzött befogadó helyekre, a körülményeik azonban továbbra is rosszak – mondta.
Fidesz: Brüsszel bevándorláspárti többsége az európaiak biztonságát viszi vásárra

Szakértő: a migránskaraván útvonalán lévő országok felkészületlenek

Felkészületlenek azok az országok, amelyek az egyenlőre Görögországban lévő migránskaraván útvonalán helyezkednek el - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő péntek reggel a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Bármelyik percben útnak indulhat a migránskaraván Görögországból

Bármelyik percben útnak indulhat a migránskaraván Görögországból

Bármelyik pillanatban útnak indulhat az első migránskaraván Görögországból, egyelőre még gyülekeznek az illegális bevándorlók a thesszaloniki menekülttábor körül - hallható az M1 rendkívüli híradójában. Az M1 legfrissebb tudósítása szerint a migránsok rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázzal oszlatták a tömeget -írja az origo.hu.
Durvul a migrációs nyomás: több százezren indulhatnak meg Európa felé

Több tízezer fős migránskaraván készül Nyugat-Európába

Migránsok tízezrei tervezik, hogy a következő hetekben útnak indulnak Törökországból, illetve Görögországból Németországba – írja a Mandiner a Migrációkutató Intézet legújabb elemzése alapján. Szinte kivétel nélkül mind szír migránsok - írja az Origo.
A túlnépesedett Afrika gyengesége szüli a migrációt

Egyre nagyobb migránsáradat éri el Görögországot

Több mint 3000 migráns érkezett a tengeren keresztül Görögországba decemberben, többségük egy új, Görögország északi részét Törökországgal összekötő útvonalon keresztül – derül ki a görög parti őrség által kedden közzétett adatokból - írja az Origo.hu.