Eddig 6 halottja van a koronavírus-járványnak Csongrád-Csanádban

Romániában lassul a járvány, a parlamentben többen megsértették az előírásokat

Romániában a koronavírus-járvány további lassulását igazolta a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) keddi jelentése, miközben a médiában élénk visszhangot váltott ki az, hogy az újonnan megválasztott parlament hétfői alakuló ülésén a törvényhozók egy sor járványügyi óvintézkedést megszegtek.
Íme a legjobb szilveszteri, újévi jókívánságok

A szilveszteri tilalmak betartását még szigorúbban ellenőrzik

Szentestére felfüggesztette a kijárási tilalmat a kormány. Ennek értelmében december 24-ről december 25-re virradóra este nyolc és hajnali öt óra között is el lehet hagyni a lakhelyet. Azt már korábban bejelentették, hogy szilveszterkor viszont szigorúbb előírások lesznek érvényben és ezt aztán ellenőrzik is – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szerda este indul a Karácsonyi Karaván – változik az időpont és az útvonal!

Szerda este indul a Karácsonyi Karaván – változik a kezdés és az útvonal!

A lakossági visszajelzéseket, igényeket figyelembe véve kibővült a Karácsonyi Karaván útvonala Hódmezővásárhelyen. Ennek köszönhetően az ünnepi zenekamionnal nem 18 órától, hanem 17 óra 30 perctől találkozhatunk a városban!
Operatív törzs: megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó kormányrendelet

Operatív törzs: megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó kormányrendelet

Megjelent a karácsonyi időszakra vonatkozó védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón, kedden.
Márki-Zayék szerencsétlenkedése miatt bukhat a szennyvízprojekt

A legtöbb helyen stagnál, de néhol nőtt a szennyvízben a vírus koncentrációja

A szennyvízminták többségében az 51. héten stagnált a SARS-CoV-2 örökítőanyagának mennyisége, de nőtt a koncentrációja Békéscsabán, Nyíregyházán, Szekszárdon és néhány Budapest környéki településen, Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin és Százhalombattán - közölte a koronavirus.gov.hu kormányzati portál kedden.
Gulyás: a magyar gazdaságvédelem az egyik legsikeresebb a munkaerőpiac tekintetében

Gulyás: december 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását

December 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását, pillanatnyilag 5500 vakcina érkezése biztos az EU-ból, de az azt követő napokban újabb szállítmányok várhatók - közölte keddi online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A romániai forradalom vásárhelyi áldozata előtt tiszteleg az Emlékpont

A romániai forradalom vásárhelyi áldozata előtt tiszteleg az Emlékpont

Kültéri kiállítással emlékezik az Emlékpont az 1989 decemberi temesvári népfelkelés és a román forradalom egyetlen magyarországi áldozatára. Harmincegy évvel ezelőtt, december 23-án hajnalban lőtték agyon az aradi Maros-hídon Tóth Sándor (1945–1989) hódmezővásárhelyi gépkocsivezetőt, aki a temesvári kórháznak szánt segélyt szállította.
Csúcstechnikás idegsebészeti hibridműtűt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen

Előkelő helyeken szerepel az SZTE a legújabb hazai rangsorokban

Az SZTE a legjobb vidéki egyetem a Figyelő 2021-es intézményi rangsorában, az Orvostudományi Kar szintén az első az orvos- és egészségtudományi képzésterületen. A HVG Diploma különszámában az SZTE 12 kara szerepelt eredményesen. Ebben a rangsorban az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara végzett a legjobb helyen.
A magyarok kevesebbet terveznek költeni idén karácsonyi ajándékokra

Montenegró szigorít, Szerbia enyhít a korlátozásokon az ünnepekre

Montenegró szigorított a határátlépési feltételeken, keddtől csak 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet beutazni az országba, Szerbia meghosszabbította az üzletek nyitvatartási idejét - közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden.
koronavírus 4

1238 új fertőzött és elhunyt 180 beteg

1238 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 306 368 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 180 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 8 462 főre emelkedett.
Találtak egy antitestet, ami megbéníthatja a koronavírust

A fertőzöttek száma csaknem 77,3 millió, a halálos áldozatoké 1,7 millió a világon

A világon 77 343 652 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 702 293, a gyógyultaké 43 606 882 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Jó reggelt, Vásárhely! 672

Jó reggelt, Vásárhely!

December 22-e van, kedd. Ma még párás, ködös tájakra is számítani kell. A délies szél mérsékelt marad. Napközben 2-9 fok várható, délnyugaton lesz enyhébb az idő. Már csak 2 nap karácsonyig!