Veszélyes csapat ellen készülnek óriási csatára

A felnőttek és az U20-asok is pályára lépnek: Tóth Tamás joggal lehet bizakodó.

Az NB I/B Zöld csoportjának menetrendje szerint a 17. fordulóval folytatódik a bajnokság. Azok után, hogy a budapesti kalandok felemásan sikerültek (előbb kettős vereség a Pénzügyőrtől, majd Újpesten nagyszerű helytállással búcsú a Hepp Kupától), szombaton szintén nem vár könnyű menet a Vásárhelyi Kosársulira: Győrbe utazunk.

U20-asaink október 17-én 102-55-re verték a győrieket a Hódtóiban. A két gárda útja azóta is ellentétes, a 8-2-es mérleggel álló mieink a bajnoki címért harcolnak, míg a szombati vendéglátó 4 győzelem mellett 9-szer kapott ki, jelenleg a 10. helyet foglalják el a tabellán. A felnőtteknél kiélezett találkozóra lehet számítani: a Kosársuli az esélyes, ám a felsőházi rájátszásért küzdő győriek bárkivel képesek felvenni a harcot, 7 sikerük mellett 8 vereséget számlálnak, az elmúlt tíz napban a DEAC-ot és az Egert is legyőzték odahaza. Vásárhelyen magabiztos játékkal 93-75-re nyertünk.

“Nehéz mérkőzésre számítok, mert a Győr négy egál derbit bukott el a szezonban, ami fordított eredményekkel pont a harmadik helyre lenne nekik elég” – kezdte felvezetőjét vezetőedzőnk, Tóth Tamás. “Fiatal, alakulóban lévő csapat az  övék, így sokszor rapszodikusan szerepelnek. A soraikban tudják a B-csoport egyik legtapasztaltabb irányítóját Kertész Dániel személyében, de a párja, Geiger Bálint meg az egyik legtehetségesebb ezen a poszton. A mezőnyben és a palánk alatt is vannak képzett játékosaik, veszélyes csapatnak tartom őket. Az edzőjük hosszú éveket töltött A-csoportban, így biztos kitalál ellenünk is pár dolgot. Nagyon jól lepattanózó társaság a győri, akik tranzícióból könnyű kosarakat dobnak, ezekre készülünk is.

Mégis úgy gondolom, hogy nekünk a saját játékunkkal kell foglalkozni és maximális koncentrációval kell kezdenünk az összecsapást. Az előző bajnokin a Pénzügyőr ellen nagyon tompán szálltunk be a meccsbe és rengeteg dobásunk maradt ki, ez ismét nem fér bele idegenben. Hét közben egy kiváló rangadót játszottunk a bombaerős Újpest ellen, ahol már sokkal összeszedettebb volt a társaság. Ezt a dobóformát, ezt a hozzáállást kell átmenteni Győrbe és akkor lehet keresnivalónk. Kiváló hír, hogy Molnár Bence és Varga Ákos már elutazik velünk és a melegítés után döntünk közösen, hogy vállalják-e a játékot, természetesen a taktikai repertoárunk nagyban bővülne velük.

Sok mindenben léptünk előre az elmúlt hetekben és biztató egyéni teljesítmények is vannak meccsről meccsre, így jogosan bízok a csapatomban, hogy óriásit küzdve elhozzuk a győzelmet Győrből.”

Az U20-asok meccse 15 óra 30 perckor, a felnőtteké 18 órakor kezdődik.

Hajrá, Kosársuli!

Forrás: vasarhelyikosarsuli.hu