Jó reggelt, Vásárhely! 763

Jó reggelt, Vásárhely!

A független Magyarország napjára ébredtünk június 19-én, szombaton. 1991 júniusában távoztak Magyarországról a szovjet haderők, a megszállás a csapatok kivonulásával és Silov tábornok 1991. június 19-ei búcsújával ért véget. Ahogy ígértük, megérkezik az igazi hőhullám, tartósan 33 °C körüli hőmérséklettel, napsütéssel.  Azért megzavarhatja egy kósza zápor, így a napszemüveg mellett az esernyő se maradjon otthon. Nézzük, mi minden történt tegnap: Promenad24 – Együtt, Hódmezővásárhelyért – Már csak néhány nap és
Továbbjutott a kupában a HFC

Hivatalos: NB III-as marad a Hódmezővásárhelyi FC

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos értesítőjében tudatta, hogy mivel az élvonalban szereplő együttesek jogosultak tartalék csapatokat indítani az NB III-ban és megnövekedett ezen csapatok száma, így az elnökség engedélyezte, hogy a 2021/22-es szezonban 3x20 csapat szerepeljen a harmadik vonalban.
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 1

Gyertyaláng – a Duna Művészegyüttes Táncszínházi előadása a Bessenyeiben

Trianon évfordulója kapcsán egy csodálatos előadást ajánl a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ a táncszínházi előadásokat kedvelők figyelmébe, mely lehetőséget ad a kollektív emlékezésre, átélésre. Magyarország kormánya a 2020-as évet a Nemzeti Összetartozás Évének minősítette.

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Csongrád-Csanád megyében szombattól

Éjféltől Csongrád-Csanád megyében is tűzgyújtási tilalom lesz érvényben

Szombaton 0:00 órától három megyében tűzgyújtási tilalom lesz érvényben. Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200 méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is.
Sikeres ágazati vizsgát tettek a diákok a Corvinban 5

Sikeres ágazati vizsgát tettek a diákok a Corvinban – Frissítve!

Az idei évtől kezdődően a szakképzésbe jelentkezőknek a kilencedik osztály végén ágazati alapvizsgát kell tenniük, hiszen már az iskolába jelentkezéskor tudták, hogy nem egy szakmával, hanem többel fognak megismerkedni. Így a későbbiekben lehetőségük nyílik azt a pályát választani, amelyik a legközelebb áll a szívükhöz.
Forgalomkorlátozásra kell számítani az algyői hídon

Hídmosás miatt lesz korlátozás az algyői hídon

Hídmosást végeznek a szakemberek Csongrád-Csanád megyében az Algyői Tisza-hídon, a Csongrád utáni Tisza-hídon, majd a Makói Maros-hídon 2021. június 21 és 24 között, hétfőtől csütörtökig.
Négy tűzesetet győztek le a megyei lánglovagok

Vásárhelyen is kigyulladt egy jármű csütörtök este

Csütörtökön két autótűzhöz is riasztották Csongrád-Csanád megye tűzoltóit. Először délután három órakor gyulladt ki egy személyautó utastere Csongrádon, majd az esti órákban Hódmezővásárhelyen, a Zölderdő utcában lángolt egy jármű.
5 millió 389 ezer a beoltott, 106 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg

5 millió 389 ezer a beoltott, 106 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg

A beoltottak száma 5 389 058 fő, közülük 4 360 313 fő már a második oltását is megkapta. 106 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 950 főre emelkedett.
Másodfokú hőségriasztás lép életbe szombaton 0:00 órától

Másodfokú hőségriasztás lép életbe szombaton 0:00 órától

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az elkövetkező napokban tartós hőség várható, ezért Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos 2021. június 19-én (szombat) 00:00 órától június 22 (kedd) 24:00 óráig másodfokú hőségriasztást ad ki.
5 millió 376 ezer a beoltott, 113 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

5 millió 376 ezer a beoltott, 113 az új fertőzött, elhunyt 4 beteg

A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. 113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett.
Hat helyszín, több, mint egy tucat program Vásárhelyen, a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumok Éjszakája Hódmezővásárhelyen (is) – Egész estés programsorozattal készül a Tornyai-múzeum

Az éjszaka, amikor minden ÚJRA életre kel… mottóval rendezik meg országszerte június 26-án a Múzeumok Éjszakáját, amelyhez a hódmezővásárhelyi muzeális intézmények is csatlakoztak. Jövő szombaton délután 5 órától egészen este 10-ig díjtalan belépéssel és izgalmas programokkal várják az érdeklődőket a Tornyai János Múzeumba, az Alföldi Galériába és az Emlékpontba.
Lufimentes lesz az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

Lufimentes lesz az idei Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

A Hód-Mezőgazda Zrt. is csatlakozott a Szabadság téri Óvoda Klímanócska programjának kezdeményezéséhez, a „Mondj nemet a lufira”. Ennek értelmében az idei, szeptemberi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon nem láthatunk majd léggömböket.
A nyári diákmunkavállalás szabályairól röviden

A nyári diákmunkavállalás szabályairól röviden

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.
Ékpárnákat kapott a megyei Vöröskereszt minden irodában dolgozó munkatársa

Ékpárnákat kapott a megyei Vöröskereszt minden irodában dolgozó munkatársa

Ezúttal munkatársaink egészségét védő adományt kapott a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete! A Benergo-nak és vezetőjének, Krasznai Zoltánnak köszönhetően mind a 13, irodai munkát végző munkatársunk egészségvédő, a porckorongsérvet megakadályozó ékpárnákon ülve végezheti napi tevékenységét! Az adományt Sasvári Krisztina, a megyei szervezet igazgatója vette át Krasznai Zoltántól.