Végrehajtást indít Havasi Katalin Márki-Zay Péter ellen! 4

A koronavírus újabb mutációi miatt már a gyerekek is nagyobb veszélynek vannak kitéve, ezért fontos az ő oltásuk is – vélekedett Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, miután az Európai Gyógyszerügynökség döntése értelmében hamarosan elkezdődhet a 12–15 év közötti gyermekek vakcinázása. Szakértők szerint a fiatalok oltása létfontosságú a nyájimmunitás elérése érdekében. Az Infostart cikke következik.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken jóváhagyta a BioNTech/Pfizer vakcinájának az alkalmazását a 12 és 15 év közötti gyermekek körében, írta a Reuters. Az Egyesült Államok és Kanada már korábban engedélyezte a gyártó vakcinájának használatát a fiatalok körében. Eddig csak a 16 év felettiek oltását ajánlotta az európai ügynökség, Magyarországon is alkalmazták a fiataloknál. Az EMA szerint két oltás kell a 12 és 15 év közötti korosztály tagjainak is, legalább három hét különbséggel. Az engedély megadásával az uniós tagországokon múlik, hogy alkalmazzák-e a védőoltást ennél a korcsoportnál.

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke az InfoRádiónak is hangsúlyozta a fiatalok oltásának fontosságát. Megjegyezte továbbá, hogy a gyerekek járványban játszott szerepe kissé még kérdőjeles, hiszen nem egyértelmű, hogy ez a korosztály valóban terjeszti-e a járványt. Továbbá viszonylag ritkábban fordul elő, illetve nagyon ritkán fordul elő körükben a súlyos megbetegedés. „Azonban előfordul, és azt látjuk, hogy az újabb mutánsok megjelenésével ez a korcsoport is nagyobb kockázatnak lehet kitéve.”

Tehát mindenképp nagyon fontos, hogy lehetőség nyíljon az oltásukra.

A szakember kitért arra is, hogy a gyerekeknél a legtöbb esetben enyhe lefolyással, akár náthaszerű-, vagy enyhe hasmenéses tünetekkel kezdődhet, illetve zajlik le a betegség. Előfordulhatnak továbbá bőrtünetek ugyanúgy, mint a felnőtteknél, fáradékonyság, de az idegrendszeri tünet is lehetséges. Azonban – még az enyhébb lefolyás után is – megeshet a sokszervi gyulladás, amely egy rettegett, szerencsére nagyon ritkán előforduló súlyos állapotot jelent, de előfordulhat, hogy később szükség van kezelésre – tette hozzá Havasi Katalin.

Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken jelezte azt is, hogy a több mint kétezer, 12 és 15 év közötti gyermek bevonásával végzett klinikai tesztelése eredménye szerint a vakcina akár 100 százalékos védelmet is nyújthat a koronavírus okozta megbetegedés ellen. A Reuters kiemeli, hogy a fiatalok oltása létfontosságú a nyájimmunitás elérése érdekében.

Forrás: infostart.hu