A járványügyi korlátozások hatásai a hazai erdőgazdálkodásra

A költési időszakban végzett fa- és bokroskivágások természetvédelmi kárt okoznak

A szaporodási és vegetációs időszakban végzett fa- és bokroskivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek, valamint az állatvédelmi és az erdőtörvényt is sértik - hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Metszik a fákat az Epreskertben

Metszik a fákat az Epreskertben

Az a fehér és fekete eperfákat több mint száz éve ültették, eredetileg selyemhernyó tenyésztés céljából. A fákat most metszik, hogy nyárára ismét egészséges lombkoronával díszelegjenek.

12 fát ültettek el Hódmezővásárhelyen

12 fát ültettek el Hódmezővásárhelyen

12 tölgyfát ültettek el Hódmezővásárhelyen a „Ne szemetelj!” kampány keretében, péntek délután. A futópálya melletti területen megtartott faültetés után előadások várták az érdeklődőket, illetve megtartották az "Életünk a fa" című rajzpályázat eredményhirdetését is.
106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

106 milliárd forint jut az erdőgazdálkodásra

Több mint 106 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre az erdőgazdálkodás fejlesztésére, ebből erdősítésre közel 40 milliárd forint jut a Vidékfejlesztési programban - mondta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Szövetségének (MEGOSZ) 25. jubileumi országos találkozóján, a 23. Erdők hete megnyitóján, Budapesten.
A havihegyi mandula lett az év fája

A havihegyi mandula lett az év fája

Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a pécsi havi hegyi mandulafa nyerte el, 4779 szavazattal. A Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta- írja az Ökotárs.

Teherautókat borított, fákat döntött a szél

Teherautókat borított fel, fákat döntött ki a viharos erejű szél kedden a Dunántúlon. Aradi Virág, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője az MTI-nek azt mondta, a szélben négy pótkocsis teherautó is felborult.

A szépülésért (ön)tevékenyen

Virágot ültetett Hódmezővásárhelyen Cseri Tamás önkormányzati képviselő a Hódtó és az Ormos Ede utca sarkán hétfőn, a szépítő akció első akkordjaként.