Tornyai János Múzeum 2

A Tornyai János Múzeum Pandémia Galériájának tizenharmadik kiállítása: Endre Béla (1870-1928) Szobasarok című festménye.

Az alföldi iskola egy újabb kimagasló alkotójának művével ismerkedhetnek meg a múzeum előtt a járókelők.

Endre Béla Szegeden született, majd miután Budapesten megkezdett mérnöki tanulmányait abbahagyta, 1890-től 1898-ig Párizsban a Julian Akadémián tanult festészetet, tanulmányúton járt Olaszországban. 1908-ban Hódmezővásárhelyen telepedett le, ahol Tornyai Jánossal és Rudnay Gyulával közösen dolgoztak, egy műteremben alkottak.

Elsősorban tájképfestőként vált ismerté, de a csendéletek, az enteriőrök és a paraszti élet pillanatai éppúgy érdekelték, mint az alföldi táj. A Majolikatelep egyik alapító tagjaként nemcsak a festészetben, de a kerámiakészítésben is önmagára talált.