Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Az MSZP kirúgott kommunikációs vezetője Bangóné patkányozását dicséri, és féregnek nevez embereket

Elképesztő ámokfutásba kezdett az MSZP csúfosan megbukott kommunikációs igazgatója azt követően, hogy nem tartottak igényt a munkájára a pártban. Ami – valljuk meg – egy ilyen választási bukás után elég logikus. Láng Balázs a közösségi oldalán féregnek nevezte az Origo és az ATV dolgozóit. Nyilvánvalóan azért, mert az ATV és az Origo is megírta az igazságot: (a pártvezetés biztatására) távozott az MSZP-ből, magyarul: kirúgták.
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Rejtegeti az MSZP Bangónét

Ahogy az EP-választás hajrájába érünk, egyre világosabbak a bevándorlást támogatók és ellenzők közötti frontvonalak – emelte ki az elmúlt hét politikai fejleményei kapcsán Kiszelly Zoltán. 
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Az MSZP botránypolitizálással próbál láthatóvá válni

Egy hét telt el azóta, hogy az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó „patkányozós” kijelentése futótűzként terjedt el a sajtóban. De egy hét után is még mindig foglalkoznak mondatával, szinte majdnem minden híradásban első helyen szerepel a téma - írja a hirado.hu.

Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Nézőpont Intézet: A választók 78 százaléka elítéli Bangóné patkányozását

A választók 78 százaléka nem tartja helyesnek a szocialista Bangóné Borbély Ildikó patkányozó kijelentését - derül ki a Nézőpont kutatásából, amit az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában ismertetett az intézet elemzője.
Újabb MSZP-s mélypontot talált a patkányozásban a Fidesz

A szocialista csúcsjelölt is elítélte a „patkányozást”

Az európai szocialisták csúcsjelöltje szerint nem szabad visszatérni a kontinens történelmének azon a szakaszához, ahol politikusok „patkányként” utalhatnak az emberekre. Frans Timmermans erről még vélhetően Ausztriára utalva beszélt, miután ott egy politikus patkányokhoz hasonlította a bevándorlókat. Az M1 kereste a baloldali politikust, hogy a szintén „patkányozó”, MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kijelentéseinek lesz-e következménye a pártcsaládjukban, de nem kaptak választ – hangzott el az M1 Híradójában.
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Súlyos csapást jelent az MSZP-nek a patkányozós botrány

Nincs jó állapotban az MSZP – ezt mondta az M1-nek nyilatkozó szakértő a „patkányozós” botrány újabb szocialista fordulata után. Hétfőn, a pénteki Bangóné-féle „patkányozás” után négy nappal, a pártot ért bírálatok miatt még ellentámadásba lendültek a szocialisták a „patkánykormányos” kampánnyal, ám kedden reggel hirtelen befejezték, és visszatértek ahhoz az elvhez, amivel napokig Bangónét is védték, vagyis, hogy a szocialisták nem „patkányoznak”. Bangóné Borbály Ildikó továbbra is országgyűlési képviselő – közölte az M1 Híradója.
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Kínos beismerés: törölte a patkányozós videót az MSZP

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője és EP-kampányfőnöke kedd délelőtti Facebook-posztjában bejelentette, pártja levette a gyűlöletkeltő patkányirtós videót a közösségi oldaláról - tette közzé az Origo.hu.
Újabb MSZP-s mélypontot talált a patkányozásban a Fidesz

Nézőpont: Az ellenzékiek kétharmada is elítéli Bangóné patkányozását

A magyarok túlnyomó többsége (78 százalék) szerint nem helyes, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője patkánynak nevezte a Fidesz szavazóit, még az ellenzéki szimpatizánsok kétharmada (67 százalék) is elítéli ezt a stílust - derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből - írja az Origo.hu.
Bálint Gabriella: Kis Andrea és Nagy Ernő valljon színt Bangóné patkányozása miatt!

Bálint Gabriella: Kis Andrea és Nagy Ernő valljon színt Bangóné patkányozása miatt!

