Ismét az összetartozás jegyében versenyeznek a Kinizsi Juniálison

Ismét az összetartozás jegyében versenyeznek a Kinizsi Juniálison

Hatodik alkalomra gyűlnek össze Fábiánsebestyénben a Tisza-menti községek és városok, hogy az összetartozás napjához kapcsolódó találkozójukon ismét versenyre keljenek egymással. Farkas Sándor miniszterhelyettes, a terület országgyűlési képviselője hívására idén összesen 22 település lesz jelen.

Lázár Vilmos nyerte a kettesfogatok versenyét

Összességében nem értékelte rossznak pénteki díjhajtását Lázár Vilmos, aki a versenyszámban maga mögé utasította a második helyezett Szilágyi Zsoltot, és a harmadikként záró Hódi Károlyt is a mezőny többi tagjával együtt.

Megnyílt a Kinizsi Park a versenyzők előtt

Megnyíltak az istállók kapui Fábiánsebestyében. A versenyzők folyamatosan érkeznek, egyre növekszik a lovasfalu lakóinak száma, folyik a pályaépítés és a közönségprogramok előkészítése. Európa számos országából érkeznek a versenybírók és a technikai kiküldöttek a rangos nemzetközi versenyre, amely május 4-én délután 14 órakor kezdődik. Csütörtökön és pénteken díjhajtást, szombaton maratonhajtást, vasárnap akadályhajtást láthatnak a Kinizsi Parkba látogatók.

Játszva mutatták meg összetartozásukat

A nemzeti összetartozás Napjáról igazán játékos módon emlékeztek meg Fábiánsebestyénen, a Kinizsi Parkban. 22 Csongrád megyei település gyűlt össze, illetve a határon túlról is érkeztek, hogy így demonstrálják az összetartást és az összetartozást. 

Ünnep az összetartozás jegyében

Negyedik alkalommal rendezi meg a Kinizsi Park Fábiánsebestyénben a Kinizsi Juniálist, mely nem más, mint a környező 22 település egymás közötti, játékos vetélkedője. Június 4-én, szombaton a közösség-, és csapatépítő találkozó keretében a résztvevők együtt emlékeznek meg a trianoni békediktátum évfordulójáról is. 

Összetettben tripláztak a magyar hajtók

Tripla magyar győzelmet hozó, újabb sikeres verseny zárult a 34. Fábiánsebestyéni Fogatverseny keretében megrendezett 14. nemzetközi versenyen. Az utolsó versenynapon Lázár Vilmos két első helyezéssel búcsúzott a Kinizsi Parktól, Lázár Zoltán összetettben győzött. Minden kategória összetett nyertese hazai hajtó lett: az egyeseknél Kecskeméti László, a ketteseknél Lázár Vilmos, a négyeseknél Lázár Zoltán.

Elstartolt a maratonhajtás

A szombati a leglátványosabb versenynap a fábiánsebestyéni a Nemzetközi Fogathajtó Versenyen, ahol az első fogat délelőtt fél 10-kor indult az A szakaszra, és várhatóan 50 perc múlva érkezik a B szakaszra, a 8 akadály teljesítésére. 

Dupla Lázár győzelem díjhajtásban

A kettesfogatoknál Lázár Vilmos (38,58), a négyeseknél Lázár Zoltán nyerte a díjhajtó versenyszámot a fábiánsebestyéni CAI3*-H1/H2, CAIO4*-H4 & CAI3*-P1/P2/P4 Nemzetközi Fogathajtó Versenyen. Így a Lázár testvérek dupláztak, hiszen mindketten már minimum egy-egy első helyezéssel térhetnek haza a Kinizsi Parkból. 

Megkezdődött a technikai előkészítés

Május első hétvégéje ismét a fogathajtásról szól majd a Csongrád megyei Fábiánsebestyénben, hiszen négy napon át, 10 nemzet, 57 fogata, hat kategóriában verseng a győzelemért a Kinizsi parkban. A hajtók, lovak fogadásával, elhelyezésével megbízott stáb munkába állt, és elkezdődött a verseny technikai előkészítése is, a pályarajzok és az időrendi beosztás elkészítésével. 

8 megyei iskola is a programban – frissítve!

A Digitális Iskola Programhoz csatlakozott 8 Csongrád megyei iskola. Ennek keretében szerdán, Szegeden vehettek át 600 darab táblagépet a pedagógusok és diákok, ezzel le is zárult a program első fázisa.