Indul az Űrkadét program Alfa bázisának kialakítása a Szent Istvánban

A High Tech Suli pályázatán nyert Űrkadét programjával a vásárhelyi Szent István Általános Iskola.

Walterné Böngyik Terézia igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy az Alfa bázist jelentő tanterem kialakítása megkezdődött az intézményben, és az űrállomást mintázó bázison úgy szerezhetnek majd ismereteket a különféle tantárgyakból a gyerekek, hogy közben nem mindennapi élményekkel gazdagodnak.

Hozzátette, az infrastruktúra kialakítására és az eszközbeszerzésre 3 hónap áll a rendelkezésükre, három pedagógus pedig 5 hónapon át kap ösztöndíj-támogatást, ők az egyéves program mentorai lesznek.

Walterné Böngyik Terézia erről részletesen így nyilatkozott: „Húszmillió forintot nyert az intézmény, ebben 24 tanulói laptop, webkamera, digitalizáló tábla, interaktív panel, 12 Lego-robot, 3D-s nyomtatók vannak. A kialakítás három hónapot jelent, a megvalósítás viszont egy éven keresztül fog történni. Ahogy elkészült az űrbázisunk, onnantól kezdve indítjuk az oktatást.”

Forrás és fotó: radio7.hu