Egy percig sem forgott kockán a Kosársuli-győzelem

Kihasználtuk riválisaink botlását és hoztuk a kötelezőt a Hódtóiban.

Az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában azt az EKE Eger KOK-ot fogadta szombat este a Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata, amely a bajnokság utolsó helyén áll ugyan, ám több kellemetlen percet okozott az utóbbi hetekben az élmezőny tagjainak, ráadásul Dr. Váczi Péter együttese ősszel megszorongatta Tóth Tamás legénységét, akkor a mieink 78-69-re nyertek Egerben. Ennél egy fokkal simább sikert várhattunk, hisz hazai pályán mutatott formánk továbbra is ellenállhatatlan, ráadásul a délután folyamán a közvetlen bajnoki vetélytársak közül az Újpest és az Óbuda is kikapott (előbbi Békésen, utóbbi odahaza, a Pénzügyőr ellen), a győzelem tehát duplán fontosnak számított.

A csapat pedig nem tétlenkedett, és végig kontrollált játékkal tartotta itthon a két pontot. 7-0-s lerohanással kezdtünk, Varga Ákos két kettese mellett Pavlovic triplája is ült, majd az első negyed felénél Varga Zalán hármasa nyitotta immár közte tízre az ollót (14-4 az 5. percben). Az erős kezdés azonban a vendégeket is felrázta, akik olyannyira összekapták magukat, hogy a 8. percre Szabó, majd Máté egészen látványos triplájával visszazárkóztak egy pontra (16-15). Ez volt azonban az a pillanat, amikor a legközelebb járt a meccsen az Eger a Kosársulihoz, hisz Tóth Tamás időkérése után a Bálint, Varga Zalán kettős vezetésével ismét egy 7-0-s széria következett. Az első negyedet egy vendég technikai hiba és Varga Zalán büntetője zárta (27-18).

A második tíz percet egy újabb 7-0-val kezdtük, az egriek nem találták az ellenszert a gyors egy-egyezésekre és a kiváló betörésekre, az előnyünk pedig öt perc alatt egészen majd’ húsz pontig duzzadt. 42-23-nál időt kért ugyan Váczi Péter, de sem a játék képe, sem a differencia nem változott lényegileg, s végül tizenhat pontos fórral mehettünk szünetre (48-32).

A félidőt követően Bálint, majd Béres és Molnár kosarai tartották tisztes távolságban a Máté vezette Egert. Varga Ákos zsákolásánál kialakult az addigi legnagyobb különbség (56-36 a 26. percben), majd a negyed végi pontpárbajba Rostás és a másik oldalon Szabó is beszállt, ezáltal 66-48-at mutatott az eredményjelző az utolsó negyed megkezdésekor.

A hajrát remekül kezdte az Eger, az összes dobásuk sikeres volt, nálunk ellenben csupán Bodócsi asszisztjai és Molnár egyéni villanásai működtek, a középtávolik és a triplák rendre kipattantak a gyűrűről. Hiába olvadt azonban a 34. percben hirtelen tízre az előnyünk (74-64), a nagy zárkózást előbb Bálint, majd egy vendégidőkérést követően Varga Zalán hármasa törte meg. Innen pedig már nem volt visszaút: egy 12-0-s rohammal lezártuk a meccset, 89-68-ra győztünk, és megerősítettük 3. helyünket a tabellán!

NB I/B Zöld csoport, 18. forduló:

Vásárhelyi Kosársuli-EKE Eger KOK 89-68 (27-18, 21-14, 18-16, 23-20)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Gál, Reisz, Mintál

Kosársuli: Varga Á. 15/3, Béres 6, Varga Z. 16/12, Pavlovic 5/3, Bálint 24/3
Cserék: Molnár 15, Rostás 6, Bodócsi 2
Vezetőedző: Tóth Tamás

Eger: Szabó 14/3, Máté 20/6, Ungi 4, Illés 5, Szicsák 3
Cserék: Pomázi 2, Kátai -, Bíró -, Mondi 6/3, Csomor 14/12
Vezetőedző: Váczi Péter

Tóth Tamás: “Úgy kezdtük a mérkőzést, hogy lehetőleg az első félidőben döntsük el a lényegi dolgokat, így magabiztos vezetéssel vonultunk az öltözőbe. Az egrieket és a kollégámat dicséri, hogy a második félidőben már sokkal élesebbek voltak és vissza tudtak jönni a meccsbe. A végjátékban talán kijött a rutinunk és jobb döntéseket hoztunk, így ha nehezen is, de hoztuk a kötelező győzelmet. Gratulálok mindkét társaságnak és kívánom az Egernek, hogy picit eredményesebb legyen a tavaszuk, érjék el céljaikat!”

Az U20-asok meccsét a vendégek kérelmének megfelelően elhalasztották, annak pótlása várhatóan február közepén történik. Folytatás jövő szombaton, hasonlóan hazai környezetben a Pápa ellen.

Hajrá Kosársuli!

Forrás és fotó: vasarhelyikosarsuli.hu