Boris Johnson a brit Konzervatív Párt új vezetője

Valótlanságot állított az Európai Tanács elnöke, a brit külügy bekérette az EU londoni nagykövetét

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke azt mondta, a brit kormány megtiltotta a koronavírus elleni oltóanyagok exportját. Boris Johnson megdöbbent, szerinte szerint szó sincs ilyesmiről.
Varga Judit: elutasítjuk a kettős mércét

Ősszel új támadássorozat indulhat ellenünk

Az Európai Tanács a rá nehezedő nyomás ellenére is a magyar és lengyel álláspontot vette át a jogállamiság kérdésében, ez hatalmas siker – mondta Magyar Nemzetnek adott interjújában Varga Judit, az uniós csúcsértekezlettel kapcsolatban azt nyomatékosítva: a Brüsszelben elfogadott következtetések nem tartalmaznak jogállamisági feltételrendszert. Az igazságügyi miniszter arra számít, hogy ősszel egy minden eddiginél gátlástalanabb támadássorozat indul.

Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott a csúcstalálkozó

Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott a csúcstalálkozó

Két-, illetve többoldalú megbeszéléseket kezdtek péntek délután Brüsszelben az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, mielőtt ismét plenáris, huszonhetes körben folytatódna a tanácskozás, amelyen a hosszú távú uniós költségvetésről és gazdasági mentőcsomagról tárgyalnak.
Orbán Viktor: minden eddiginél fontosabb a V4-ek egysége

Orbán Viktor: minden eddiginél fontosabb a V4-ek egysége

A csütörtöki EU-csúcs előkészítéseként Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt megbeszélést folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, majd délután a visegrádi országok miniszterelnökeivel is egyeztetett - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor az Európai Tanács új elnökével tárgyalt: "együttműködésre és a jó válaszok megtalálására törekszünk"

Orbán Viktor az Európai Tanács új elnökével tárgyalt: “együttműködésre és a jó válaszok megtalálására törekszünk”

Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután a Karmelita kolostorban fogadta Charles Michelt, az Európai Tanács (EiT) megválasztott elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Weber összefogna a bevándorláspárti balosokkal

Szakértő: Webernek az Európai Tanácsot kellene megnyernie

Az európai uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanácsot kellene megnyernie Manfred Webernek ahhoz, hogy jelölt lehessen az Európai Bizottság elnöki tisztségére – mondta Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője hétfő reggel az M1-en.
Ausztriában már hivatalos: a migránsok brutálisan alulképzettek

V4NA: Verhofstadt az Európai Tanács megkerülésével engedne be migránsokat

Guy Verhofstadt bukott belga kormányfő, egy egyiptomi oligarcha többségi tulajdonában álló Euronews Raw Questions című műsorában arról beszélt, hogy az egyhangúlag hozott döntési kötelezettség helyett többségi döntéshozatalt akar az Európai Tanácsban (ET), mert akkor nem kellene törődniük a migrációt ellenző tagállamokkal (például Magyarországgal) és a közös európai „határőrizetet” (a migránsok befogadásának a jobb menedzselését) is könnyen meg lehetne valósítani – közölte a műsort szemléző V4NA nemzetközi hírügynökség - osztotta meg az Origo.hu.