A drágulás ellenére is áldatlan állapotok vannak a Nyugdíjas Lakóparkban 9

A drágulás ellenére is áldatlan állapotok vannak a Nyugdíjas Lakóparkban

Többszöri bejelentés után sem oldják meg az évek óta fennálló problémákat a vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban – írta szerkesztőségünknek egy olvasónk, aki szerint indokolatlan volt a városi közgyűlés részéről, hogy 32 százalékkal megemelték az intézményben a bérleti díjakat. Fotókat is kaptunk az ott tapasztalható állapotokról.
Panaszáradat a Nyugdíjas Lakóparkra: többen megbánták a beköltözést

Panaszáradat a Nyugdíjas Lakóparkra: többen megbánták a beköltözést

Kiakadt a hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban élő idősek egy része, amiért a városi közgyűlés márciusban megszavazta az intézményre vonatkozó bérleti díj emelést. A lakóknak ugyanis így az eddigi 265 forint helyett 350 forintot kell fizetniük négyzetméterenként, ami 32 százalékos drágulást jelent. Egy olvasónk többek nevében „Nyugdíjas Lakópark szomorú lakói” aláírással juttatott el szerkesztőségükhez levelet, amit változtatás nélkül közlünk.
Négy napig zárva lesz a strand

Áremelés a vásárhelyi strandon

A hódmezővásárhelyi strandon január 1-jétől 3,9 és 66,6 százalék között emelkedett többféle jegy és bérlet ára – számolt be a Délmagyarország.

Pár forinttal csökkent az üzemanyagok ára

Drágábban tankolhatunk mától

Emelkedett az üzemanyagok ára szerdán, a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét 4 forinttal növelte a Mol Nyrt.
Farkas Sándor: A magyar mezőgazdaság egyik húzóágazata a tejtermelés

Emelkedhet a tej és a tejtermékek ára

Nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) az MTI-vel csütörtökön.
A héten másodjára drágulnak az üzemanyagok

Drágább lesz a gázolaj

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús ára

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Pár forinttal csökkent az üzemanyagok ára

Emelkedik a gázolaj ára

A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Emelkedik az üzemanyagok ára

Csökken az üzemanyagok ára

A Mol Nyrt. bruttó 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Csökken az üzemanyagok ára

Emelkedett a gázolaj ára

Szerdán bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a 95-ös benzin ára nem változott.
Metál Zoltán: Erkölcsi kötelességünk megvédeni a vállalkozóinkat!

Metál Zoltán: Erkölcsi kötelességünk megvédeni a vállalkozóinkat!

Egyre többen utaznak taxival, ami sokakat meglep, hiszen tavaly emelkedett a szolgáltatás tarifája. Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke szerint ennek egyik oka az, hogy a szolgáltatók kilencven százaléka tisztességesen dolgozik, nem csapja be az utasokat. Ugyanakkor akad egy kisebbség, amely jelentős károkat okoz az utasoknak és a tisztességes taxisoknak is. Október 18-án a BKIK Kamarai napok keretében a Hungexpo B pavilonjában rendezendő Taxis Expón többek között arról is szó lesz, hogy értékelni és adott esetben újra kell fogalmazni a három évvel ezelőtt megalkotott szabályozást. Blogstar-interjú.
Emelkedik az üzemanyagok ára

400 forint alatt a benzin

Mol Nyrt. szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát 2 forinttal, a gázolajét 3 forinttal mérsékelte.

Marad az áremelés

Marad az áremelés a Nyugdíjas Lakóparkban élők számára. Jelentette be Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a hétfőn tartott sajtótájékoztatóján. 

Emelkedik az üzemanyagok ára

 Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Drágulhat a kenyér

A kenyér 30 százalékos áremelkedésével kell kalkulálniuk a fogyasztóknak januártól, mivel a sütőiparban növelni kell a béreket a munkaerő megtartása érdekében - írja a Magyar Hírlap.

Drágul a lottó

Drágulnak az ötös- és a hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó játékai, a fogadóknak november 6-tól 250 forintot kell egy játékért fizetniük - olvasható az InfoRádió internetes oldalán.