Egy sporttörténeti bűncselekmény: így állt bosszút a kommunista hatalom Papp Lacin

Egy sporttörténeti bűncselekmény: így állt bosszút a kommunista hatalom Papp Lacin

Max Schmeling, az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb német bokszoló mondta a háromszoros olimpiai és profi Európa-bajnok, a címét hatszor megvédő Papp Lászlóról, hogy ő a sportág legnagyobb úriembere, s nála jobbat, sportszerűbbet nem ismert.
Hódmezővásárhelyen mozogni öröm! 5

Hódmezővásárhelyen mozogni öröm!

Az elmúlt hetekben Sportrovatunkban négy olyan vásárhelyi sportklubot és/vagy sportközösséget mutattam be, amelyek kevésbé ismertek és népszerűek a városbéliek körében. Célom ezzel nem más, mint a mozgásra való ösztönzés volt.
A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág vásárhelyi  és hazai hírnevét

A Boxing Gym Vásárhely két öklözője ismét öregbítette a sportág vásárhelyi és hazai hírnevét

Kovács Pál egy hét hazai (tatai) edzőtábor után másfél hétre Belgrádba utazott nemzetközi edzőtáborba, mely a Belgrade Winner nemzetközi tornával ért véget tucatnyi ország részvételével - tudtuk meg Szombat Mihálytól, a Boxing Gym Vásárhely sajtóreferensétől.
„ A nők is képesek megállni a helyüket a ringben”

Szalkai Edina: a nők is képesek megállni a helyüket a ringben

A Hódmezővásárhelyen immár negyven éve működő, Szalkai László nevéhez fűződő box klub vezetője, Szalkai Edina három évvel ezelőtt örömmel lépett édesapja helyébe leköszönése után. Azt, hogy milyen indíttatás vezetett ahhoz, hogy ő maga is boxolni kezdjen, majd, hogy ne csak a klub vezetőjeként, hanem edzőként is tevékenységet folytasson, arról ő maga mesélt nekünk.