Elhunyt Kispál Ferenc

Életének 74. évében elhunyt Kispál Ferenc, a MAGOSZ alelnöke és Csongrád megyei elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Csongrád megyei tiszteletbeli elnöke – adta hírül a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.

Kispál Ferenc 1946-ban született Hódmezővásárhelyen.

A MAGOSZ alapító tagjaként, a Hódmezővásárhelyi Gazdakör létrehozójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendszerváltás utáni gazdaösszefogás megteremtésében.

Hosszú és eredményes pályafutását mindvégig a magyar gazdák szolgálata jellemezte.

A MAGOSZ alelnökeként és Csongrád megyei elnökeként határozottan kiállt a gazdatársak érdekeiért, ahogy tette ugyanezt országgyűlési képviselőként, a MAGOSZ országos választmányának elnökeként és az NAK Csongrád megyei elnökeként is.

Személyét nem csak gazdatársai tisztelték, hiszen az Aranykoszorús gazda kitüntetéssel és Kovács Béla-díjjal elismert szakember munkáját széles körben is elismerték.

Nem csak a közéletben járt elöl, hanem a saját gazdaságával is például szolgált szűkebb és tágabb környezetének.

Kispál Ferencet a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját halottjának tekinti, és osztozik a család gyászában.

Kispál Ferencről Szél István is megemlékezett:

Kitartása, szorgalma és munkabírása példaértékű volt. Hosszú évek alatt megmutatta, hogy milyen az, amikor valaki nem csupán tagja, hanem örökké járó motorja is egy közösségnek. Mindig számíthattam rá, hiszen a mezőgazdaság nem csupán a szívügye volt.

Az élete is.

Kispál Ferenc az utolsó pillanatig küzdött – pontosan úgy, ahogyan a gazdák érdekeiért tette az elmúlt évtizedek minden egyes napján. Tapasztalattal, szakértelemmel, hittel és becsülettel.

Hiányozni fogsz Feri bácsi! – nekem, nekünk, mindannyiunknak…

Vigasztalódást kívánok családja minden tagjának!

Legyen könnyű a pihenése!

Szél István

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád Megyei Igazgatósaga és a Hódmezővásárhelyi Gazdakör elnöke