Fehérek is lehetnek a taxik Vásárhelyen 7

Cseri Tamás: Márki-Zay magára hagyja a várost a bajban

A Fidesz-KNDP frakcióvezetője szerint a polgármesternek a helyi egészségügyi és gazdasági védekezést érintő indítványaikra adott válasza azt mutatja: adott is, meg nem is, de végeredményben nem akar érdemben segíteni a vásárhelyieknek.
Cseri Tamás: politikai bosszúból akar elhallgattatni a közgyűlés 2

Cseri Tamás: politikai bosszúból akar elhallgattatni a közgyűlés

Bírósághoz fordul Cseri Tamás azért, amiért a vásárhelyi közgyűlés pénteken felfüggesztette a képviselői mandátumát. A Fidesz-frakció vezetője szerint ugyanis jogszerűtlen intézkedés történt, mivel az általa kiadott „A vásárhelyi ellenzék hangja” nem sajtótermék, hanem tájékoztató kiadvány.

Vásárhelyi Fidesz: a város magára maradt, polgármestere sincs 2

Vásárhelyi Fidesz: a város magára maradt, polgármestere sincs

Két éve leállt Hódmezővásárhely fejlődése, és a legnagyobb probléma, hogy Márki-Zay Pétert minden jobban érdekli, mint a település sorsa – hangzott el kedden a Fidesz évértékelőjén, amit annak kapcsán tartottak, hogy két esztendeje, 2018. február 25-én került a politikus a település élére.  
Cseri Tamás: a jövő felélése elkezdődött

Vásárhelyi Fidesz: a cégek a külföldi helyett a helyi munkaerőt fizessék meg!

Nem az idegen munkavállalókkal van problémánk, hanem azzal, hogy a tisztességesen dolgozó vásárhelyieknek bizonyos cégek nem fizetnek tisztességes bért – jelentette ki Cseri Tamás önkormányzati képviselő, a Fidesz-frakció vezetője pénteken.
Egy város nem cég, hanem szolgáltató! 1

Egy város nem cég, hanem szolgáltató!

Nem lehet Hódmezővásárhelyt úgy irányítani, hogy folyamatosan azt nézzük, mi hoz és mi nem hoz pénzt – mondta Cseri Tamás és Horváth Zoltán szerdán a Rádió 7 délelőtti műsorában. A Közös Nevezőben a fideszes önkormányzati képviselők kitértek rá: az idei költségvetést közgazdasági alapokra helyezték, és mivel üres a kassza, pénzbehajtást indított a városvezetés, azaz minden szolgáltatás többe kerül majd.
Cseri Tamás: most nem öt, hanem tíz-tizenötről évről döntünk 2

Cseri Tamás: most nem öt, hanem tíz-tizenöt évről döntünk

A vasárnapi választás tétje, hogy béke lesz, és fejlődik a város, vagy marad a harc – jelentette ki Cseri Tamás pénteken sajtótájékoztatón. A Fidesz-KNDP hódtói képviselőjelöltje út- és járdafelújításokat tervez, illetve új fákat ültetne a városrészben.
Cseri Tamás: szórakozóhelyet és koncerthelyszíneket a belvárosba!

Cseri Tamás: szórakozóhelyet és koncerthelyszíneket a belvárosba!

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltje, Cseri Tamás úgy véli, hogy rendkívül nagy baj, hogy a hódmezővásárhelyi fiatalok nem tudnak a városon belül eljárni szórakozni. Ezen probléma megoldása véleménye szerint egy olyan szórakozóhely és koncerthelyszín kialakítása a belvárosban, amely biztosítaná mindezt.
A tömegközlekedés és az utak felújítása foglalkoztatta a lakókat Cseri Tamás fórumain

A tömegközlekedés és az utak felújítása foglalkoztatta a lakókat Cseri Tamás fórumain

Teljesen újra kell szervezni a tömegközlekedést Hódmezővásárhelyen, hiszen a tram train megépülése után megváltoznak az igények is. A legfőbb cél, hogy elektromos buszjáratokat indítsanak, amik segítik az eljutást a villanyvasúthoz. Többek közt ez is kiderült Cseri Tamás utcafórumain szombat délután.
Cserinek alapos tervei vannak Hódtó fejlesztésére

Cserinek alapos tervei vannak Hódtó fejlesztésére

Szerdán tartott Cseri Tamás, a Fidesz képviselőjelöltje választási utcafórumot, ahol részletesen ismertette a városrészre vonatkozó fejlesztési tervét, illetve készséggel hallgatta meg az itt élők problémáit, javaslatait - tette közzé a Vásárhely24.
Új fák a Hódtóban, új buszjáratok Újvároson

Új fák a Hódtóban, új buszjáratok Újvároson

Korsós Ágnes, a Szeretem Vásárhelyt újvárosi és Cseri Tamás, a Fidesz hódtói képviselőjelöltje volt a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevezőjének vendége. Mint elhangzott, a jelölteknek számos terve van arra, hogy szebbé és élhetőbbé váljanak az említett városrészek.