A Vak hordár a „Pandémia Galériában”

A Tornyai János Múzeum “Pandémia Galériájának” nyolcadik kiállításán Fejér Csaba Vak hordár című festményét tekinthetjük meg.

Fejér Csaba (1936-2002) festőművész, a vásárhelyi festőiskola kiemelkedő alakja. Karcagon született, szüleivel bejárta az országot. 1965-től végleg Hódmezővásárhelyen telepedett le. Rendszeresen kiállított az Őszi Tárlaton, 1966-ban munkája elismeréseként elnyertre a Tornyai-plakettet. 1967-ben önálló kiállítása majd 2016-ban születésének 80. évfordulója alkalmából emlékkiállítása volt a Tornyai János Múzeumban. A mai napig az alföldi festészet egyik legnépszerűbb alakja

Témái mindig könnyedek, egyszerűek, hétköznapiak, melyeket sajátosan realista képein szürrealisztikus módon mutat be. Képeit a szürkék és a barnák különleges színgazdagsága határozza meg.  A Vak hordár című festményen Hódmezővásárhely egy emblematikus alakja jelenik meg, aki a ’70-80-as években hordárként dolgozott Vásárhelyen. Béla bácsit szinte mindenki ismerte és szerette, beleértve Fejér Csaba festőművész is, aki ezzel a festménnyel állított emléket a számára.

Fotó: Radnai Kitti