Vásárhelyi Kosársuli: megtettünk mindent, Bandi bá'! 2

A Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata péntek este kikapott a Hódtóiban a Bonyhádtól, így a bajnokság zárásaként a hetedik helyért játszanak.

Több szempontból sem várt könnyű feladat pénteken felnőttcsapatunkra, hisz a Bonyhád elleni, múlt vasárnapi 113-93-as vereség által húszpontos hátrányt kellett volna ledolgoznunk a Tolna megyei csapattal szemben ahhoz, hogy az NB I/B Zöld csoportjában az 5. helyért játszhassunk. Ráadásul a bonyhádiak tehetséges játékosai az A-csoportos Paks rájátszásbeli kiesése végett ezúttal is rendelkezésre álltak, ezzel szemben nálunk Béres és Molnár továbbra is sérült, kilencfős keretünk nagy része hetek óta közel negyven perceket játszik mérkőzésenként, ami a rájátszás sűrű programját tekintve fáradtságot is eredményez – továbbá fiataljaink közül vannak, akik jövő héten érettségiznek.

Kifogás azonban nincs és nem is lehet, s ugyan a játék képét tekintve reális esélyünk a párharc megfordítására nem volt, egy pillanatig sem adtuk fel, igyekeztünk helytállni a jóval fizikálisabb bonyhádiakkal szemben. Jól kezdtünk, Varga Zalán a feldobást követően négy másodperccel már megrezgette a hálót, a vendégek azonban a remek formában játszó, hét perc alatt 14 pontot szóró Dorogi vezetésével magához ragadták a kezdeményezést. 11-16-ról a Varga testvérek kosaraival visszajöttünk, majd Pavlovic és az egymás után három kosarat dobó Rostás villanásaival a vezetést is átvettük, így 26-25 állt az eredményjelzőn az első negyed végén.

A második tíz perc során többször is nyílni látszott az olló, méghozzá a javunkra (a negyed elején és végén is időt kellett kérnie Rutkai Péternek), szinte teljes sormintában, helyenként tetszetős összjátékokkal összesen hat játékosunk szerzett kosarat – hét pontnál többre azonban nem tudtunk ellépni, ehhez kellett egy-egy jókor érkező tripla Verasztótól, Pupptól és Pajortól. A félidő előtti utolsó pillanat ismét Rostásé volt, illetve lett volna, hisz az egészen extra dudaszós kosarát a játékvezetők időn túlinak ítélték (53-51 a szünetben).

A pihenő után lassacskán teljesen új meccs kezdődött, déjà vu-érzéssel, nagyon hasonló forgatókönyvvel, mint az odavágón: a bonyhádiak fizikálisan újítani tudtak, 7-0-s rohammal kezdtek, a kialakított minimális előnyt pedig végig stabilan őrizték. A negyed közepén Acimovic és Pavlovic ketteseivel ugyan feljöttünk három pontra (64-67 a 27. percben), ezt követően azonban Verasztó és Pupp produkált egy újabb 7-0-t, ami egyben eldöntötte a győzelem sorsát. 64-74-nél időt kértünk, de nyolcpontos hátrányból (71-79) kezdtük az utolsó negyedet.

Innen pedig már nem volt visszaút. Mindkét csapat megszórta magát, Tóth Tamás mindenkinek játéklehetőséget adott, Varga Zalán hat perc alatt szerzett 12 pontjával végül eljutott 30-ig, amivel a mezőny legponterősebbje lett, míg a legvége az eredményt kozmetikázó bonyhádiaké volt. A 112-94-es vendégsiker egyben azt is jelenti, hogy 2-0-val a bonyhádiak nyerték a párharcot – az újabb hasonlóság kedvéért ugyanúgy 206 pontot hozott a visszavágó, mint az odavágó.

 

Összeállításokat, edzői nyilatkozatot a Kosársuli oldalán találja!