Márki-Zay szerint nem korrupció, hogy sógorának adott megbízást – de módosítják a beszerzési szabályzatot

A nyilvánosságra hatására a jelek szerint megint visszavonulót fúj Márki-Zay Péter, akiről kiderült, miközben folyamatosan fideszes korrupcióról kiabál, a saját családtagját hozta ki győztesnek egy városi pályázaton, azaz 3 millió forintos megbízást adott a sógorának. A balliberális politikus magyarázkodik, maszatol és menekül – előre…

Rendkívüli sajtótájékoztatón ismerte el kedden Márki-Zay Péter, hogy az önkormányzat nevében, közpénzből megbízást adott a saját sógorának. Úgy pontosított: felesége nővérének a férjéről, Fonay Tiborról van szó, aki a Szent Antal utca közlekedésfejlesztési tervének pályázatán nyert 3 millió 48 ezer forint értékben.

A Promenad.hu a napokban több cikkben foglakozott a botrányos beszerzéssel, miszerint saját családtagját hozta ki győztesnek egy városi pályázaton a polgármester. Vagyis a szavakban végtelenül nagy korrupcióüldöző politikusról kiderült, bort iszik, és vizet prédikál. A szélsőbaloldali aktivista, Gulyás Márton Partizán című műsorában azzal a gyengécske magyarázkodással mentegette a manővert – a riporter látható megrökönyödése kapcsán –, hogy a sógora versenyben nyert, és a legjobb ajánlatot adta. Úgy tűnik, Márki-Zaynak csak az a korrupció, amit nem ő követ el – összegeztünk korábbi írásainkban.

Nos, minden valószínűség szerint a balliberális politikus is beláthatta, vállalhatatlan, hogy miközben politikai termékként adta el az utóbbi években a korrupcióüldözést, és folyamatosan a fideszes politikusok korrupciójáról, visszaéléseiről papol, aközben saját sógorának ad közpénzen városi megbízást. Márki-Zay már megint magyarázkodik, maszatol és menekül – előre…

Szokásához híven másra kente a felelősséget, jelesül a sógorára. Azt mondta, három évvel ezelőtt kategorikusan megkérte rokonát, ne adjon be ajánlatot a város pályázataira, de ő ezt ebben az esetben „nem vette figyelembe”.

A kutyaszorítóba került városvezető a sajtótájékoztatóján amúgy érdekes eszmefuttatásba kezdett a korrupcióról: többször is arra lyukadt ki, nem azt tartja aggályosnak, ha politikusok rokonai nyernek közbeszerzéseket, nem önmagában „a családi összefüggéseket” tartja kifogásolhatónak. Tehát nem azzal van baja, ha Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, idősebb Orbán Győző vagy a kormányfő veje, Tiborcz István sikeresen szerepel a tendereken, ezáltal gazdagodik. A problémát abban látja, hogy szerinte irányított, leszűkített versenyekről van szó.

Azzal együtt, hogy tehát véleménye szerint nem az a korrupció, ha a politikusok családtagjai pályázatokat, közbeszerzéseket nyernek, Márki-Zay látványosan visszavonulót fújt, és bejelentette: kezdeményezi, hogy módosítsák a vásárhelyi beszerzési szabályzatot, és zárják ki a városi pályázatokból a döntéshozók közvetlen hozzátartozóit. Ezt a pénteki véleményező ülésen akarja megbeszélni a képviselőkkel.

A Promenad.hu megkérdezte a polgármestert, nem összeférhetetlen-e, hogy egy politikus, városvezető önkormányzati pénzen, önkormányzati megbízást ad a saját rokonának. Márki-Zay úgy felelt, a saját sógorának adott önkormányzati megbízás bár erkölcsileg támadható, de nincs benne összeférhetetlenség. Arra is kíváncsiak voltunk, ha a fideszes politikusok családi megbízásai kapcsán rendre korrupciót kiált, akkor miért állítja, hogy a saját sógorának a megbízása viszont a város érdekeit szolgálja. Erre úgy reagált: azért, mert a sógor nyílt versenyben nyert a legjobb ajánlattal. Azt állítja egyébként, ebben az egy esetben fordult elő, hogy rokonának adott önkormányzati megbízást, és ez az egy eset is „felháborította”. Ezzel együtt a szerződést aláírta, mert úgy értékelt, „szabályosan” nem tagadhatja ezt meg.

Mint korábban jeleztük: lapunk közérdekű adatigénylés útján kéri ki a botrányos eljárás dokumentumait, hogy a vásárhelyiek tisztán láthassanak az ügyben.