Kibújt a szög a zsákból: párttá alakulhat Márki-Zay mozgalma

Saját családtagját hozta ki győztesnek egy városi pályázaton a polgármester. Szerinte persze nincs itt semmi látnivaló. Úgy tűnik, Márki-Zaynak csak az a korrupció, amit nem ő követ el.

Nincs új a nap alatt, Márki-Zay Péter bort iszik, és vizet prédikál: a szavakban végtelenül nagy korrupcióüldöző politikus a saját családtagját hozta ki győztesen az egyik önkormányzati beszerzésen. A balliberális polgármester Gulyás Márton Partizán című műsorában számolt be a nem is oly aprócska „málőrről”. Bejelentette, egy pályázaton saját sógorának adott megbízást egy (egyelőre közelebbről meg nem nevezett) utca tervezésére. Mindezt azzal a gyengécske magyarázkodással próbálta mentegetni, hogy pont a sógor adta a legjobb ajánlatot…

A családi összefonódáson túl mindez már csak azért is problémás, mert nem tudhatjuk, a vasárnapi ebédnél nem beszélték-e meg akár a beszerzés árát, így pedig már adott esetben könnyű lehetett a sógornak a „legjobb” ajánlatot adni. Márki-Zay ezzel a húzásával ismét bizonyította, amit Hódmezővásárhelyen az elmúlt években nemcsak a Promenad.hu, de mások is a fejére olvastak: a jelek szerint csak azt tekinti korrupciónak, amit nem ő követ el.

Még a riporter, a szélsőbaloldali (de büszkén a Távol-Keleten éhbérért dolgoztató Nike cég cipőjét viselő) aktivista Gulyás Márton is láthatóan megrökönyödött Márki-Zay családi megbízásán, mondván, az a „rokoni összefonódás”, illetve „a családi érdekeltség” miatt önmagában összeférhetetlen. Ez még Gulyás szerint is nyilvánvalóan nehezen fér össze azokkal a demokratikus normákkal is, melyeket az ellenzék hirdet magáról, s melyeket az emberek egy településvezetőtől általában is elvárnak. No meg amelyek hiányával egyébként az ellenzékiek a jelenlegi kormányt vádolják… Meg is kérdezte ezt az MMM-elnöktől, aki miután bőszen végigbólogatta Gulyás eszmefuttatását, úgy próbált mosakodni: a sógora egy „versenyben” nyerte el a megbízást.

„Én marhára nem örültem neki, mert mondtam, hogy lehetőleg maradjon ki ebből” – szenteskedett Márki-Zay, majd hozzátette: „jogos alapon” nem tudta azt mondani, hogy nem írja alá az emlékezete szerint körülbelül 3 millió forintos szerződést az önkormányzat és a saját családtagja között.

Tehát bár kenetteljes módon azt állította, komoly dilemmát okozott neki a helyzet, mégis arra jutott: nyerjen a sógor. Úgy látszik, nem zavarta mindaz, amit három éve országjáró haknikörútján vagy maratoni facebookos prédikációiban papol demokráciáról, átláthatóságról, erkölcsről, tisztességről. Mert jegyezzük meg: ha komolyan vette volna a saját – állítólagos – demokratikus normáit, nagyon is mondhatta volna a sógornak, morális fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy az általa vezetett önkormányzat beszerzésén induljon és nyerjen. De nem tette. Ezzel pedig kiállította a bizonyítványát.

Cikkünk megjelenésével egy időben közérdekű adatigénylés útján kérjük ki a botrányos eljárás dokumentumait, hogy a vásárhelyiek tisztán láthassanak az ügyben.