Felcserepezték a földeáki sportcsarnokot

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett közvetlenül húsvét előtt a makói járás jelenleg zajló legnagyobb beruházása.

Bár a földről nem látszik, a magasból azonban igen, hogy immár cserép fedi a Návay iskola udvarán tavaly ősz óta épülő leendő sportcsarnok tetejét, ami a dinamikusan zajló építkezés újabb jelentős mérföldkövet jelenti.

Március legvégén egyébként éppen arról számoltunk be, hogy a cserepezés következik a tavaly szeptember óta készülő épületen, melyet a következő tanévtől már használhatják is a gyerekek a mindennapos testnevelés órák helyszíneként, de közösségi célokra a falu lakói is.

A beruházás azért követjük szinte hetente, mert a község életében a szennyvízcsatorna-hálózat építése után ez a legjelentősebb, és leglátványosabb fejlődés, annak ellenére, hogy tavaly teljesen megújult az óvoda és a bölcsőde, illetve a községháza, de a korábbi években a Návay iskola épülete is. Ráadásul a sportcsarnokra fél évszázados az igény a községben.

Az eredeti becslések szerint a költségeket másfél évvel ezelőtt 500-700 millió forint közé becsülték, végül 907 millió forintot biztosított rá a kormány. A beruházás teljes egészében állami beruházásként zajlik, a helyi önkormányzat csak egyetlen, de meglehetősen jelentős dolgot biztosított hozzá, a szükséges helyszínt.

Korom András
Makó Híradó