Különleges kiállítással ünnepli a magyar kultúra napját a múzeum 1

Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament a tagállamokkal együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy válság által sújtotta szektorok – így a kulturális ágazatok: például színházak, fesztiválok, zeneművészeti előadók, cirkuszok – a lehető leggyorsabban talpra állhassanak a járvány után – írta a cirkuszi világnap alkalmából kiadott közös közleményében Mariya Gabriel, az EB Innovációért, Kutatásért, Kultúráért, Oktatásért és Ifjúságért felelős biztosa, valamint Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, a Cirkusz Világszövetség nagykövete.

Ehhez a megfelelő pénzügyi alapok és eszközök rendelkezésre állnak – olvasható a közleményben.

Felidézik, hogy tizenkettedik alkalommal ünnepli a világ ezen a napon a cirkuszművészetet és annak képviselőit, “ez az ünnep azonban – tudjuk, érezzük – a világjárvány miatt a legkevésbé sem ünnepi. A válság szétszakította társadalmainkat, elszakította az előadót és a nézőt, kényszerűen karanténba zárta a művészetet. Hosszú idő telt el a járvány kirobbanása óta, ez az időszak azonban a fájdalmas lemondások mellett érdemi tapasztalatokkal is szolgált”.

A cirkuszművészet minden formájával és évszázadokon átívelő történelmével együtt fontos része Európa kulturális örökségének. Ez a több mint 250 éves művészeti ág sok vihart, háborút és válságot átvészelt már, megőrizve felbecsülhetetlen kulturális és szociális értékeit, idomulva egyúttal a társadalom, a nézők mindenkori elvárásához. “Kevés olyan művészeti ágat ismerünk Európában, amely ennyi időn át képes volt megőrizni eredendő hagyományait, de mégis mindig képes volt a megújulásra. Éppen ezért most is biztosak lehetünk abban, hogy legyen bármilyen erős is a vihar, a cirkuszi sátrak mindig rendíthetetlenül állni fognak a végén” – olvasható a közleményben.