Humorista, Amerika, és az egészségügyi dolgozók leszólása Márki-Zay megemlékezésében

Márki-Zay nem tudja elképzelni, hogy nemzeti gyásznap legyen a doni katasztrófa emléknapja, mert ma is sokan halnak meg Magyarországon. 

Úgy néz ki, Hódmezővásárhelyen már nem telhet el megemlékezés anélkül, hogy Márki-Zay Péter ne próbáljon meg megalázni valakit, valakiket. Ma, amikor Don-kanyarban elhunyt háborús hősökre emlékezünk, arról beszélt, hogy a felkészületlen egészségügy miatt már több vásárhelyi halt meg a koronavírusban, mint 78 éve a Don-kanyarnál.

Beszédében kifejtette, hogy egy humoristával, Nagy Bandó Andrással beszélt telefonon, aki azt javasolta, hogy egy nemzeti gyásznapot kellene kihirdetni, emlékezve a hősökre. Márki-Zay erre elmondta, hogy „aki kartöréssel bekerül a kórházba, és ott elkapja a vírust és meghal, az ugyan olyan értelmetlen áldozat, mint azok, akik halálra fagytak, vagy tankok lánctalpai alá kerültek a Don-kanyarban”.

A város ”vezetője” azért nem tudja elképzelni magában a nemzeti gyásznapot, mert amikor szeptember 11.-én New Yorkban 2 repülőgép belerepült a felhőkarcolókba, vagy Lech Kaczyński, lengyel köztársasági elnök repülőgépe lezuhant, azt tudjuk egy bizonyos naphoz kötni, idehaza pedig szerinte nem lehet konkrét dátumhoz kötni a doni eseményeket, mert ma is sokan halnak meg.

Magyarországon a nemzeti gyásznap indokolt, hiszen 10.000 honfitársunk elveszítette életét, de ezt egyenlőre se nem tudjuk egyetlen egy naphoz kötni, hiszen minden nap halnak meg 100-an, 200-an Magyarországon, másrészt ennek még nincsen vége” – fogalmazott. (Nyugalom, mi sem értjük, hogy mire gondolt a költő – a szer.)  Majd hozzátette, hogy ahogy akkor a felszerelés hiánya okozta sokak halálát, úgy ma is a „felkészületlen egészségügy” miatt halnak meg azok, akik eltörik a kezüket, és kórházba kerülnek.

Ha valakinek sikerül megfejteni Márki-Zay párhuzamait, küldje el szerkesztőségünknek a megfejtést: szerkesztoseg@promenad.hu.

Ismét egy gyönyörű megemlékezésen vagyunk túl…Köszönjük, polgármester úr!

 

Fotó: Polgármesteri Hivatal gyorshír szolgálata Facebook oldal, élő videó, képernyőmentés