Rostás Péter: a mezőgazdaság és az állattenyésztés rengeteg odaadást igényel 6

Újabb források segíthetik az állattartó telepek korszerűsítését

Az Agrárminisztérium (AM) március végéig újranyitja a Vidékfejlesztési program (Vp) állattartótelepek korszerűsítését támogató pályázatait, az intézkedéstől a különböző járványos állatbetegségek visszaszorítását és megelőzését várja a minisztérium - közölte Nagy István agrárminiszter kedden a hivatalos Facebook oldalán megjelent videóbejegyzésben.
Rostás Péter: a mezőgazdaság és az állattenyésztés rengeteg odaadást igényel 8

Már a parlament előtt van az új állattenyésztési törvény

Már tárgyalja a parlament az állattenyésztési törvényt, amely egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lesz - mondta az agrárminiszter pénteken, a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetben.

Itt a bevallási határidő az élelmiszerlánci szereplőknek

Itt a bevallási határidő az élelmiszerlánci szereplőknek

Idén is május 31-ig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői, többek között az állatenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók, élelmiszer előállítók és forgalmazók, valamint a közétkeztetők az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat, az ehhez szükséges elektronikus felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el.
A szombat sem okozott csalódást – fotókon az állattenyésztési napok utolsó órái 1

A szombat sem okozott csalódást – fotókon az állattenyésztési napok utolsó órái

Véget értek a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szombat délután. Az előző két naphoz hasonlóan ma is több ezren voltak kíváncsiak a kiállításra. Tekintse meg galériánkat az utolsó pillanatokról!
Állattenyésztési és Mezőgazda Napok - péntek

Ma már kedveznek az égiek az Állattenyésztési és Mezőgazda Napoknak

Péntek délelőtt már előbújt a nap, így sokan kilátogattak a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Napokra. Helyi óvodás csoportok és vidékről érkező családok egyaránt megtekintették az ország legnagyobb agrárkiállítását a Hód-Mezőgazda Zrt. centrumában.
Idén is tízezreket várnak – megkezdődtek az Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Idén is tízezreket várnak – megkezdődtek az Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Ma délelőtt megnyitotta kapuit a XXVI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen. A Hód-Mezőgazda Zrt. Kutasi úti kiállítási centrumába 24 országból több mint 500 kiállító érkezett.
Rostás Péter: a mezőgazdaság és az állattenyésztés rengeteg odaadást igényel

Rostás Péter: a mezőgazdaság és az állattenyésztés rengeteg odaadást igényel

Székkutas alpolgármesterével, Rostás Péterrel a mezőgazdaság és az állattenyésztés sajátosságairól, az ezen területeken jelenleg is uralkodó, aktuális állapotokról, a nehézségekről és a szépségeiről is egyaránt beszélgettünk.
1

A szarvasmarha-tenyésztés kérdéseiről szólt a mai nap a Mezőgazdasági Karon

Fotókiállítást és szakmai fórumot rendeztek „A SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI" címmel az SZTE Mezőgazdasági Karán. A tenyésztés aktuális kérdéseivel kapcsolatban több neves szakember tartott előadást, illetve a fotópályázat nyertes alkotásait is megtekinthették az érdeklődők.
Szél István

Szél István: A mezőgazdaság jövedelemtermelő, családot eltartó hivatás

A magyar termelők és a magyar termékek védelme érdekében hatékony magyar tulajdonú bolthálózat létrehozását sürgeti a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke. Szél Istvánnal az első elnöki esztendő tapasztalatairól, az öntözésfejlesztésről, a jégkármérséklő rendszerről és a magyarok zöldség-, gyümölcsfogyasztási szokásairól is beszélgettünk.

Megkezdődtek az Állattenyésztési Napok!

Csütörtök délelőtt megkezdődött a XXIV. Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Hódmezővásárhelyen, a Kutasi úti kiállítási centrumban. Cikkünkben percről-percre olvashatja a történéseket.

Központi szerepet kap az állattenyésztés

Az állattartás a hazai mezőgazdaság meghatározó szegmense, éppen ezért a kormány agrárpolitikájában központi szerepet kap az állattenyésztés fejlesztése, illetve az állattenyésztés és a növénytermelés egyensúlyának helyreállítása. A tárca nemzeti költségvetésből évi mintegy 30 milliárd forintos többletforrást biztosít 2020-ig az állattenyésztési és más munkaigényes ágazatok részére - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.