A Bessenyei-díj jelentősége

Már gőzerővel folynak az előkészületek Hódmezővásárhelyen a Bessenyei-díj átadójának gálaműsorával kapcsolatban. A BFMK színháztermében már a főpróbát tartották, a Bessenyei-díj jelentőségéről pedig Almási István, Hódmezővásárhely MJV polgármestere tartott sajtótájékoztatót szerdán a helyszínen.

Mi is az a photobook?

Avagy egy elnevezés, és ami mögötte van. A Lucien Hervé Kamera Klub ötrészes előadássorozatának középső etapjában egy új megjelenési formát kerítettek lencsevégre (ha csak képletesen is) a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban hétfő este. 

Testi csodák a BFMK-ban

Testünk egy csoda címmel nyílt időszaki kiállítás a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, amelyen az emberi test működésével ismerkedhet gyerek és felnőtt egyaránt. 

XI. Gyermek Diabétesz Nap – Galériával!

A hódmezővásárhelyi BFMK adott otthont az Országos Gyermek Diabétesz Napnak szombaton. A XI. alkalommal megszervezett találkozón, orvosok, szülők és az érintett gyermekek vettek részt. Az előadásokkal és egész napos programokkal tarkított rendezvény célja a tapasztalatcsere és a hasonló helyzetben élők barátságainak kialakulása. 

Estére szabad lett a BFMK – Galériával!

Sztárokkal tűzdelt vígjátékkal rajtolt el az idei színházidény Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban csütörtök este. A ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett nevezetű előadás sok embert vonzott, teltházas lett a BFMK nézőtere. 

Fotóművészet: a kezdetektől

A hódmezővásárhelyi Lucien Hervé Kamera Klub ötrészes előadássorozat keretein belül elemzi a fotográfiát mint művészetet. Az első szeánszot hétfő este tartották a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. 

A fittnes ünnepe – Galériával!

Első alkalommal szervezték meg Hódmezővásárhelyen, kedden délután „Hód-Fittnes Christmas” elnevezéssel a sportág helyi képviselőinek ünnepi műsorát.

Gájer: minden mozdulatomra figyeltek

Interaktívnak és hálásnak tartja a vásárhelyi közönséget Gájer Bálint. A swing'n'pop énekes vasárnap este lépett fel a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A felszabadult ünnepi hangverseny

Csütörtökön tartották a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárainak ünnepi hangversenyét a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, Hódmezővásárhelyen.

Aki mindenkit táncra perdít

A hazai jazz-swing legismertebb alakja, a sármos énekhangú Gájer Bálint lép fel december 20-án, vasárnap este 7 órakor Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Amatőr Művészeti döntő – Eredményekkel!

Harmincadjára szervezték meg Hódmezővásárhelyen a Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált. A jubileumi rendezvény döntőjét pedig szombaton tartották a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Egy fényes évet zártak – Galériával!

A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola és a Németh László Gimnázium és Általános Iskola közös adventi gálaműsorral búcsúzott 2015-től, vagyis a fény nemzetközi évétől. 

Jótékonysági Taekwondo & Hapkido

Péntek délután Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban jótékonysági évadzáró bemutatót rendezett a Máté Taekwondo & Hapkido Közhasznú Sportegyesület.

Csodálatos dallamok a BFMK-ban

Csütörtök este ismét Hódmezővásárhely közönségét kápráztatta el Hegedűs Endre. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban megtartott esten a zenekari kíséretet a Szegedi Szimfonikus Zenekar szolgáltatta.

Háromszázan a harmincadikon

Immáron a 30. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivált rendezik meg Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A selejtezők első napján jártunk ott. 

Egy évig készültek a gálára – Galériával!

Teltházas gálaműsort adott az Árendás Néptáncegyüttes szombaton a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az est célja az volt, hogy a fellépők bemutassák a Kárpát-medence táncait.

A magyar Michael Bublé a Bessenyeiben

December 20-án 19 órai kezdettel ad koncertet Gájer Bálint, a magyar Michael Bublé, a hazai jazz-swing legismertebb alakja a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Megmozdult a kisujjuk

Az egészséges életmódra való áttérés apró változtatásokat kíván csak tőlünk. Ez volt a központi témája a kedden délután tartott Még Idén elnevezésű rendezvénynek, amelyet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartottak.

Szerelmi és szellemi háromszög a BFMK-ban

Noel Coward Vidám kísértet című darabját a "legszellemesebb" vígjátékként ismerik világszerte. A Játékszín szenzációs szereposztásban, Pásztor Erzsi, Hernádi Judit, Liptai Claudia és Gálvölgyi János főszereplésével állítja a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadára a bohózatot november 21-én, szombaton 19 órai kezdettel.

Őket is elvitte a Zördög

Vasárnap este mindenkinek Zördöge volt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Móricz Zsigmond népi pajzánkodására önfeledt hahotával reagált a közönség. 

3 hangszer, 2 testvér, 1 koncert

A romantikáról pedig kiderült, hogy ezerarcú - már ha a Benedekfi fivéreken múlik. A testvérpár vasárnap este koncertezett a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A gének játéka, avagy a művészet szeretete

A B. Kovács családban bizony nem kell a szomszédba menni, ha egy kis tehetségre lenne szüksége valakinek. Szobrászok, festők, keramikusok, textilművesek gyülekezetének nyílt közös kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban szombaton délután. 

Roma Családi Nap Vásárhelyen

Kökény Attila volt a sztárvendége a szombati Roma Családi Napnak Vásárhelyen. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a koncerten kívül kézműveskedés, óvodai műsor és autentikus cigány táncház keretein belül szórakozhatott az egész család.

Kökény Attila a Roma Családi Napon

Kökény Attila lesz a sztárvendége a szombati Roma Családi Napnak Vásárhelyen. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a koncerten kívül kézműveskedés, óvodai műsor és autentikus cigány táncház keretein belül szórakozhat az egész család.

Tokkal-vonóval koncerteztek a Bessenyeiben

Hódmezővásárhelyi, makói, kisteleki, csongrádi és szegedi művészeti iskolák vonószenekarai gyűltek össze szombaton a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, hogy mindenkinek elhúzzák a nótáját. 

Mezőváriba is eljut az óvodások kiállítása

Péntek délután nyílt meg a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ aulájában a vásárhelyi és a mezőváribeli ovisok közös kiállítása. A tárlat következő állomása mi is lehetne más, mint a kárpátaljai testvértelepülés.

Őszi Hetekre készül a város

Vásárhelyen nincs megállás, folyamatosan jönnek a kulturális programok. Ízök Fesztiváljából ki, Őszi Hetekbe be, kiállításdömping – ezekről beszélgettünk Varga Anikóval, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjével, valamint Elek Andrással, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtó- és kommunikációs munkatársával a csütörtöki Napraforgóban. 

A genomok nyomában a Vásárhelyi Történelmi Körrel

A héten – augusztus 20-a kivételével – minden nap üléseznek a VIII. Történettudományi Találkozó résztvevői a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében. Pénteken a történelem mellett annak segédtudományai is nagy hangsúlyt kapnak, így például az archeogenetikába is belekóstolhattak az ínyencek.