A járvány elleni védekezésről és a kétoldalú kapcsolatokról is tárgyalt Orbán Viktor Törökország külügyminiszterével

A járvány elleni védekezésről és a kétoldalú kapcsolatokról is tárgyalt Orbán Viktor Törökország külügyminiszterével

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Mevlut Cavusoglu török külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Ismét egy nagy közös zenélésre hív mindenkit a CityRocks

Már lehet jelentkezni Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjaira

2021-ben két rockzenei flashmobot is szervez a CityRocks. Ha a járványügyi helyzet engedi, akkor 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, 2021. augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara. Mindkét eseményre már lehet jelentkezni.

Kosársuli: kettős győzelem a Tiszaújváros ellen

Kosársuli: kettős győzelem a Tiszaújváros ellen

Két győzelemre számítottunk, remek játékkal kettő is lett belőle.U20-asaink esélyeshez méltó módon egy percig sem hagytak kétséget afelől, hogy mik az erőviszonyok: magabiztosan hozták a kötelezőt a sereghajtó ellen, a Tiszaújváros egyszer, 4-5-nél vezetett a meccsen. A félidőben már 25 ponttal mentünk, a 25-7-re megnyert harmadik negyed után az eredmény kozmetikázásán volt a hangsúly. A 109-61-es sikerünkből a dupla-dupláig jutó Nánási Dávid 30 ponttal, 10 lepattanóval és 7 assziszttal vette
Orbán Viktor V4-egyeztetésen, majd az EU-csúcson vesz részt

Orbán Viktor V4-egyeztetésen, majd az EU-csúcson vesz részt

Megkezdődött a visegrádi országok (V4) miniszterelnökeinek online egyeztetése, amely megelőzi a 27 uniós tagország állam- és kormányfőinek szintén videokonferencia formájában megszervezett kétnapos csúcstalálkozóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délután.
A Délvidéken tartott előadásokat Miklós Péter 1

„A pokol szele érintette meg az embert” – Miklós Péter előadása a kommunizmus áldozatainak emléknapján

A kommunizmus áldozatainak emléknapján rendezett online konferencián tartott előadást Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont szakmai tanácsadója „A pokol szele érintette meg az embert” Gulácsy Lajos református püspök a Gulágon címmel.
Alex Ferguson minden idők legjobb edzője

Alex Ferguson minden idők legjobb edzője

A skót Alex Ferguson lett minden idők legjobb edzője a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS), amely az elmúlt negyedszázadban klubedzőként és válogatott szövetségi kapitányként elért eredmények együttes figyelembe vételével készítette el a listát.
11 oltóponton vehetik fel megyénkben a Pfizer-vakcina első, illetve második adagját

11 oltóponton vehetik fel megyénkben a Pfizer-vakcina első, illetve második adagját

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott a hódmezővásárhelyi kórházban látogatta meg az oltópont munkatársait. Csongrád-Csanádban ezen a héten a legtöbben, összesen közel 18 ezren védhetik különböző vakcinákkal a koronavírus ellen egészségüket – számolt be a Kormányhivatal.
Gyengült a forint 1

Idén lassul a béremelkedés üteme

A gazdaság teljesítményéhez képest különösen dinamikus volt tavaly a bérek emelkedése, de az idén érzékelhetően lassulhat az ütem, amit már a minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó megállapodás is jelez - kommentálták a legfrissebb kereseti adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay három éve nem a várost, hanem saját magát építi

Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay három éve nem a várost, hanem saját magát építi

Az elmúlt három év során kiderült, hogy Márki-Zay Péter a város valós képviselete helyett csak a saját politikai céljait szeretné megvalósítani – jelentették ki a vásárhelyi Fidesz önkormányzati képviselői csütörtökön. A párt helyi csoportja szerint mivel nem indulnak fejlesztések a településen, ezért akkora hátrányba kerül a többihez képest, aminek a ledolgozása évtizedeket vehet igénybe.
A makói gyárában is szünetelteti a termelést a Continental

Folytatódnak a tárgyalások a sztrájkbizottsággal a Continental makói üzemében

Csütörtök délután folytatódnak a tárgyalások a Continental makói üzemében, ahol szerdán 24 órás munkabeszüntetés kezdődött a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében - tájékoztatta a cég az MTI-t.
Gulyás: 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a védekezésre 1

Gulyás Gergely: a kommunizmus által okozott szenvedés és a hősies helytállás nemzeti identitásunk része

A kommunizmus által okozott szenvedés és a diktatúrával szembeni hősies helytállás is nemzeti identitásunk része, a hősiesség nemzeti emlékezetbe vésett mementója - mondta Gulyás Gergely a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Cseri Tamás: a jövő felélése elkezdődött 1

Cseri: Február 25, a kommunizmus áldozatainak emléknapja, és Márki-Zay pusztító tevékenységének évfordulója

Hány hitvány, aljas ember jut még hatalomra, míg megtanuljuk: a gyűlöletre építkező politika mindig zsákutcába vezet? – teszi fel a kérdést Cseri Tamás önkormányzati képviselő legújabb bejegyzésében.
Online nyílik meg a Diákok XVIII. Őszi Tárlata

Online nyílik meg a Diákok XVIII. Őszi Tárlata

Felnőttkorba lépett a Diákok Őszi Tárlata – a Vásárhelyi Őszi Tárlat mintájára létrejött, nagy sikerű diáktárlat a 2020-21-es tanévben „otthon maradva”, mégis aktívan és kreatívan ünnepelte a nagykorúvá válást. A tematika is alkalmazkodott a rendkívüli helyzethez: az online térben megrendezésre kerülő tárlat a Karantén képek címet kapta, melyre eredeti művek parafrázisainak küldését kérte a pályázatot kiíró Németh László Gimnázium.
Szűrőbuszok is segítik a fertőzésgyanús esetek kiszűrését

A fertőzöttek száma a világon 112,5 millió, a halálos áldozatoké 2,49 millió

A világon 112 536 726 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.