„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 3

Az önkormányzat másfél hete szervezett elektronikai hulladékgyűjtést, de azóta sem sikerült elszállítaniuk a hulladékot. Szégyenfolt vagy annál is több, szabálytalanság?

Az utóbbi napokban több olvasónk is felhívta rá a figyelmünket: hegyekben áll a hulladék az önkormányzat serháztéri ingatlanának udvarán. A város még február 20-án és 21-én szervezett itt elektronikai hulladékgyűjtést, melyen az önkormányzati propagandamédia, illetve Márki-Zay Péter polgármester többszöri (siker)tájékoztatása szerint 500 köbméternyi hulladékmennyiséget „dobáltak” össze a részt vevő vásárhelyiek és környékbeliek: kiszuperált elektromos berendezésektől, lepukkant számítástechnikai eszközöket, tévéket, monitorokat, hűtőket, mosógépeket stb. Márki-Zay az esemény után arról is beszélt, meglátása szerint akkora igény mutatkozik az elektronikai hulladékgyűjtésre Vásárhelyen, hogy az önkormányzat a jövőben is rendszeresen tart majd ilyen eseményeket, alkalmakat.

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 2

A vásárhelyi polgárok azonban joggal nehezményezik, hogy a város bár összegyűjtötte a lomokat, de azokat immár másfél hete a szabad ég alatt „tárolja”, vagyis hegyekben áll a hulladék a serháztéri lerakóhelyen. Ezt portálunk munkatársai dokumentálták is a napokban, de számos olvasónktól szintén kaptunk felvételeket az áldatlan állapotokról. Ráadásul úgy tudjuk, nem „csak” az a gond, hogy a jó érzésű emberek szemét szúrja a szemét (nesze neked, „Zöld Vásárhely”!), de információink szerint ez a történet így konkrétan szabálytalan: a hulladékgazdálkodásról szóló szabályokkal ellentétes, hogy elektronikai hulladékot a szabad ég alatt tárolnak. A hozzánk érkezett jelzésekből egyértelmű, nyilván az a kérdés is foglalkoztatja a vásárhelyieket, adott esetben veszélyes hulladék található-e a halmokban…

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 1

Hogy ki a felelős, és miért nem sikerült már tíz napja elszállítani a lomokat a serháztéri nyílt önkormányzati udvarról, azt megkérdezzük a várostól, és a fejleményekről természetesen beszámolunk majd olvasóinknak.

Az alábbi képeket egy olvasónktól kaptuk: 

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 4

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 5

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 6

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 7

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 8

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 9

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 10

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 11

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 12

Egy másik olvasónk a magasból készített képeket: 

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 13

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 14

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 15

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 16

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 17

„Zöld Vásárhely” – hegyekben áll a hulladék a Serháztéren 18