A szocialista alpolgármesternek és az önkormányzati képviselőnek válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy egyetért-e Bangóné Borbély Ildikó patkányos kijelentéseivel – hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatóján Bálint Gabriella, a KDNP vásárhelyi elnöke.
1

Újabb patkányozós gyalázkodó videó került elő az MSZP-től

Nem tud leállni az MSZP. Újabb, ezúttal a szocialisták hivatalos Facebook-oldalán szereplő patkányozós videó került elő. Az anyagba azt vágták be egy kommentelőt idézve, hogy "szükség van az irtásra, főleg a Lendvay utcában és környékén". Mint ismert, a Fidesz székháza a Lendvay utcában található. Időközben az MSZP tovább mentegeti a közel hárommillió választópolgárt lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikót. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti listájának második helyezettje arra a megdöbbentő következtetésre jutott, hogy szerinte csak egy kampány áldozata az MSZP képviselőnője. Soha nem látott mélységbe süllyedt az MSZP - írja az Origo.
Patkányozás: az ellenzék csak rosszul jöhet ki a durvulási versenyből

Hidvéghi: a Fidesz országos tájékoztató akciót indít Bangóné patkányos mondatáról – videó

A Fidesz a párt közösségi oldalára feltöltött rövidfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít és a magyar emberekhez fordul, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő kijelentése után téved a képviselő, a pártja és az ellenzék is, ha azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat.
Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Szánalmas magyarázkodásba kezdett Bangóné gyalázatos patkányozása után az MSZP

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat. Mint emlékezetes, az MSZP országgyűlési képviselőjétől azt kérdezték az Atv reggeli műsorában, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága, mire Bangóné válasza egyszerűen az volt erre, hogy szerinte sok a patkány az országban. Bangóné a legutóbbi felmérések eredménye alapján ezzel a kijelentésével körülbelül 3 millió magyar embert, Fidesz-szavazót patkányozott le. Az esettel kapcsolatban az MSZP kínos magyarázkodásba kezdett a vele enyhén szólva sem ellenséges Indexen. Az eredmény a megszokott: mismásolás, félremagyarázás, a politikai következmény persze megint elmarad. Mint mindig - írja az origo.hu.
Rogán: a bevándorlás a legfontosabb kérdés Európa számára

Rogán Antal: Bangóné hárommillió magyar embert patkányozott le

Ha a színjátszás és a hazudozás nem jön be, a szocialisták a velük egyet nem értő szavazókat szidják és minősítik - jelentette ki Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke a Hír TV Bayer Show című műsorában az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó kijelentésére. A pénteken felvett beszélgetést vasárnap este 21 óra 5 perctől vetíti a Hír TV - tette közzé az origo.hu.
Európa legsikeresebb pártja lehet a Fidesz a választáson 1

Fidesz: A szocialisták hívják vissza a szavazókat patkányoknak tituláló Bangónét!

A Fidesz arra szólítja fel a szocialista párt vezetését, hívja vissza és távolítsa el az Országgyűlésből és a magyar közéletből Bangóné Borbély Ildikót, az MSZP országgyűlési képviselőjét - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati balatonfüredi sajtótájékoztatóján Bangóné egy pénteki, nagy médiavisszhangot kiváltó kijelentésére utalva.
Bangóné tényleg nem tud helyesen írni, még magyarul sem - videó

Lepatkányozta a Fidesz szavazóit Bangóné

Patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent - írja az Origo.hu.
Bangóné tényleg nem tud helyesen írni, még magyarul sem - videó

Bangóné tényleg nem tud helyesen írni, még magyarul sem – videó

A Mi Hazánk Mozgalom képviselőit leszámítva ismét a teljes ellenzék kivonult délután a Parlamentből, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság Váci úti épületéhez menjenek akciózni. Valahogy már megint nem volt kedvük dolgozni. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig ismét bebizonyította, hogy nem tud helyesen írni, még magyarul (sem).