Kanalak és kések a tram-train nyomvonaláról

A 2018–2020 között végzett tram-train főpálya nyomvonalán, régészeti megfigyelés közben szórványként talált evőeszközök közül különféle típusú csont vagy fanyelű vaskések töredékeit és azok tartozékait (veretek, késnyélborítások) találtuk meg, koruk a középkortól a 18. századig határozható meg – írja Facebook-oldalán a Tornyai János Múzeum.

Magyarországon a kést, kanalat és villát együttesen étkezés céljából, a teríték részeként, néhány főúri család körében csak a 16. század végétől kezdik alkalmazni, de szélesebb körű használata csak a 17. században terjed el. A kést már a legrégibb időktől fogva ismerjük, a villa megjelenéséig részben azt helyettesítette, formája a 16. század végéig viszonylag egységes, hegyes pengéjét a kovács, a nyelet pedig a késcsináló mesterek készítették, akik az összeillesztést is végezték. A minőségi kések edzett acélból készültek, a főúri családok számára készült kések nyele ezüstből, aranyozott ezüstből készült, a hétköznapi használatú kések nyele azonban csontból, fából, szaruból készült és néha vésett díszű, vagy sima szegecselt rézlemezek is borították. A 17. században Európa szerte híres és minőségi késeket a habán mesterek készítettek.

A kanál az ókortól ismert, a magyar főúri családok inventáriumaiban a 14. században már feltűnik, inkább csak ajándékként, főleg nemesfémből készítik. A késő középkor végéig a társadalom szinte minden rétegére jellemző volt, hogy étkezéseknél egy közös tálból kézzel ettek és csak a saját késüket használták, ha volt.  Általában piszkos kézzel nyúltak a mártásokba és a kézmosás akkor még nem volt általános. A késő középkor második feléig leginkább rövid szárú, kerek, később hosszabb szárú füge alakú merítőket használtak főleg szószokhoz, kásás ételekhez. A ma is használatos tojás alakú kanál, hosszú, lapos, lekerekített végű szára csak a 17. század végén jelent meg és a leves, mint a hazai konyha egyik fő fogása is csak a 18. századtól vált általánossá nálunk.

A villa Európába a kora középkor végén bizánci közvetítéssel érkezett, de csak a 18. századtól vált teljeskörűvé a használata. Magyarországon már Hunyadi Mátyás király udvarában is ismerték a két ágú villát, viszont inkább a különcség jele volt. Valószínűleg megmosolyogták, ha valaki ezt használta az addig jól bevált kéz és kés helyett és a közös tálakból nemcsak az étel kivételére használta, hanem azzal tette az ételt a szájába is. A konyhákban hús sütésére viszont használták, de evéshez az írott források alapján csak a 16. század második felétől kezdik alkalmazni általánosságban.

A 2018–2020 között végzett tram-train főpálya nyomvonalán, régészeti megfigyelés közben szórványként talált evőeszközök közül különféle típusú csont vagy fanyelű vaskések töredékeit és azok tartozékait (veretek, késnyélborítások) találtuk meg, koruk a középkortól a 18. századig határozható meg. Egyik párhuzamait például az ozorai várkastély feltárásából ismerjük. Sajnos villa vagy töredékei nem kerültek elő, viszont szintén szórványként a kora újkor/újkorból két kanál töredékét is megtaláltuk. Egyik hiányos, korrodált merítőjének fonákján kettős szív alakú monogram figyelhető meg.