Vásárhelyi körkép: elhanyagolt közterek, burjánzó gaz és patkánytetem

Vásárhelyi körkép: elhanyagolt közterek, burjánzó gaz és patkánytetem

Sötét utcákra, hatalmas gazra, döglött patkányokra, elhanyagolt közterekre panaszkodtak többen a Vásárhely24.hu hírportálnak. Az oldal arról számolt be, hogy még mindig sötétség honol a Petőfi és Lánc utcákon, mert már két hete nincs közvilágítás. Hiába jelentették a lakók, még nem oldódott meg a probléma.
Méteres paréj fogadja a Vásárhelyre érkezőket a város határában 4

Méteres paréj fogadja a Vásárhelyre érkezőket a város határában

Az utak szélén és a körforgalmakban sem túl szép látvánnyal szembesülhetnek a Hódmezővásárhelyre érkezők. Az Erzsébeti és a Kutasi utaknál például méteres gaz „integet” azoknak, akik beérnek a városba, sőt, vannak olyan helyek, ahol a közlekedési táblák is alig látszanak ki a gazból.

Hogyan előzzük meg a szén-monoxid mérgezést?

A szén-monoxid egy szagtalan gáz, amely, ha bekerül otthonunk légterébe, és átlép egy bizonyos határértéket, komolyabb rosszullétet, akár halált is okozhat. Ennek részleteiről, valamint a fűtési módszerekről és a szezon teendőiről beszélgettünk a csütörtöki Napraforgó magazinban Varga Ferenccel, a Hódmezővásárhelyi Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt távfűtési részegységvezető, valamint Király Józseffel, a Katasztrófavédelmi Kéményseprők Csongrád Megyei Ellátási Csoportjának vezetőjével. 

Gázszivárgás elhárítás Vásárhelyen

Február 21-én, kedden 8 órától gázszivárgás elhárítási munkálatokat végeznek Hódmezővásárhelyen, a Hódtó utca, a Tesco Áruház előtti zöldsávban, illetve az aszfalt útburkolatban.