Tisztifőorvos: nagyobb mértékben nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma

A kedden Magyarországra érkezett Pfizer- és Moderna-vakcinaszállítmányok további 51 ezer ember oltását teszik lehetővé – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

Müller Cecília elmondta: a keddi Pfizer-szállítmányból 47 385 embert lehet beoltani, ugyanis az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte, hogy egy ampullából az eddigi öt helyett hat embert oltsanak be.

Ezt az tette lehetővé, hogy a gyártó “jelentősen túltöltötte” az ampullákat, így azokból plusz egy dózis kinyerhető – magyarázta.

Ismertette azt is, hogy a keddi Moderna-szállítmány 3600 ember beoltására elegendő, a vakcina egy ampullája tíz adagot tartalmaz.

Hétfő estig 78 579 embert oltottak be, elsősorban az egészségügyben dolgozókat és szociális intézmények lakóit. A szociális intézményekben az oltócsoportok helyszínen oltanak, a magasabb létszámú idősotthonok lakói után a vakcina mennyiségétől függően bővítik az oltandók körét – közölte.

Elmondta: a Moderna vakcinája hasonlóan működik a Pfizer-oltóanyaghoz, azaz egy hírvivő RNS (ribonukleinsav) alapú vakcina. Ez azt jelenti, hogy az oltóanyag csak azt az üzenetet továbbítja a sejtbe, hogy a vírusra jellemző fehérje termelődjön a szervezetben, ami ellen ellenanyag képződik. Az RNS-darabkától nem kell tartani, jól “be van csomagolva”, mert anélkül gyorsan és könnyen elbomlana. A sejtbe jutva néhány nap alatt bomlik el, és nem épül be a genetikai állományba – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a Moderna-vakcina tárolási feltételei egyszerűbbek: elég mínusz 20 Celsius fokon tárolni, így fél évig felhasználható, majd felolvasztás után 2-8 Celsius fokon a Pfizer-oltóanyagnál hosszabb ideig, 30 napig tárolható. A Moderna vakcináját nem kell feloldani, készen kinyerhető az ampullából, 18 év felett adható be, a második oltásig pedig 28 napnak kell eltelnie.

A tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapellátásban – a gyermekjóléti alapellátásban, javítóintézetekben dolgozók, házi segítségnyújtást végzők, falugondnokok, családsegítők, szociális munkások – is élhetnek a tesztelési lehetőséggel. Ők január 16-án és 17-én 127 mintavételi ponton kérhetnek tesztelést, amelyre a vakcinainfo.gov.hu és a koronavirus.gov.hu oldalon lehet regisztrálni.

Közölte, hogy hétfőn 696-tal nőtt az azonosított új fertőzöttek száma Magyarországon. Folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma: 23 647-et tartanak nyilván. 5005 beteget ápolnak kórházban és 356-an szorulnak lélegeztetésre. Hétfőn 128, jellemzően szív- érrendszeri, különböző krónikus, anyagcsere-, cukorbetegségben szenvedő beteg halt meg.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Pfizer és a Moderna vakcinája nem kombinálható, erre vonatkozóan nem végeztek kísérleteket. Az, hogy a Pfizer oltóanyagából öt helyett hat embert oltanak be nem ugyanazon mennyiség többfelé osztását jelenti, ugyanazt az oltóanyag-mennyiséget kapja mindenki – jegyezte meg.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: a koronavírus-fertőzésnek a szag- és ízérzékelés elvesztését kivéve nincs speciális tünete, ezért ha tüneteket tapasztal valaki az oltás után, az nem biztos, hogy koronavírus-fertőzésre utal.

Ha beigazolódik a fertőzés, akkor is biztos, hogy enyhén, szövődménymentesen zajlik le – hangsúlyozta Müller Cecília.