Maszk az arcon, fertőtlenítő a teremben, kabala a zsebben – ilyen volt a magyar érettségi 4

Maszk az arcon, fertőtlenítő a teremben, kabala a zsebben – ilyen volt a magyarérettségi

Hétfő reggel 9-kor megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák Magyarországon. Vásárhelyen is fokozottan figyelnek a higiéniára, ezért fertőtlenítőszereket helyeztek el a tantermekben és maszkokat adtak a vizsgázóknak.

Ingyen kapott telket a várostól a Bethlen 5

Ingyen kapott telket a várostól a Bethlen

Ingyen kapta meg a Bethlen Gábor Református Gimnáziumot fenntartó Ótemplomi Református Egyházközség a kollégiumépítéshez az Alföldi Galéria jelenleg félig-meddig parkolónak használt udvara 621 négyzetméteres részét.

A muzsika és a mozdulatok harmóniája

54 pár mutatta be tánctudását szombat este a hódmezővásárhelyi Fekete Sas dísztermében. A Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium táncestjén angolkeringőt, cha-cha-cha-t és csárdást láthattak a hozzátartozók, tanárok. 

Vásárhelyen zár az iskolatörténeti vándorlás

Hódmezővásárhelyre, a Református Ótemplomba érkezett pénteken a magyar protestáns neveléstörténetet bemutató interaktív vándorkiállítás. A reformáció kárpát-medencei történelmi útvonalát bejáró Protestáns Iskolatörténeti Mozaik című tárlat záró állomása Hódmezővásárhely. 

A Bethlen padjától a világhírig

Dr. Harmatta János akadémikus születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak emlékező előadásokat és workshoppokat a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban csütörtökön. A klasszika-filológia mellett az iranisztika és a magyar őstörténet területén is  a tudománytörténet legjelentősebb alakjának számító professzor, ugyanis a vásárhelyi gimnáziumban végzett az 1930-as években.

Két lift is lesz a kibővített Bethlenben

A Modern Városok Program keretein belül kétszeresére fog bővülni a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium. Ennek részleteiről beszélgettünk a Rádió 7 csütörtöki Napraforgójában Bán Csaba református lelkésszel és Hegedűs Zoltán alpolgármesterrel. 

Nobel-díjas találkozó a Bethlenben

Pénteken a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba is ellátogatott Bert Sakmann Nobel-díjas orvosfiziológus, a Szegedi Tudós Akadémia képzési programvezetője, aki a helyi diákokkal beszélgetett. 

Kétszeresére fog bővülni a Bethlen

A Modern Városok Program keretein belül 4-5 milliárd forintból fog megújulni a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium. A felújításról és bővítésről tartottak nyilvános tervismertetőt szerdán 16 órakor a Református Ótemplomban.

A reformáció jegyében telt a Bethlenesek hete

Keddtől péntekig a bűvös 500-as szám volt az egyik vezérvonal a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanárai és diákjai számára. RE-BETHLEN-FORMÁCIÓ 500 címmel, a tanórák megtartása mellett, 500 percet foglalkoztak bibliaolvasással, sportolással, énekléssel, végül a pénteki nap a hálaadásé volt.

Ilyen az, mikor a diákok a suliban buliznak

A gólyanaphoz hasonló Jótékonysági diáknapot szerveztek csütörtökön a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégiumban. A programok célja a közös élmények gyűjtése, és a társaság összekovácsolása volt. 

Erős mezőnyben kellett helytállniuk

Huszonegyedik alkalommal rendezte meg a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium a Tornyai Sándor Országos Fizika Feladatmegoldó Versenyt, amelyre az egész országból érkeztek az ifjú fizikuspalánták. A kétnapos verseny szombati napja az írásbeli feladatok kitöltésével telt.

Aki templomként tekintett a tornateremre

A 95 éve született Balogh Imrére emlékeztek kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. A kosárlabdasport vásárhelyi meghonosítója a gimnázium legendás testnevelő tanára volt. 

Diák, tanár, barát emlékezett Török Sándorra

Török Sándor, az egykori kiváló testnevelő, úszó-, vízilabda szakedző 85 évvel ezelőtt február 14-én látta meg a napvilágot. Az évfordulón a Török Sándor Baráti Kör, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Török Sándor örökös vándordíj kitüntetettje rótta le tiszteletét a gimnázium emléktáblája előtt. 

Ütős nap a jégpályán – Galéria!

A hódmezővásárhelyi jégpálya nem csak azok számára áll rendelkezésre, akik különböző trükköket szeretnének megtanulni, vagy épp önfeledten jégfogóznának egyet, hanem azok is korit húzhatnak, akik a jégkorongot szeretnék kipróbálni. 

Az Európa-bajnok is korit húzott – Galéria!

Kedden gyönyörű napsütésben lehetett csúszkálni a hódmezővásárhelyi műjégpályán. A jó időben a Bethlen Gábor Református Gimnázium Európa-bajnoka is korcsolyára cserélte a cipőt. 

A határ a csillagos ég Anti számára!

Gémes Antal, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója kimagasló eredményt ért el az Indiában megrendezett Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpián. A vásárhelyi intézményben tanuló mindszenti fiú életében ez egy fontos állomás, hiszen ezzel nőttek az esélyei, hogy elérje álmát. 

Meg lehet bukni korcsolyázásból? – Galéria!

A hódmezővásárhelyi jégpálya a szervezett testnevelés órák lebonyolítására is alkalmas, az viszont kérdés, hogy a tanulók jegyet kapnak-e a teljesítményükre. Ennek jártunk utána kedden. 

A mosoly már megvan a Bethlen-bálra!

Alig pár hetük van a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium végzőseinek, hogy a januári bálra minden tánclépés a helyén legyen. Szerdai próbájukba pillantottunk be!

Az ő idejében épült a Városháza

Baksa Lajos tiszteletére rendeztek emlékülést pénteken a Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában. Tiszteletreméltó életútjához tartozik, hogy 1892 és 1898 között Hódmezővásárhely polgármestere volt.

Becsöngettek a Bethlenben!

Az idei évben is elhangzott az első csengőszó, ami a tanév kezdetét jelezte a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. 2017-ben a reformáció 500. évfordulóját ünnepli az egyház, és ennek jegyében fog telni a 2016-2017-es tanév. 

(Végső) búcsú a Bethlentől

Vasárnap tartotta meg a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium tanévzáró ünnepségét a Református Ótemplomban. Az eseményen köszönt le dr. Kádár Péter igazgatói posztjáról. 

Bethlen 120

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium mai épülete 120 éve épült. Ebből az alkalomból „Nagy Ország, nagy Idők, - Nagy tettek” címmel emlékkonferenciát szerveztek pénteken, az Ótemplomban.

Tradicionális búcsú a Bethlentől

Utoljára lépték át a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai végzősként az iskola küszöbét. A diákok szombaton tradicionális körülmények között, istentiszteletbe foglalva ballagtak el a gimnáziumból.