Márki-Zay Péter és Botka László

A Mindenki Szegedért Mozgalom Facebook-oldalán a mozgalom vezetője pénteken tett közzé egy videót, amelyben kifejtette: álláspontja szerint Botka László polgármester hazugságokat állított a piac bezárásának megindoklásakor. Szabó Bálint szerint a polgármester egyik indoklása az volt, hogy a piac működésére már nincs igény.

A szegedi Cserepes sori piac megszűntetését tervezi Szeged polgármestere, amely kétszázötven ember munkájának megszűnéséhez vezethet. Botka László (korábbi MSZP-s politikus) egyszemélyben hozhat döntést az ügyben. A Mindenki Szegedért Mozgalom azonban ellenzi a piac bezárását, mivel a döntést a koronavírus-járvány kellős közpén szüntetné meg az árusok munkáját. Szabó Bálint, a mozgalom vezetője aláírásgyűjtést kezdeményezett, amelyet százhetvennyolc kereskedő írt alá.

A piac ügye tavaly november végén kapott nyilvánosságot a szegedi sajtóban, mivel a piacot üzemeltető cég akkori vezérigazgatója a veszteséges működésre hivatkozva annak végleges bezárását javasolta a polgármesternek. A piacot működtető cég (Cserepes Sori Piac Kft.) kilencvenegy százalékos tulajdonosa a város.

A sajtóban megjelent információk szerint a döntés következtében felmondanának a bérlőknek, felszámolnák a pavilonokat, elbocsátanák a munkavállalókat és rendeznék a területet.

A cég akkori ügyvezetője, Rácz Attila november 26-án küldött levelet Botka László polgármesternek, amelyben írásbeli szavazást kezdeményezett a piac további sorsáról. A levélben egyúttal lemondott a cég vezetéséről, amelyre Vőneki Edit Mártát javasolta havi bruttó háromszázezer forint megbízási díjjal. Rácz Attila beszámolójából kiderült, hogy már 2019-ben kilencmillió forintos veszteséget termelt a piac, amely 2020-ban harmincmillió forintra emelkedett, 2021-ben pedig ötvenmillió forintos kiesést prognosztizálnak.

A piac veszteségességét a következő okokkal magyarázta: a városban egyre nagyobb számban jelenlévő fűtött-hűtött üzlethelyiségeknek nagyobb vonzereje van a kereskedők számára, és az akkori harmincnégy bérlőből már többen jelezték, hogy távozni kívánnak

Az üzemeltető cég vezetője szerint évek óta növekvő tendencia, hogy a kereskedők többsége kizárólag szombaton nyit ki, akkor is csak a jó időjárási viszonyok esetén. A kereskedők elsősorban telephelynek, raktárnak használják a piacot, és innen viszik a termékeiket vásárokba, rendezvényekre.

A Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője szerdán zártkörű egyeztetésen vett részt Botka Lászlóval a piac megtartása érdekében. A Szegedma.hu portál csütörtökön azonban már azt közölte, hogy Botka úgy döntött, bezáratja a Cserepes sori piacot. Szabó szerint a polgármester hazudott, amikor a piac bezárásának további okaként azt állította, hogy annak működésére nincs igény.

Szabó közölte, hogy százhetvennyolc árus írta alá a piac megmaradását szorgalmazó petíciót, a 2020-as év veszteségességét pedig az is kiválthatta, hogy a polgármester két hónapra bezáratta a piacot, miközben a zárt üzletek továbbműködhettek.

Szombat délelőtt a mozgalom vezetője több videóriportot is közzétett közösségi oldalán, amelyen a hétvége első óráiban látható, hogy a piac területén számos kereskedő és vásárló van jelen, amely alapján Szabó szerint a piac kihasználatlansága nem állja meg a helyét.

Forrás: magyarnemzet.hu

Fotó: illusztráció